Category Archives: Zene

Romance (Anonymous) kotta (E moll)

Egy klasszikus.

||7-----7-----7-----|7-----5-----3-----|3-----2-----0-----|0-----3-----7-----|
||--0-----0-----0---|--0-----0-----0---|--0-----0-----0---|--0-----0-----0---|
||----0-----0-----0-|--0-----0-----0---|----0-----0-----0-|--0-----0-----0---|
||------------------|------------------|------------------|------------------|
||------------------|------------------|------------------|------------------|
||0-----------------|0-----------------|0-----------------|0-----------------|

12-----12-----12-----|12-----10-----8-----|8-----7-----5-----|5-----7-----8-----|
---0------0------0---|---0------0-----0---|--5-----5-----5---|--5-----5-----5---|
-----0------0------0-|-----0------0-----0-|----5-----5-----5-|----5-----5-----5-|
---------------------|--------------------|------------------|------------------|
---------------------|--------------------|0-----------------|0-----------------|
0------0------0------|0------0------0-----|------------------|------------------|

7-----8-----7-----|11-----8-----7-----|7-----5-----3-----|3-----2-----0-----|
--7-----7-----7---|---7-----7-----7---|--0-----0-----0---|--0-----0-----0---|
----8-----8-----8-|-----8-----8-----8-|----0-----0-----0-|--0-----0-----0---|
------------------|---------.---------|------------------|------------------|
------------------|----------.--------|------------------|------------------|
7-----------------|7------------------|0-----------------|0-----------------|

2-----2-----2-----|2-----3-----2-----|0-----0-----0-----|0~~~               ||
--0-----0-----0---|--0-----0-----0---|--0-----0-----0---|0~~~               ||
----2-----2-----2-|----2-----2-----2-|----0-----0-----0-|0~~~               ||
------------------|------------------|2-----------------|----               ||
2-----------------|2-----------------|------2-----------|----               ||
------------------|------------------|------------3-----|0~~~               ||

Pet Shop Boys – Electric Tour – élmények

Na ez a koncert beszarás jó volt. Mondjuk tény, hogy úgy is vágtam neki a Budapest Parknak, hogy nem érdekel, milyen lesz, nekem biztosan jó lesz, amennyit fizettem érte. 🙂 A legjobb az egészben, hogy megérte a koncert azt a pénzt, amit elkértek érte. Én konkrétan végig üvöltöttem (már persze, ahol tudtam a szöveget 🙂 amiből azért meglepően sok előjött ahhoz képest, hogy nem készültem fel rá különösebben), és persze ugráltam, utána kb. szilánkos lett a térdem, de simán megérte. Éssss végre a fények és a hangosítás is rendben volt, a fények kiégették a szemünket, a hang szétbaszta a dobhártyánkat, ahogy kell. A hangulatról idevágok egy idevágó videóvágást:

Ezek az emberek már 60 évesek, a rohadt életbe. Annyira nem is pattogtak a színpadon, de nekem megfelelt a stílus; annyira nem is voltunk közel hogy különösebben zavarjon. A számlista meg… jó volt az úgy, ahogy volt. Voltak ismeretlenek az új albumról, de pl. a Vocal egész jó kis szám; aztán volt a koncertet kb. kettőosztó, a félidőnél lévő kicsit csendesebb rész, ott lézerekkel maratták a retinánkat és közben egy kicsit Jarre-szerű zene ment, most kapásból nem is tudom megmondani, mi volt a címe, de nagyon beütött, pedig teljesen eltért a megszokott PSB stílustól.

És hogy miért jó még a Budapest Park? Mert a koncert végén nem szigorú biztonsági vállaposok szorítanak kifelé, hanem ellenkezőleg, még invitáltak egy pár órás korabeli szinti-retró diszkóra (Erasure, Soft Cell stb.) amiért külön köszi; mi nem maradtunk, én nem is erőltettem mert nagyon elfáradtam.

A hazajutás megérne egy külön sztorit, de az annyira nem érdekes, ez a koncert zseniális volt, remélem, még sokáig zenélnek a srácok!

Pet Shop Boys – Electric tour Budapest

Gyorsan, mert kevés az idő. Tehát beizzítottam az időgépet és megnéztem, hogy mik voltak a ma esti koncerten játszott számok. Nem volt nagy meglepetés, mivel mostanában ezeket nyomják Miami-tól Karlowy Wary-ig:

psb_electric_tour

Axis Axis
One More Chance / A Face Like That One more chance
Opportunities Opportunities
Memory of the Future Minimal
Fugitive Integral (Sample of “The Rite of Spring”)
Integral (Sample of “The Rite of Spring”) I Wouldn’t Normally Do This Kind of Thing
I Wouldn’t Normally Do This Kind of Thing Suburbia
Suburbia I’m With Stupid
I’m Not Scared I Don’t Know What You Want But I Can’t Give It Anymore
Invisible Love comes quickly
Somewhere (Leonard Bernstein cover) Shopping
Leaving Where the streets have no name (U2 cover)
Thursday Love etc.
Love Etc. Can You Forgive Her?
I Get Excited (You Get Excited Too) New York City Boy
Rent Rent
Miracles It’s a sin
It’s a Sin Domino Dancing
Domino Dancing All Over The World
Go West (Village People cover) Always on My Mind (Brenda Lee cover)
Always on My Mind (Brenda Lee cover) Was It Worth It?
West End Girls Later tonight

Szerintem Budapestre is ennyit fognak rászánni. A jobb oldali oszlopban természetesen az általam választott szuper álomkoncert track-jei vannak.

Pet Shop Boys – Love, etc (tab)

Sziasztok,

hétfőn koncert, muszáj valamit alkotni. 🙂 A Love, etc szerintem egy nagyon kedves kis szám, jól is hangzik, ráadásul a külföldi oldalakon szarul vannak fent az akkordok. Ez mind indok arra, hogy én is közreadjam a tabot, amiben az akkordok mellett ott van a fő motívum. D moll az alap, alapvetően pofonegyszerű az egész de zseniálisan kavarják, lehet ketten nyomni és bárhogy játszod, mindig kijön:

|---------------------------|-------------------------|
|---------------------------|-------------------------|
|-----2-7---7-5---5-3---3-2-|---2-7---7-5---5-3---3-2-|
|(0)0-----0-----0-----0-----|-0-----0-----0-----0-----|
|---------------------------|-------------------------|
|---------------------------|-------------------------|

|-------------------------|--------------------------|
|-------------------------|--------------------------|
|---2-7---7-5---5-3---3-2-|---2-7---7-9---10-3---3-2-|
|-0-----0-----0-----0-----|-0-----0-----0------0-----|
|-------------------------|--------------------------|
|-------------------------|--------------------------|

(A zárójelbe tett üres D hangot csak a legelején kell belepengetni)
Verse:

Dm
Boy, it's tough getting on in the world
Bb                      F
When the sun doesn't shine and a boy needs a girl
C                     Bb
It's about getting out of a rut, you need luck
Gm        F          Bb   C
But you're stuck and don't know how, oh

Refrain:

Dm                 Am        Gm
Don't have to be a big bucks Hollywood star
Dm                    Am           Gm
Don't have to drive a super car to get far
Dm                   Am      Gm
Don't have to live a life of power and wealth
Dm               Am        Gm
Don't have to be beautiful but it helps

Don't have to buy a house in Beverly hills
Don't have to have your daddy paying the bills
Don't have to live a life of power and wealth
Don't have to be beautiful but it helps

You need more
Than a big blank check to be a lover
Or a gulf stream jet to fly you door to door
Somewhere chic on another shore

You need more, you need more, you need more
You need more, you need more, you need more
You need love, you need love, you need love

Too much of anything is never enough
Too much of everything is never enough

Verse:

Boy, it's tough getting on in the world
When the sun doesn't shine and a boy needs a girl
It's about getting out of a rut, you need luck
But you're stuck and you don't know how, oh

Refrain:

Don't have to be a big bucks Hollywood star
Don't have to drive a super car to get far
Don't have to wear a smile much colder than ice
Don't have to be beautiful but it's nice

You need more
Than Gerhard Richter hangin' on your wall
A chauffeur driven limousine on call
To drive your wife and lover to a white tie ball

You need more, you need more, you need more
You need more, you need more, you need more
You need love

I believe that we can achieve
(You need more, you need more, you need more)
The love that we need
(You need more, you need more, you need more)

I believe, call me naive
(You need more, you need more, you need more)
Love is for free, oh
(You need more, you need more, you need more)

Don't have to be a big bucks Hollywood star
Don't have to drive a super car to get far
Don't have to live a life of power and wealth
Don't have to be beautiful but it helps
Beautiful but it helps, beautiful but it helps

by sixweb, 2014

Szinte sajnálom, hogy a kisállatkereskedés-srácok csak kicsit járultak hozzá a szám megírásához.

Dream Theater – Dream Theater (2013)

dreamtheater_2013Szokásos hosszú bevezetőimet mellőzve: Kigyütt az új DT album, saját nevük az album címe (nekik is lett Black albumuk, mint a Metallicának, hehe). Saját bevallásuk szerint visszatérnek az első albumaik gyökereihez (cinikusan hozzátenném, hogy az elmúlt évek zsákutcái, kiútkeresési kísérletei után), ami alatt azt kell érteni, hogy könnyedebb, technikásabb zenét tolnak a durva, szálkás és valljuk be, kicsit primkóbb metál után. Az albumot először hallgatom meg, és szokásomhoz hűen csak addig írok egy számról, ameddig szól. Vágjunk bele.

False Awakening Suite

Getszó, ez az album nagyon elkezdődik! Mi ez, licenszeltek a Symphony X-től? Ööö és mi az, hogy egy 2:42-es számmal indítanak, ami 3 részre van bontva??? Egyik meglepetésből a másikba estem. A 0:55-nél kezdődő második eposz már jobban Dream-re hasonlít, aztán ismét egy klasszikus rész, amit talán a Nightwish-től is kölcsönözhettek volna. Nekem mégis igen tetszik, hiszen hangulatában a The Odyssey-t juttatja eszembe.

The Enemy Inside

Durva témázgatással indul, még mindig nem szólalt meg LaBrie, az első két percben egyelőre korábbi magukat ismétlik (ez egy öndefiniáló albumnál nem is probléma). Leginkább természetesen Mangini munkájára voltam kíváncsi és meg kell mondjam, méltó utódja Portnoy-nak (pedig bevallom, én már előre siránkoztam és temettem a zenekart), olyat üt amire semmilyen panasz nem lehet – precíz, technikás, kreatív. Lehet, hogy Portnoy-nak több a díja, de szerintem Mangini is elkezdi gyűjteni őket hamarosan… Nem tudom, miért, de kicsit soknak érzem a riffet és kevésnek a szintetizátort ebben a zenében, pont azt nyilatkozta LaBrie, hogy erre az albumra “felpuhulnak”, erre itt ez a szám tele erős zúzással – Rudess már kezdene kibontakozni, amikor Petrucci a fejére koppint elképesztő kreativitásával. Na nem mintha ez probléma lenne… Hopp, a negyedik perc végén megjött Rudess a szintivel, és egy szép szóló is. Ettől még nem fogja nyomni a Viva+, az biztos. 🙂

The Looking Glass

Ez már-már slágergyanús szám az Images stílusában; váltakoznak a komplex és gyors részek, majd lassabb szintis megoldások, és végül a lebegős, lírai részek, egyfajta hullámzást adva az egésznek – igen kellemes. Végre több szerepet kap Myung Mester (miért nem írnak egy számot csak basszusgitárra? Ez az ember azt is megoldaná, nagyon szépen játszik). És mekkora már ez a szóló, zseniális!!! De miért ilyen rövidek a számok? Alig van időm írni róluk.

Enigma Machine

Eddig ez a “legunalmasabb” szám (természetesen a legunalmasabb csak idézőjelben értendő, hiszen vannak olyan zenekarok, amelyek 30 éves fennállásuk alatt nem állnak elő ennyi témával és váltással, mint a DT ebben a számban; mégis ez eléggé öncélú technikai magamutogatásnak tetszik, nem érzem a koncepciót. Mindenki nagyszerűen végzi a feladatát és nincs kétség a tagok tehetsége felől, mégis kicsit az az érzésem, hogy itt mindenki külön feljátszotta legjobb tudását, de kevés a csapatjáték és túl sok a felesleges “villantás”. Nem ez lesz a kedvencem.

The Bigger Picture

Szépen, dallamosan indul a szám, de mi ez a fáradt, színtelen ének? Nagyon nem tetszik – a refrén nagyon jó, de nem éreztem nagyon különbözőnek egy Linkin Park számtól. 🙁 Ez eddig a legpopulárisabb szám az albumról (az ötödik perctől még Queen-es hatás is kihallatszik!), ami önmagában nem baj, de ez a fáradt ének és fáradt őszi légyhez méltó szóló nem teszi vonzóvá az én szememben. Öööhmmm hmmm, 5:12-től ez tiszta U2, de nagyon jól sikerült ez a váltás, lehet hogy ez a szám még menthető? 🙂 Komolyan, a nagyívű befejezés képes volt felhozni a számot

Behind the Veil

Apám, ez a kezdés a Tangerine Dreams-től is jöhetett volna, nagyon kellemesen atmoszférikus, keleti hangulatú a téma. Jordan Rudess-t végre hagyják dolgozni, és 1:22-ig csakis övé a főszerep. Majd Petrucci Mágus is belép, és igen kellemeset alkot. Labrie hangja kicsit torzítva jobban hangzik, a bridge alatt megint fáradtnak és erőtlennek tűnik, a refrén alatt kicsit feljavul, de Russel Allen-hez képest továbbra is erőtlen és halovány. Ez a szám viszont nagyon rendben van, megkapjuk a gitártéma-szinti téma “versenyét”, egymásra felelgetését, amit én úgy szeretek, kapunk remek szólót, a doboktól kettéáll a fülem, és főleg lényeges, hogy ez az egész gyönyörűen van egybegyúrva, jó a refrén (persze tábortűznél nem ezt fogjuk elővenni valszeg :-)) és úgy egészében véve tökéletes.
dreamband
Surrender to Reason

Akusztikus résszel indul, és szépen építkezik a szokásos fantasztikus Petrucci-riffekkel felfelé, szépséges kórussal, nagyívű gitárszólóval és befejezéssel; egy igazán szép lírai darab. Ezt egyszerűen csak végighallgattam, anélkül, hogy különösebben kielemezném, mert nincs rá szüksége.

Along for the Ride

Valamiért már az első másodpercben a Surrounded-et juttatja eszembe. Elképesztő, hogy hogyan lehet így dobolni… Mangini zseniális, mégsem valószínű, hogy pusztán protekcióval került be :-)). Ebben kellően összeszedett a szinti is, mégsem öncélú (szerintem egyáltalán nem primitív, mint ahogyan pár kritikus állítja); kellemes a refrén, szóval isméát egy jól összerakott neoklasszikus balladát hallunk. Ennél több nem is marad meg bennem, hiányzik egy olyan rész, motívum, riff, prüntyi, váltás, szóval bármi amitől emlékezetes maradna.

Illumiation Theory

És végül az albumot (remekül) lezáró, 22 perces, magvas darab. Ebbe valóban bele lehet harapni és rágcsálni egy darabig, ezért első hallásra valószínűleg keveset értek meg belőle. Van benne sok zseniális riff, Rudess-féle “elszállások”, amit mondjuk egy jazz-szám közepén nem értékelnék, itt azonban kellemesen fűszerezik és fellazítják a komor hangulatot (valljuk be, Rudess nagyon kellett anno a zenekarba és még ha mostanára már unalmasnak tűnik a fanyalgóknak, nélküle a banda nem hozta volna össze a Scenes-t sem és ezt a szintet azóta is hozza). Meglepetés a nyolcadik percnél érkező klasszikus rész, ami simán bármelyik Disney-rajzfilm aláfestő zenéjeként elmenne egy jelentősebb jelenethez – én ki tudnám hagyni, de a vonósokat mindenki szereti, és a folytatás a szaggatott basszer/gitáros és dob témával nagyon odacsap. LaBrie üvöltése viszont olyan, mint az összes többi: egyszerűen erőtlen. Nem akarnának kipróbálni egy új énekest…? A mögötte érkező rifftömeg és ismét Rudess először nagyon üt, aztán kicsit túl sok lesz, de szerencsére ügyesen kijönnek belőle. Picit most az az érzésem, hogy szét van esve ez a szám, nincs az az elképesztő koherens erő, amely a Symphony X szűk 45 perces számait szokta összefűzni. 🙂 Érdekes, hogy a 19. percnél kvázi véget ér az album, aztán még érkezik egy szép zongorás, kellemes rész (outro? reprise?).

A zenekar annyit nyilatkozott, hogy ezzel az albummal visszatérnek a gyökerekhez. Ez talán nem baj, a DT a legismertebb és sokak szerint stílusalapító progresszív rockzenekar, tehát ha az ő elképzelésük szerint így kell kinéznie egy progresszív rock lemeznek, akkor én miért vitatkoznék? Rengeteg hallgatnivaló összegyűlt, amivel az elkövetkező pár évben szerintem jól elleszünk.

Legjobban a The Looking Glass és a Behind the Veil tetszik, meglepetés-szám a The Bigger Picture, és valamennyire a záró szám is. Összességében nem egy rossz album, a Train óta meg főleg, nálam kap egy 90%-ot.

Tankcsapda – Rockmafia Debrecen (2012)

tankcsapda-2012 Hallottam fél füllel, hogy kijött tavaly év elején a Csapda legújabb albuma, de megmondom őszintén, nem igazán hozott lázba, a legutóbbi időkben is van 1-2 jó számuk, de jórészt inkább annyi van, hogy Lukács önismétel, a zene meg kb. folyton ugyanaz. Összefoglalva, nem képesek a megújulásra. De mégis, a Csapda az Csapda, rajongásom és tiszteletem ha meg is törik, de sosem múlik. Ezért nekifogtam, hogy meghallgassam egy év késéssel az albumot.

Ezer ördög
Nem kezdődik rosszul, de hamar kifullad. Vannak benne váltások, de teljesen öncélúnak tűnik, a számot nem érzem rendesen felépítve, összegereblyéztek pár riffet oszt csá. Azt sem tudtam aldönteni, hogy miről szól ez a szám azon kívül, ami már 10 éve a mondandó: Tele vagyok feszültséggel, tele vagyok ellenséggel, de végül győzni fogok. Hurrá. A hétköznapi embernek minden nap küzdelem, nahát, welcome to the real world. Remélem, ennél azért jobb lesz a többi. 4/10

Nincsen semmi
Nocsak, ez a szám viszont egész jól kezdődik. A “Tudok egy munkát” gyorsított változata, a ritmusképlet és a szótagszám is teljesen ugyanaz, és nekem az eredeti szám bejön. A váltások itt igen jók, a szövegben nincs újdonság (világunk nagy alap igazságait mondja el), mégis visszahozza a klasszikus Csapdás stílust (értsd: háromakkordos, dúdolható). 6/10

Pokol (a Mennyből)
Rákenróóól! Ez még mindig nagyon jól megy! A szöveg ismét csak fáradt és önismétlő, “Johnny a mocsokban” és “Nincs fék” utánérzés, de akkor is lendületes, erővel teli a zene. A szóló frankó, átvezetés frankó, refrén frankó. Remélem, beváltják a dalszövegben megfogalmazottakat, és már így maradnak. 8/10

Kirakatszív
Úgy érzem, húzószámnak szánták ezt a dalt, van benne fülbemászó fütty, a szövegre is tralán több figyelem jutott (persze a szokásos szakítós, velem ne szórakozz típusú, szokás szerint kicsit megspékelve azzal hogy a másik fél egy telhetetlen ringyó), a refrén is dallamos. Minden megvan ebben a számban, hogy listás legyen, mégsem áll össze valahogy. Kiemelném Fejes játékát, őt amúgy is figyelem mostanában, szerintem sokat fejlődött a dobjáték a Csapda-zenékben. Nekem ez a szám tetszik, nem tudom hogy volt-e toplistán de nem is érdekel. 10/10

Mi a fasz van?
A húzószám, aminek hatására úgy döntöttem egy éve, hogy nem hallgatom meg ezt az albumot (utólag: kár volt ez az elhatározás). Megint egy (szándékosan) disszonáns, politikai és vallási utalásokkal teli szám; van már ebből vagy 10, ráadásul 4-5 popslágert is írtak ezekben a témákban. Lukács dolgozott rendesen, mire ezt a sok Geszti Péteres kínrímet kitalálta, szerintem felesleges erőltetni ezeket; bár ki tudja, lehet, hogy a mostani törzsközönség ezeket kajálja. Zeneileg nincsen végülis semmi probléma, a disszonancia természetes és jól illik a sok panaszhoz, ami elhangzik. Jut eszembe, Sidi gitárjáték a mennyiben is lett jobb, mint amit Cseresznye tudott? Még nem vettem észre jelentős különbséget sem technikában, sem kreativitásban. 6/10

Lejárt lemez
Hú, na ez egy rockballada lesz, nagyívű indulás, szenvedős és szenvedélyes bevezető. Régi szerelemre való emlékezés, ami mindenkit elővesz néhanap. A refrén szintén rendben van, erős kis szám ez; ha D.Nagy Lajos (vagy Paksi Endre) írta volna 30 éve, akkor ma fél Magyarország ezt hallgatná a Class FM-en napi háromszor. Hallgatván a zenét, szinte hihetetlen, hogy ezek csak hárman vannak, nagyon jó a hangzás, tetszik a hangszerelés, szóló, dobok. Ez legyen 10/10.

En meg a Rock’n’roll
Jaj ne… már megint egy ilyen buta kis számocska, vagyis akarom mondani “klasszikus Tankcsapdás bulinóta”. A mondandó megint az, hogy “Hatalmas rockzenész vagyok, olyan nőm van/volt/lesz ami Neked sosem volt/van/lesz, enyém a világ és közben mindezt rohadt lazán és könnyedén csinálom.” Az ezredforduló óta minden albumon van egy ehhez hasonló kis limonádé. A sodró lendület és helyenként jó duma miatt kap kicsit többet, így 5/10.

Bíbor köd
Nincs igazán véleményem erről a számról, nem ad hozzá, de nem vesz el az albumból. Az előzőhöz képest visszafogottabb, és fogalmam sincs, miről szól, mert hiába hallgatom, egyik fülemen be, a másikon ki. 0/10

Kapcsolj ki
Jópofa, ritmusos szöveggel (amelyet riffek támogatnak meg), ismét velős(nek szánt) szöveggel, amelynek lényege, hogy mindenki úgy részesüljön a világ javaiból, amilyen arányban erőfeszítéseket tesz; illetve a bulvárhírek butítják az embereket. Más szóval ez is a kapitalizmus kritikája (hasonlóan a “Nincsen semmi”-hez és a “Mi a fasz van?”-hoz). Az emlegetett három helyett elég lett volna egy szám is. A refrén dallamának gyártását viszont nagyon megtanulta a banda. 6/10

Biorobot
A legsúlyosabb szám az albumon, a “mélypont” (de nem olyan értelemben, hogy legrosszabb, hanem hogy legsötétebb). Talán most hallok először friss zenei hatásokat, Sidi talán itt érvényesült a legjobban. Zeneileg jók, de nem igazán fogott meg ez a darab. 2/10

Hatalom nélküli rend
Valami miatt az utolsó előtti helyre tették ezt a kislemezre kimásolt számot (??? Vagyis nem tudom, lett-e kislemez ebből, de tény hogy hallottam rádióban vagy valahol). De ha hirtelen felkeltenének álmomból és bemondanának két sort ebből a számból, azt azonnal megmondanám, hogy Tankcsapda, de hogy melyik album melyik szám, ezt már nem. És ezt összességében elég kétségbeejtőnek tartom. Sláger meg minden, legyen 8/10

Számolj vissza
Érdekes, hogy hörögnek a számban, ez talán a legkeményebb Csapda-zene, amit ismerek. Hiába jó a hangzás és találtak jó riffeket, ismét csak semmi nincs, ami megfogna. Ahogyan az egész albumon, itt is csak a pénzszagot érzem, tizenkét számot kért a kiadó, hát itt van. 3/10

Végighallgatva párszor az albumot, egyre csalódottabb vagyok. Lukács mondandója elfogyott valahol az Agyarország környékén, rengeteg a közhely és ezek tálalási módja a “ciki kínrím” forma. Mivel a Csapda anno a jó szövegeivel futott be, ma már kényszer, hogy valami újat tegyenek le az asztalra, de nem jutnak tovább a “Bosznia-baszni a” variációinál, ami már 10 éve is csak egy szilveszteri Sas-kabaré szintjét ütötte meg. Zeneileg valóban (szép lassan) feljött a zenekar egy jó szintre; bármikor összehoznak egy dúdolható refrént, jó a ritmika, összetett és jó a hangzás. Eközben viszont rutinból nyomják a dalszöveget, nincs új a nap alatt, pedig csak annyit kéne tenniük, hogy ténylegesen leülnének és leírnák azt, ami napi szinten foglalkoztatja őket.

Stephen Kingnek volt egy nagyon jó mondása, ami valahogy így hangzott: arról írj, amit ismersz. (Most ne térjünk el a tárgytól, de mivel tudom, hogy sokan mit gondolnak most, elmondom, hogy szerintem King nem elsősorban szörnyetegekről ír, hanem az emberekről, ez bárkinek lejön aki 2-3 könyvét legalább olvasta). Lukács mennyi idős is lehet, 45 körül? És még mindig arról ír, hogy tinédzserként milyen bulizni és lázadni. Mit tud Ő a mai fiatalságról? Kinek szólnak ezek a lemezek egyáltalán? Aki a Tankcsapdával együtt nőtt fel, az ma már csak a sarki kocsmáig jut szigorúan két sört meginni, aztán húz haza, mert várja a család. Nem ütjük már szét magunkat, és a mostani tinédzserek feltehetően teljesen másképpen builznak, mint mi anno; talán nem is értik annyira ezt a rákenról dolgot.

Tényleg, akkor kinek szól a lemez? Lehet, hogy senkinek. Lehet, hogy egyszerűen kellett a pénz, és ezért lett ilyen lélektelen ez az egész? Oké, nem várom, hogy valaki 45 (vagy mittudomén hány) évesen még tizenéves lelkesedéssel tolja magát, de pl. nekem még a “Be vagyok rúgva” klipje is sokkal hitelesebb volt, mint bármelyik szám a mostani albumról. És kicsit úgy tűnik nekem a csapat, mintha egy 45 éves, magát még mindig húsznak gondoló hölgy 5 centis miniszoknyában, csipkés harisnyával, vastagon kirúzsozva, kivágott blúzban jelenne meg – nem sok ember fordul meg egy ilyen után. Lehet, kicsit elszakadtak saját valóságuktól?

Mi a verdikt, azaz a pontszámok átlaga? 5,6 / 10. Ez egyre rosszabb lesz, holott ez az album összességében magasan jobb, mint a “Minden jót“.

El vagyok keseredve.

Delta Mode – Depeche Machine (2013)

dm-dm Hujuj, de nehéz a dolgom. Van itt egy csapat, akiket 1982 óta ismerek és kedvelek, de most nagyon le kéne húznom őket. Holott mennyi kellemes percet okoztak nekem, a zenéjük végigkísérte a tinédzserkoromat egészen odáig, míg végre benőtt a fejem lágya. Annyit mindenképp megtehetek, hogy nem durván dorongolom földbe ezt az albumot, hanem koncentrálok a pozitív dolgokra.

Most persze okosan kezdhetem azzal, hogy eléggé várható volt a dolog, hiszen az EP-ként kijött Heaven nem volt egy nagy durranás, és egy előzetesként kiadott számnak éppen az lenne a feladata, hogy felkeltse az érdeklődést és a várakozást. Ez nálam eléggé elmaradt, de azt gondoltam, hogy lehet, hogy Mr. Gore és csapata nem így gondolta. Hát sajnos de.

Legyünk túl a rossz dolgokon: Ez az album unalmas, sablonos, nagyon kicsi felcsillanások kivételével az elmúlt évek egyébként sem átütő legóiból építkezik. Ezen az albumon nincs egy sláger. Ezen az albumon nincs semmi, amire vissza lehetne emlékezni.

Ez akkor megvolt, akkor haladjunk sorrendben:

1. Welcome to my world

Első számnak nem rossz, ez egy bevezető rész, és 1:24-től kifejezetten felkaptam a fejem a refrénre. A versszakok alatti zene kicsit minimál, de ez sosem volt baj, a hangzásvilág rendben van, ez a Depeche Mode az Exciter óta. Ha mást nem, annyit elér ez a szám, hogy ráhangolódjunk a folytatásra. 6 / 10

2. Angel

Amikor feltünedezett a tyúbon ez a szám, esküszöm azt hittem, hamisítvány, ami valami korábbi demóanyagból lett összeollózva. A Barrel of a Gun nyomán elinduló, eléggé lapos lenne, ha az ének nem mentené meg az egészet. Dave hangja esküszöm, egyre jobb, kár hogy akkorra lesz igazán érett, jó énekes, mire az együttes kifogy a dalokból. Az 1:45-től elinduló, egyértelműen “I feel you” motívumra felszisszentem… ezek már magukat másolják. Legalább jó forrásból másolnak. 🙂 6 / 10

3. Heaven

Nekem valami miatt a “Sound of the Universe” “Peace” című dalához hasonlít. Nem kifejezetten jó szám, de ahogyan egyre többet hallgatom, megszeretem. Ki tudja, hogy miért van ez így, ahhoz hogy ezt megfejtsem, már nagyon kéne értenem a zenéhez. Kellemesen lassú zene, nincs benne hiba, jól szól. Nem tudok rosszat adni rá. 8 / 10

4. Secret to the End

Gahan saját szerzeménye, persze nyilvánvalóan Mr. Gore és a producerek is belefolytak. Semmi különös, aztán felkaptam a fejem a “should have been you” résznél, ami igazán popos rész. A hangzás itt is frankó, jók a szintetizátor-futamok; kicsit nekem Goldfrappra hajazott, de jó értelemben, szerintem illik hozzájuk ezt a sztájl. Hajrá, Dave! 8 / 10

5. My Little Universe

Ez a szám nagyon semmilyen. Az első fél percben semmi nem történik, aztán nagyon lapos minimál elektronikus valami, megspékelve effektekkel, amikkel próbálják elkenni kicsit a szám iszonyatos laposságát. Ez folytatódik az egész végéig, nagyon nem sikerült ezt összerakni. 2/10

6. Slow

Egész jó kis blues-os gitárzene, lassú (haha, milyen is lenne?), gondolkodós, engem enyhén emlékeztet a “Construction Time Again”-ről a Pipeline-ra, ha csak hangulatában, akkor is. A blues mellé a refrénnél kellemes kórust kapunk, álmos, poros vidéki kisvárost vízionálok, majd elképzelem, ahogy leül a DM és eljátssza ezt a számot, nyugodtan. átérzéssel az arcukon. Egyik jó szám az albumról, de ez összességében 7/10.

7. Broken

Egyértelműen a “A Question of time”-ra hajaz a szám. Lehet szépíteni azzal, hogy visszanyúltak a 80-as évek közepére a hangzással, de ez sajnos a Question of time, csak épp nincs meg benne a fő motívum, ami az eredeti számból világslágert csinált. Ebből sem lesz sláger, de ettől még nem rossz, az albumon talán a legjobb szám. Adjunk neki 8/10-et.

8. The Child Inside

Egy újabb unalmas szám. A “World Full of Nothing”-ra emlékeztet valami okból. Tudom, unalmas vagyok, hogy folyton régebbi számaikhoz hasonlítom ezeket az újakat, de talán nem véletlen; úgy érzem, mintha a srácok egy már kirakott puzzle-t összekevertek volna, és most próbálnák másképpen kirakni; valahogy nem jön össze. Ez az album nem akar összeállni, de próbálja hozni a kötelezőt; itt van tehát egy újabb lassú Gore-dal, saját előadásában. 5/10

9. Soft Touch/Raw Nerve

Juj. Ez valami vicc, esetleg előszedtek 1981-ből egy albumról lemaradt, és soha ki nem adott számot? Sablonos szöveg, a többit meg még én is összehozom egy xylofonnal. 1/10

10. Should be Higher

Ez a dal inkább hozzátesz, mint elvesz az albumból, bár engem itt is megkeserített az öncélúan használt elektronikus zaj rákeverése a számra. Nem ettől lesz egy dalnak futurisztikus hangulata… nekem nem hozott semmi újat ez a szám, több embernek tetszett viszont, így 5/10.

11. Alone

Talán túl vagyunk az album mélypontján, kellemes és viszonylag változatos DM-dalt kapunk. Ha az ütemet nem ezzel a technós döngöléssel adnák, örülnék, de nyilván a hangmérnökök, producerek és a zenekar ezt találták megfelelőnek. A szintetizátor kíséret és a kis prüntyögések viszont jók, ebből még lehet, hogy csengőhangot gyártok magamnak. 🙂 6/10

12. Soothe My Soul

Talán ez az a szám, ami miatt az album átlagban gyorsabb lett, mint az elmúlt évek albumai. Ez is jó kis DM-hangzás, de azon túl, hogy hozza az Exciter óta megismert hangzást, sok mindent nem tudok felfedezni rajta. Annyit mégis, hogy ez is pozitívba fordítja az album mérlegét; talán ez a szám lesz az, amit majd többen remixelnek és talán ez áll legközelebb ahhoz, hogy slágeresnek lehessen nevezni (de messze nem az, sajnos). Megkockáztatok egy 9/10-et.

13. Goodbye

Ismét ugyanaz a stílus, mint a Slow. Kis blues-es beütés, de talán modorosabb az ének, mint a másik számban, ezért én nem vonok le pontot, hiszen tudjuk, hogy a DM (azaz Gore) minden egyes lélegzetvételt, hangsúlyt megtervez a számokhoz. Megfelelő lezárása az albumnak, keretes szerkezet kipipálva (Welcome…Goodbye), és nem is rossz ez a lezárás; a végén viszont az agyontorzított, túlhangolt rész miatt levonok egy pontot, mert rossz szájízt hagyott, szerintem kár volt érte. 6/10

Összesítsük a dolgokat; 13 számból 5,3-as átlag; 9 szám az átlag felett, de összességében ez egy Depeche Mode-tól nem egy jó házi feladat. Nem szeretném ekézni őket mégsem, ez a 13. albumuk 32 évnyi fennállás után, joguk is van kicsit pihenni.

Muramiste, 15 éves a Bëlga?

belga Mintha csak tegnap lett volna, amikor felcsendültek a Kalauz, a Maci, a Gyaloglás vége és a többi jószám. Közben meg hogy megvénültek a srácok, haha. Na jó, igazából csak azért írok, mert láttam valahol egy top 10-es számlistát és nagyon nem értek vele egyet, álljon itt hát az én listám.

Tudom, hogy kimaradt biztosan egy rakás jó zene, de 10-es lista, az 10-es lista. A populáris számaikon túl van egy csomó kis hangulatos is, mint a madárhatározós “Dal a madártani egylethez”, vagy a “Boros” stb. És persze vannak olyanok is, amikben óriási potenciál lehetett volna, de valahogy a megvalósítás során sikerült elbaszni, pl. ilyen a “Melós” vagy a “Felveszem a Nyújork Jenkis kabátom”, ami mindkettő óriási ötlet lenne amúgy. Nade lássuk a lényeget:

10. A gyaloglás vége – nekem nem akkora kedvencem, de elismerem, nagy alkotás. Helyette lehetne az Ovi is, vagy a Maci
09. Igazi hip-hop – Elég kevesen ismerik, egyik korai szám, jópofa. Migirí…
08. Lottó – Nagyon mókás. Lehetne itt a Mr. Márka is
07. Meki – Szintén kevesek által ismert szám, zseniális
06. Probléma – Ismét olyan, amit nem ismer és nem is annyira szeret senki. Én bírom!
05. Kalauz I-II – Alapmű.
04. Fehérlófia I-II – Amiből még Melcsi is idézget, abszolút alapmű! Tehetném ide a Zsolti, a békát is, de csak 10 hely van
03. 100 – Ide is jöhetne az “Az a baj”, de ez viccesebb
02. Nemzeti hip-hop – Nem szorul magyarázatra
01. Készülj fel a hangulatra – a Gyere, kislány! helyett került ide végül

Annál többet én sem tudok (nyilván) a zenekarról, amit a Wikipédia ír, vagy amit lenyilatkoztak magukról. Nem vagyok nagy fanjuk sem, de jópofák, egyedi a humoruk, jó a szövegük és Dj Titusz elképesztő jókat tud tolni néha. Mostanában nem annyira a pop vonalat erősítik, amit egyesek úgy fogalmaznak meg, hogy egyre szarabbak, de én nem gondolom ezt. Szeretik csinálni, amit csinálnak, ha ahhoz lesz kedvük, akkor megint írnak egy akkora slágert, mint a Nemzeti hip-hop, meglátjátok.

Mottónak ennyit:

“Elvittem a dzsekimet a bálba,
Ellopták b+, bőrből volt, nem hiába…” 🙂

Hajrá, Bëlga!

u.i.: Ja eszembe jutott egy dolog, amit talán kevesebben ismernek: A Kalauz I alatt megy az a szöveg, hogy “Többé nem haverom a kalauz”. Ez a Hangár együttes “Haverom a kalauz” c. számából származik, 1982-ből. Ha nem hiszed, nézd meg a tyúbon.

At Night I Fly – September Kills (EP, 2012)

atnightifly_septemberkills_cover_small Az “At Night I Fly” egy magyar formáció, amely remélhetőleg nem csak egy EP erejéig állt össze, mivel egészen jó progresszív rockot nyomnak. Nem is csoda, mivel nemzetközi szinten is elismert tagokból áll a banda:

  • Bátky Zoltán, a Stonehenge alapító tagja és az After Cryingban is énekelt, nem utolsó sorban a Queen Emlékzenekar énekese. Kvalitásairól ez a három zenekar talán el is mond mindent. Nagyon jó énekhang, csodás technika, nem utolsósorban dobolni is tud
  • Horváth András Ádám: Az After Cryingban játszik ő is, sokat nem tudok róla de naggyon szakítja a húrokat ezen az albumon
  • Nagygyörgy Gábor: Annyit tudok róla, hogy a K3 nevű zenekarban dobol, nem hallottam még. Ezen az albumon szerintem elég unalmasan játszik, vagy nem Portnoy bácsihoz kéne hasonlítanom? Az biztos, hogy technikailag ott van a szeren
  • Hegyaljai-Boros Zoltán: A basszeros. Hát, Ő komoly srác, a szó szoros értelmében is játszik komolyzenét, és az EP-n is bemutatja, hogy Magyarországon is élnek zseniális basszusgitárosok

Négy szám készült erre az EP-re, nézzük milyenek is? (A szövegeknek nem néztem utána, bevallom, de ez most nem is kritika lenne, hanem csak egy kis ismertető, talán én is hozzájárulok az ismertségükhöz, még ha elég csekély mértékben is.)

Az “Alianetad” kicsit nekem túlságosan kemény kezdés, a verssorokat BZ szinte reppeli, a szinti gyors és kemény mintákkal támogatja a sorok közeit. A refrén már dallamos, szóló tetszik, de (és ez igaz az egész albumra) eléggé Dream Theateresre sikeredett.

A címadó dal egyértelműen húzószám, ügyes váltásokkal, több szerepet kap a basszus is. A szóló kezdeténél nekem kicsit furcsa a váltás, mintha cellux-szal ragasztották volna össze a számot két részből, aztán visszatér a slágeres refrén szerencsére és el is feledkezhetünk a többiről.

A Spiral tetszik legjobban nekem, én ezt tettem volna fel első számnak, mivel ez egy afféle lassabban induló, és kicsit lassabb de valahogy zúzósabb, komorabb szám is, ami nagyszerűen meghatározta volna az album hangulatát (mint ahogy teszi is, de csak a harmadik negyednél). A DT hangzás itt talán a leginkább egyértelmű, viszont a refrén itt a legjobb (nagyon tetszik a sorok közé beszúrt szövegelés).

A Stolen Seconds egyértelműen az album csúcspontja, nem is annyira a tetszési indexben, hanem felépítésében, megoldásaiban. Ahogyan bort is kóstolgat az ember, a végére tartogatja a testesebb darabokat, hát valahogy így van itt is. A gitár és a szinti egyensúlya itt tökéletes, ének zseniális, ez tényleg az a szint, ami bárhol megállná a helyét – nem lenne rossz őket tenni a legközelebbi DT turné előzenekarának, csak lenyomnák a Stolen Seconds-ot bemelegítésképp és az alaphangulat garantált lenne.

Nos, konklúzió nincs, mert nem jut eszembe semmi magvas gondolat. Szerencsére meghallgathatók a neten, én is onnan hallgattam. AJánlom.

Wow, új Depeche Mode lemez jövőre

depeche_mode_1983 Igazából mittudomén, örüljek-e neki vagy aggódjak. Várom az albumot, de ha belegondolok az 1995 előtti és utáni albumokba, az az érzésem alakult ki, hogy a banda lejtőn van:

  • a Speak and Spell-t és a Broken frame-et meghallgattam legalább ezerszer
  • a Construction-t, Some Great Reward-ot és Black Celebration-t állítom, hogy több ezerszer (kocsiban, melóhelyen kazettáról végtelenítve)
  • a Music for the masses-t és a Violatort ismét csak rengetegszer
  • a Songs of Faith and Devotion-t nem értettem, nem is hallgattam
  • az Ultra bejött, akkor kezdtem el hallgatni a Songs…-ot is
  • Exciter, Playing the Angel, Songs of the Universe… emlékszem, hogy voltak ilyen albumok és meg is hallgattam párszor, de meg nem vettem (a többi album nyilván megvan eredetiben. Ha valakinek nem jött le, 30 éve masszív Depeche Mode fan vagyok.)

Na de biztosan úgy van, hogy a banda lejtőre került? Lássuk gyorsan, hogy nekem melyik album mennyire tetszett. Megnéztem a számlistákat, és amelyik szám gyorsan beugrott és emlékszem, hogy jó, azt ideírom. Lehet ezt személyes playlistnek is hívni.

Speak and spell (1981)
Puppets (Vince Clarke; Gahan)
Boys say go! (Vince Clarke; Gahan)
Photographic (Vince Clarke; Gahan)
Tora! Tora! Tora! (Gore; Gahan)
Big muff (Gore)
Any second now (Vince Clarke; Gore)
Just can’t get enough (Vince Clarke; Gahan)
Dreaming of me (Vince Clarke; Gahan+Gore)
Ice Machine (Vince Clarke; Gahan)

A broken frame (1982)
Leave in silence (Gore; Gahan+Gore)
My secret graden (Gore; Gahan+Gore)
Monument (Gore; Gahan+Gore)
Satellite (Gore; Gahan+Gore)
The sun and the rainfall (Gore; Gahan+Gore)

Construction time again (1983)
Love in itself (Gore; Gahan+Gore)
More than a party (Gore; Gahan+Gore)
Pipeline (Gore; Gahan+Gore)
Everything counts (Gore; Gahan+Gore)
Two minute warning (Gore; Gahan+Gore)
Shame (Gore; Gahan+Gore)
The landscape is changing (Gore; Gahan+Gore)
Told you so (Gore; Gahan+Gore)
And then (Gore; Gahan+Gore)
(baszki az összes szám! Nem csoda, hogy kedvenc albumom.)

Some great reward (1984)
Something to do (Gore; Gahan+Gore)
Lie to me (Gore; Gahan+Gore)
People are people (Gore; Gahan+Gore)
It doesn’t matter (Gore; Gore)
Stories of old (Gore; Gahan+Gore)
Somebody (Gore; Gore)
Master and servant (Gore; Gahan+Gore)
Blasphemous rumours (Gore; Gahan+Gore)

Black celebration (1986)
Black celebration (Gore; Gahan+Gore)
Fly on the windscreen (Gore; Gore)
Sometimes (Gore; Gore)
It doesn’t matter two (Gore; Gore)
A question of time (Gore; Gahan+Gore)
Stripped (Gore; Gahan+Gore)
Here is the house (Gore; Gahan+Gore)
World full of nothing (Gore; Gore)
New dress (Gore; Gahan+Gore)
Black day (Gore+Wilder+Miller; Gore)

Music for the masses (1987)
Never let me down again (Gore; Gahan+Gore)
The things you said (Gore; Gore)
Strangelove (Gore; Gahan+Gore)
Sacred (Gore; Gahan+Gore)
Little 15 (Gore; Gahan+Gore)
Behind the wheel (Gore; Gahan+Gore)
To have and to hold (Gore; Gahan)
Nothing (Gore; Gahan+Gore)
Agent Orange (Gore)

Violator (1990)
World in my eyes (Gore; Gahan+Gore)
Personal Jesus (Gore; Gahan+Gore)
Waiting for the night (Gore; Gahan+Gore)
Enjoy the silence (Gore; Gahan+Gore)
Policy of truth (Gore; Gahan+Gore)
Blue dress (Gore; Gore)
Clean (Gore; Gahan+Gore)

Songs of faith and devotion (1993)
I feel you (Gore; Gahan+Gore)
Walking in my shoes (Gore; Gahan+Gore)
Condemnation (Gore; Gahan+Gore)
In your room (Gore; Gahan+Gore)
Rush (Gore; Gahan)
Higher Love (Gore; Gahan+Gore)

Ultra (1997)
The love thieves (Gore; Gahan+Gore)
Home (Gore; Gore)
It’s no good (Gore; Gahan+Gore)
Useless (Gore; Gahan+Gore)
Sister of night (Gore; Gahan+Gore)
Freestate (Gore; Gahan+Gore)
The bottom line (Gore; Gore)

Exciter (2001)
Dream on (Gore; Gahan+Gore)
Freelove (Gore; Gahan+Gore)
I feel loved (Gore; Gahan+Gore)

Playing the Angel (2005)
A pain that I’m used to (Gore; Gahan)
John the revelator (Gore; Gahan)
Suffer well (Gahan+Eigner+Philpott; Gahan)
Precious (Gore; Gahan+Gore)
Lilian (Gore; Gahan)

Sounds of the universe (2009)
In chains (Gore; Gahan+Gore)
Wrong (Gore; Gahan+Gore)
Peace (Gore; Gahan+Gore)
Come back (Gahan+Eigner+Philpott; Gahan)
Jezebel (Gore; Gore)
Ghost (Gore; Gahan)

A fenti kis impresszív felsorolásból számomra leszűrt dolgok:

  • A DM teljesítményének alakulása az alábbi tábla szerint látszik (összes szám és jó számok aránya). Ebből látszik, hogy bár az Exciter mélypont és 2000 után nem tudják nagyon 50% fölé tornászni magukat, de talán még nem akkora lejtő az a lejtő
  • Az eddig legjobb számok 89,5%-át Martin Lee Gore írta. David ebből kettőt jegyez, annyira nem is csúcs szuperek, szóval kis aggodalomra ad okot, amikor olyan nyilatkozatok jönnek ki, hogy 7-8 számot David fog írni az új albumra :-/
  • Azért az, hogy 86 jó számot össze tudtam írni, elég jó színben tünteti fel a zenekart – nem sok ilyen van!

dmstat
És akkor még nem is említettem pár B-oldalas vagy single-ön megjelent számot, amiknek szerintem albumra kellett volna kerülnie és érthetetlen okokból kiszortírozták őket:

Now this is fun (1982 – Gore; Gahan+Gore)
Get the balance right (1983 – Gore; Gahan+Gore)
In your memory (1984 – Wilder; Gahan+Gore)
Remotivate me (1984 – Gore; Gahan+Gore)
Flexible (1985 – Gore; Gahan+Gore)
Sea of sin, Happiest girl (1990 – Gore; Gahan+Gore)
Only when I loose myself (1998 – Gore; Gahan+Gore)
Newborn (2005 – Gore; Gahan)

Ha az új albumon lesz 6 jó szám jövőre, akkor kerek 100 lesz a jódepesmód számok száma! 🙂