Nem semmi

Tegnap a taxiban, vissza a munkahelyre menet közben zajlott le ez a beszélgetés. A taxi egy kb. 1995-96-os E-Klasse Mercedes, az a dupla kereklámpás fajta. Kérdezem:

– Jól látom, tényleg 874043 kilométer van az autóban?!
– Ja, jól látja. Még bejáratos. 🙂 (Közben látszott, hogy dagad a taxis mellkasa)
– Öööö…. mennyit lehet beletenni ezekbe az autókba?
– Olyan kb. egymillió kilométert.
– És utána…? Motor felújítás, vagy micsoda?
– …Kuka.

Ez vazzegh, nem semmi. Drága a Merci, de ez, hogy egymillió km-t bele lehet rakni, mindent visz. Amúgy az eddigi legtöbbet futott taxi, amiben ültem, egy Volkswagen Passat volt kb. 420e km-rel, a tulaj arra is eléggé büszke volt. Ismerősök közül meg egy Daihatsu Applause vitte a pálmát, 550e km-rel. 🙂

Fizetési csekk – A felejtés bére

Valamelyik földi sugárzású adón legnagyobb meglepetésemre nemrég ment ez a film. Még nem láttam, de ugye az ilyen sci-fi sztorira nyilván alapból rácuppantam, plusz ezt ráadásul Töki bácsi írta (Phillip K. Dick), pontosabban az alapjául szolgáló novellát jegyzik az Ő nevéhez.

Igen rövid és tömör leszek, mert nincs kedvem sok szót pazarolni: 4,5/10. Mégpedig azért, mert az egész nem reális.

Az alapsztori: adott egy zseniális mérnök, aki bármilyen elektronikai fejlesztőcsapatra képes fejlesztési időben egy nagyságrendet ráverni (már elég hihetetlen!). A megbízó cégek biztonsága érdekében (lásd ipari kémkedés) a fejlesztések végeztével egy saját maga által tervezett kütyüvel kitörlik az agyából az emlékeket, és felveszi a nagy zsét. Ezután lesz egy munkája, ami nagyságrendjeiben is teljesen más: a fejlesztési idő 18-szorosa annak, amit eddig vállalt (3 év), de a fizetség is kiemelten magas (??? nemtom, 3 év fejlesztésért + az emlékeim elvesztéséért megérné 97 millió dollár? kb. 19 milliárd Ft). Elkezdi a munkát, majd flash, és szólnak is neki, hogy elkészült. Ezután meg meg akarják ölni. Emberünk ezek után kíváncsi lesz, hogy mit is fejlesztett 3 évig, főleg mivel a maga által feladott papírborítékban csak olyan tárgyakat talál, amelyek segítik a menekülésben – mintha előre látta volna a jövőt.

Nem lövök le nagy poént, ha elmondom, tényleg látta a jövőt egy gép segítségével, amelyet távozása előtt elrontott, hogy ellenfelei ne használhassák az Ő felkutatására. Tette ezt azért, mert a jövőben meglátta azt, hogy a gép tanácsára egy jövőbeli háború kitörése előtt az USA már ellencsapást küldött, miután összedőlt a tőzsde is. A logika: 1) a gép megjósolja, hogy össze fog omlani a tőzsde. 2) Az emberek pánikba esnek. 3) Tényleg összedől a tőzsde. A háborúra ugyanez; ha nem menne az ellencsapás, akkor nem is törne ki a megjósolt háború. Ez a rész jópofa bár nem túl bonyolult. Következtetés: Ha megmondjuk a jövőt az embereknek, akkor egyúttal el is vesszük tőlük azt. Hogy ez mennyire baromság, azt mindenki döntse el saját maga.

Ami miatt szar a film: Egy fejlesztőmérnök úgy harcolja, verekszi, futja át az egész filmet, mint egy akcióhős. Valószínűleg sosem fogott még pisztolyt a kezébe, mégis elsőre problémamentesen használja. Ugyanez, hogy a 3 évi ülőmunka után úgy fut, hogy nem érik utol. Valahol közben megtanult motorral ugratni, satöbbi satöbbi. Butaság az egész. Ettől függetlenül John Woo-t csókoltatom, látványos és ügyes a dolog, és nyilván egy novellából nem lehet 2 órás filmet csinálni. Lett, amilyen lett, egyszer meg lehet nézni.

Levél dr. Péterfalvy Attilától

Múltkori Göögl-szörcsös adatvédelmis beadványomra most válaszolt dr. Pétervalvy Attila, vagy valamelyik kollégája. Úgy érzem, a választ közreadhatom, hiszen ez sem titkosabb, mint maguk az adatok voltak, amit bárki letölthetett nyilvánosan. Örülök, hogy foglalkoztak a témával, de nem merem ellenőrizni, hogy történt-e ténylegesen változás:

“Megkaptam beadványát, melyben azt kifogásolja, hogy a Nők Lapja C@fé internetes portálon játékra jelentkezett személyek személyes adatait az interneten nyilvánosan el lehet érni. Ön levelében előadta, hogy a www.gögl.có.hu keresőprogramon keresztül véletlenül megtalálta több mint 20 játékra jelentkezett magánszemély személyes adatait (név, cím, telefonszám, e-mail cím, stb.) tematikusan rendezve.

Az ügyben először megkerestem a Nők Lapja C@fé főszerkesztőjét, aki azt a tájékoztatást adta, hogy az Unilever Hungary Ltd. a kérdéses vévévé.mi vilagunk.hú internetes oldal üzemeltetője. Ezt követően megkerestem az üzemeltető cég képviselőjét, aki válaszlevelében a következőkről tájékoztatott. Az internetes oldallal összefüggő adatkezelést végző cég, a Mirai Interactve Kft. a kérdéses személyes adatokat saját szerverén tárolta, mely kialakításakor védve volt az akkor ismert és használatos keresőalgoritmusoktól. Feltételezhetően ezt követően egy addig ismeretlen, új keresőalgoritmus átmenetileg hozzáférhetett a társaság belső szerveréhez, melynek következtében annak tartalma harmadik személyek számára megismerhetővé vált. A Mirai Interactive Kft. ügyvezetője biztosított arról, hogy a probléma felismerése után haladéktalanul megtették a szükséges technikai intézkedéseket annak érdekében, hogy a tárolt információkhoz való hozzáférést letiltsák, valamint, hogy a jövőben illetéktelenek jogosulatlanul ne férjenek hozzá a szerverhez.

A személyes adatok védelmével és a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos kérdéseivel továbbra is forduljon hozzám bizalommal.”

Virááááág!

Elkezdtem szórakozni ezzel a Blosxom (ejtsd: Blossom) nevű blog motorral, merthogy Zsoltika megmondta, hogy milyen jó. Azt mondjuk elfelejtette mondani, hogy 2003-ban abbahagyták a fejlesztést és hogy a pluginok nagy része emiatt már 404-es, például a galéria is, de alapvetően tényleg jópofa az egész.
Kár hogy annyira rohadtul munkás a dolog; nekem kell az oldal kinézetét is meghatároznom, és meg kell írni a kommentezőt meg a galériát, mivel azok, mint mondtam, nem tölthetők már le.

Szóval majd lesz valamikor sixweb 2.0, vagyis inkább végre egy 1.0, de csak lassan készülget.

E’.

u.i.: Ha már így benne voltam, megcsináltam a magyarított dátumot ami mindig is idegesített eddig, hogy nem magyar. Meg még 1-2 dolgot szintén átírtam magyarra.

Adatdömper

A sztori úgy kezdődött, hogy van egy Perl egysoros, ami nem csinál mást, csak egy fájlban lecserél bizonyos dolgokat más dolgokra. Lehetne az almát is körtére cserélni, én arra szoktam használni, hogy átalakítsam a UNIX-os fájlokat DOS-os formátumra. Van is erre egy kis programocska, ami egyrészt nekem nincs is fent, másrészt nem is kívánom feltenni, hiszen egy sorban megoldható olyan eszközzel, ami amúgy is fent van a gépemen. És itt kezdődik az egész okfejtésem. Nem programozók, ne adjátok fel, lesz végkifejlet!

Tehát a lényeg, hogy valamelyest bírom a Perl programozási nyelv ismeretét, olyan szinten biztos, hogy fejből egy ilyen nevezett dolgot összehozzak. Mégis, minden egyes alkalommal, amikor kell, a neten nézek körbe és szitkozódva keresek a rossz találatok között vagy 2-3 percig, mire megvan az, ami kéne. Most fejből bepróbálom:

perl -ie ’s/\n/\r\n/;’ vagy akár perl -ie ’s/alma/korte/;’ hogy érthetőbb legyek.

Namost nem tudom lepróbálni, hogy működik-e, de nem is az a lényeg, hanem hogy miért használom a Google-t akkor is, ha nincs rá szükségem? A gépemen rajta van a parancsok részletes magyarázata, kereshető módon. Letöltöttem rengeteg specifikációt, könyvet, referenciát, howto-t ésatöbbi, és képes vagyok a neten keresgélni akkor is, ha már ott van minden a gépemen. Plusz 67 papírkötésű könyva polcomon. Ez azért rendesen elgondolkodtatott.

A lustaság az egy dolog persze. A másik része szerintem az, hogy a tudás és az információ közzététele mennyire változik. Nem is olyan régen még csak súlyos pénzekért vagy még azért sem lehetett hozzájutni mindahhoz az információhoz, amire most az ember simán rákeres. Ha mondjuk Neveléselmélethez kellett valami, akkor elfáradtam a Pedagógiai Könyvtárba, ahol rendszerezetten ott voltak az infók, bár persze sokszor csak valami folyóiratból lehetett kivadászni a dolgokat. Most meg simán bármit megtalálok, a kérdés csak az, hogy megtalálom-e a sok szeméttől, és hogy mennyire hihetek neki.

Itt a lényeg, amire ki akarok lyukadni, hogy régen
– drágán
– csak bennfentesek számára
– szűk információkör
– jól rendszerezetten
– megbízhatóan

állt rendelkezésre. Ideális helyzet az igazán komoly szakemberek és szakbarbárok számára. Most a helyzet az, hogy pl. Interneten
– fillérekért vagy ingyen
– bárki megszerezhet
– szinte bármilyen információt
– ha sikerül megtalálni az abszolút rendszertelenségben
– és ha hisz egy portugál vagy kínai ember által leírtakban.

Ideális helyzet a félretájékozott vagy félig tájékozott, felszínes de sok mindenhez értő emberek számára.

Újabb aspektus:
Fotózok digitálisat monnyuk egy kiránduláson, és ott van velem még 3 barátom, akiknek szintén fotógép van a kezükben. Régebben emlékszem, mindenki jól megnézte, mit fotóz, konyított a géphez vagy kis automata kompakttal nyomta, kevés témát fotózott és az érdekesebbekről inkább nyomott 2 képet, hogy tutira meglegyen. Persze a papírképek korában nem lehetett nagyon megcsinálni, hogy beosztjuk, hogy egyik nap ez fotóz, a másik nap másik, mert mindenki fogdosni akarta a papírokat, otthon. Most meg lehetne csinálni, hiszen mindenki annyit nyomtattat ki, amennyit akar, de nem: ott vagyunk 4 fotógéppel, és mivel ingyen van, egy köztéri valamiről csinálunk összesen 10-15 fotót, mert miért ne? “Nulla forint”, tulajdonképpen. Ezek után mindannyian kibasszuk a netre, hadd lássa mindenki. Amikor meg találkozunk képet cserélni, akkor mindenki szépen csinál egy könyvtárat “Kirándulás/Bajsziék képei”, “Kirándulás/miciék képei”, “Kirándulás/Sixék képei” címekkel és bár megvan 4×5x ugyanaz a kép, eszébe sem jut válogatni, amikor 85 Ft egy DVD-lemez és “jó lesz az még valamikor”. Namost szerintem nem lesz jó az semmikor, de egyszerűen nincs annyi idő, hogy mindent kiválogassak, amikor még a panorámaképek összerakásához sincs. Majd egyszer.

A konklúzió itt szerintem az lenne, hogy az információnak semmi értéke sincs vagy alig valami, és annyi van belőle, hogy már képtelenek vagyunk befogadni. Képzeljük el, ha meg akarnánk tanulni mondjuk a teljes i.e. 200-100 között létrejött tudást, akkor arra simán képesek vagyunk; a XX. századból pedig még 2-3 terület híreinek követése sem egyszerű. Ehhez akkor vegyük hozzá a felszínességet, mint alapértelmezést, hiszen ennyi információt képtelenség feldolgozni, bármennyire is kíváncsi az ember.

A Google nagyon ügyeske, hogy megpróbálja rendezni, kereshetővé tenni ezt a ganajt, ezt az ólat, ezt a káoszt; de szerintem most érte el a csúcspontot, ezután majd jönnek a keresőkben keresők és valamilyen ügyes algoritmussal a keresők eredményeit olyan módon összesítik és szortírozzák, hogy ismét értelmes találataink legyenek. És így tovább, mint a Pó folyó gátja, amíg ránk nem szakad az egész.

A másik dolog tényleg az, hogy ha valamit elolvasok a Révayban, akkor az 99,99999999999998% valószínűséggel frankón úgy van, mert azt rendesen lektorálják és ki tudja, hány éve mindig finomítgatják, csinosítják. A wikipaedia meg, hát enyhén szólva is nem igazán tutti, hiszen ha egy kisköcsög átírja a jó szócikket egy rosszra, akkor ki tudja, mikor bukkannak rá a dologra. Most olvastam, hogy volt valami totál nagy faszság a wikipaedia-n, ami még valami érmet is kapott, mint legfaszább cikk, és több mint egy évig fent volt, ki tudja hány embert butítva, amíg egy valódi tudós véletlenül elolvasta és közölte, hogy fiúk, ez egy nagy marhaság.

Azért az durva lenne, ha most (1) lekapcsolnák, (2) keményen fizetőssé tennék a Google-t. Mondjuk csak egy hónapra. Pull the plug, please.

Még sokat bírnék okfejteni ezen, de hátha veszitek a fáradtságot, hogy kommenteljetek (a kibaszott captcha-t meg töltsétek ki, mert nem tudjétok beküldeni! A legtutibb, ha küldés előtt kimásoljátok a vágólapra az irományt, amilyen kibaszott stabil ez a blogmotor… 🙁 )