Svédcsavar

Tegnapelőtt végre sikerült megnéznem a Légcsavar (Flightplan) c. filmet Jodie Fosterrel a főszerepben. Azt, hogy “végre”, nem véletlenül írtam, mert már a moziban is szerettem volna megnézni, de nem jött ki a lépés. A bemutató alapján elég jó filmre számítottam, Robert Schwentke rendezte, akiről fogalmam sem volt, hogy kicsoda, de “ismeretlen” német rendezőktől szoktak időnként nagyon jó filmek kijönni (pl. Tom Tykwer frankón kivágta ‘98-ban a rezet a Lola Rennt-tel). 🙂

Szóval a film (mostantól szpojlervarning, mer’ én leszarom): nagyon jól indul, jó a felütés, a vágás az elején; ahogy bemutatja a nő álmát, a koporsót; hitelessé teszi a német párbeszéd, a kislány félénksége. Nagyon jó ötlet, hogy a kiscsaj már az elején egyszer “elveszik” a reptéren. Az alapsztori innentől bontakozik ki (ha valaki mégsem látta, de eljutott idáig): a német repülőgép-tervezőnő elveszti a férjét (leesett a tetőről), majd a repülőn eltűnik nyom nélkül a kislánya: senki nem emlékszik a környéken, hogy lett volna vele gyerek, nincs meg a beszállókártya; a beléptető stewardess sem emlékszik rá, hogy lett volna vele bárki – úgy tűnik, hogy a nő csak gyászában képzelődik. Ezt megerősíti, hogy a gépen kapják a hírt: a kislány is meghalt a férjjel együtt. A nőt innentől ártalmatlan holdkórosként kezelik, majd miután felcsap kommandósnak, közveszélyes őrültként. A gép kapitánya végül kényszerleszállás és a nő eltávolítása mellett dönt.

Eddig tökéletes a képi világ, hibátlan és abszolút hihető sztori – innentől jön “A Fordulat”; amivel szerették volna a filmet kicsit feldobni; sajnos ezzel rontották el. Kiderül, amit a néző eddig is sejtett: igenis van kislány, igenis megéri érte harcolni, és igenis, egy Anya mindenre képes a gyermekéért; még 450 utast halálos veszélybe sodorni, gépet robbantani és embereket ölni is. Mindezt meg lehet indokolni azzal, hogy “megtaláltam a lányom!”, és ezt a rendőrség és a kommandósok is egyből elfogadják, és véletlenül sem teperik le és csapkodják a betonba a fejét agy picit. Mert a nőiség és anyaság szent, ugyebár!

Én már régóta kitaláltam, hogy bérgyilkosnő-hálózatot kellene üzemeltetni. Beszerezném a felszerelést, intézném a célpontokat, a nők pedig végeznék a “munka” “érdemi” részét. Természetesen csak olyan nőket vennék fel, akinek van gyereke, és ha véletlenül elkapná valamelyiket a rendőrség, akkor a bíróság úgyis a lehető legenyhébb büntetést adná, és azt is lehetne harmadolni. Ilyen módon egy nő megúszna egy gyilkosságot maximum 3-4 évből, így még visszatérhet dolgozni a “szabadságolás” után, nem kell új embert betanítanom. Jó a terv, mi? 🙂

A filmre visszakanyarodva: Ahogyan sejtitek; csalódtam a filmben, mert csak annyira hittem el a végét, mint székely bácsi a Star Wars-ot. Szívesen leírnám a miértet részletesebben, de inkább nézze meg, aki ezek után szeretné; én nem akarom teljesen elvenni a kedvét és miért ne? Lehet, hogy másnak ez tetszik.

u.i.: Peter Sarsgaardról jut eszembe, aki ebben a filmben A Gonoszat alakítja, hogy meg kell néznem majd valamikor a Skeleton Key c. filmet, állítólag az jó.

Lopott robot

Ma reggel ácsorogtam a villamosmegállóban, és láttam, hogy egy mentőautó iszonyat szirénázva jön ki a Mentőállomásról, és kanyarodik fel a háromsávos főútra. Nagyjából mindenki fékezett és lehúzódott, egy 5-ös BMW viszont kis híján összeütközött a vadul szirénázó, villogó mentővel, ahogy elrántotta a kormányt, átcsapódott két kerékkel a villamossínre. Szerencsére a mentő így már elfért mellette. 🙂 Szinte már vártam, hogy leelőzi a mentőt, keresztbe áll előtte, kipattan és elkezd vadul anyázni…

Volt a ButaTV* valamelyik tényfeltárójában is, hogy a mentőket mostanában nem engedik el, leelőzik, leszorítják. A nyilvánvaló ötlet az lenne, hogy a mentőkre rakétavetőt szerelnek, és egyszerűen lerobbantják az ellent az útról, viszont ekkor sok roncsot kellene eltakarítani. Úgyhogy javaslom (jobb híján) a rendszám felírását, a tulajdonos beazonosítását, és azután a tulajt és egész családját megjelölni a nyilvántartásukban, hogy “önként lemondott minden további segítségnyújtásról”. Mivel úgyis nemsokára az árokban köt ki a BMW-vel, majd gondolkodhat, hogy miért is nem jön érte a mentő.

u.i.: Remélem, sok embernek okoz gondot a “lopott robot” cím. Mindezt persze azért adtam, hogy fitogtassam hazai zenei tudásom: szóval Gallának volt egy együttese még 1982 és 1998 (?) között, GM49 néven; amely mű- (poén) szintipopot nyomott. Ezt gondolom, mindenki tudja; de én többször végighallgattam a számaikat és mit ne mondjak, időnként úrrá lett rajtam a “nincs remény” hangulat (mondjuk tény, hogy az egész poénból készült, tudomásom szerint). A lényeg, hogy volt akkoriban egy “Lopott robot” c. számuk, ami bár egy határozott zenei kudarc, de mégis, a kis butácska dallamával megragad az ember fejében. Valószínűleg ezt érezhette Galla is, és amikor a “Besenyő család élete” kezdett nagyon kifújni, akkor benyomta ezt a számot, új szöveggel. Ennek a címe “Mentők” volt, és a dal meghallgatása után sokan erős fejfájásra panaszkodtak. Szóval s/Lopott\ robot/Mentők/

*ButaTV: kereskedelmi csatornák összefoglaló neve