Újabb értetlenkedéseim

“Bérletem van, de a bátyám, a
Sanyi az én kabátomba’ ment el reggel
a bérlet meg ott va a zsebibe’
a jeggyel…”

Én bérlettel járom a BKV-t (az más kérdés hogy szerintem nem érdemlik meg), ezért csak most lettem figyelmes egy hírre (egy apró felragasztott papír hirdette a metróban): “Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy a szakasz- és átszállójegyek forgalmazását 2007.jan.1-től megszüntettük. A megvásárolt jegyek felhasználhatók stb….”

Namost ez meg mán megin micsoda???

Kb. a legjobb ötlet volt azóta, amióta lebontották a metró bejáratoknál a bélásfogadó beléptetőt. Mindig azzal jönnek a panaszkodók (jogosan), hogy az Oktogon-Nyugati szakasz 600 méterére ugyanannyit kell fizetni, mint pl. a 61E vagy a 7-es busz által bejárt 10 kilométerre. Mosmeg megszüntetik a differenciálást. Eszembe jutott a drága jó Biff barátunk a “Vissza a jövőbe” c. filmből: megkopogtatnám keményen a döntéshozó koponyáját, miközben harsogom a fülébe: “hahó, van itt valaki???”.

Gondoltam, hogy körbenézek a weboldalukon, hátha csak elhallgatnak valami irdatlan áttörést, de mindössze ennyi újat tudtam meg:

“MOST!!! ÚJ!!!! CSODÁS LESZ HA KÉSZ LESZ!!!! CSAK ÖNÖKNEK!!!!!!! Elektra Budapest! 2005-ben elkezdtünk piszmogni egy chipkártyás megoldással kapcsolatban, két év alatt eljutottunk odáig, hogy van négy pályázónk, akik már be is adták a pályázatukat!!!!” Állítólag 2009. decemberében már hasítani is fog a csipkártya, jajdejó.

Addig mi lesz? Hányszor 240 forintot kell még beszedni?

Akit megénekeltek

Ki nem találnátok, de megint egy őskövület (2000-es 🙂 filmről fogok írni – monnyuk asszem hozzánk csak 2001-ben jött be. Akkoriban szerettem volna megnézni, “o’an művészes”-nek tűnt, de lemaradtam róla. Most a királyi valamelyiken lenyomták valamelyik nap: A Maléna-ról van szó. És van valamelyik régi (értsd: 70-80-as évek, legalábbis gondolom) magyar előadőnak egy “Maléna, Malénaaa, Maléééénaaaaa…..” c. száma, remélem jól emlékszem (zenei tekintetben ideje lenne már elfelejteni a 80-as éveket, nem? Na erről majd egy másik postban).

Mi miatt is voltam kíváncsi a filmre?

1. Naná, hogy Monica Belucci miatt! Gyönyörű nő… és éppen az a film legnagyobb hibája, hogy másra nem is épít. A meghatározás szerint ez dráma, ráadásul romantikus dráma. “Szép nő, romantikus dráma, hát az a Rómeó és Júlia bármilyen modern kori feldolgozásban” – gondoltam, de amúgy nem.

2. Itt van ez a Giuseppe Tornatore, aki végre egy olaszországban forgató olasz rendező, és aki majd megmutatja hogy világhíres filmek Franciaországtól keletre is készülnek – gondoltam, de ez a film maximum történelmi tekintetben kapaszkodik Európába.

Legyen a színhely, legyen a díszlet: A negyvenes évek Szicíliája, egy aprócska városka, ahol mindenki ismer mindenkit, ahol a legkirályabb szórakozás a pletyka. Ami kissé időtlen, amely nem érzi meg feltétlenül a történelem viharait. Itt kezdődik Maléna meghurcoltatása – egy fiatal srác szemén keresztül.

Az az ellentét mindenképpen tetszett, hogy egyrészt az egész Európát megrengető II. világháború mennyire kevéssé befolyásolta a városka polgárait, ezzel ellentétben milyen jelentősen egy helyi érdekeltség, miszerint a világszép Malénát mindenáron ki kell közösíteni, meg kell bélyegezni. A férfiakat az érdekli, hogyan tudnának az ágyába bújni, a feleségeiket pedig az, hogy hogyan tudnák elúzni a városból, nehogy a férjeiket elcsábítsa. Az eközben végig tisztességes és férjéhez hűséges Maléna türelemmel viseli a támadásokat; pedig némelyik miatt még bíróság előtt is felelnie kell. A dolog akkor kap egy újabb lökést, amikor megérkezik a hír: Maléna férje elesett a fronton. A férfiak naná, hogy ráerősítenek az udvarlásra stb. amíg a film eljut a csúcspontig: a Szövetségesek felszabadító csapatait ünneplő tömegben az asszonyok hirtelen minden felgyülemlett dühüket Malénán élik ki, akit összevernek, haját levágják, ruháját leszakítják. A sokkot követően Maléna elhagyja a várost. Slusszpoénként kiderül, hogy férje mégsem halt meg, együtt visszatérnek, és a városka lelkiismeret-furdalástól gyötört asszonyai hálásan tehetnek úgy, mintha mi sem történt volna.

Az alap sztori így jó lenne, nade másfél órán keresztül ezen erősíteni nem lehet. Az eleje jó, a vége jó, közte ott a nagy semmi. Jó, ott vannak a kamasz fiú kangörcsös álmodozásai, folytonos leskelődése, amelyek véget érnek Maléna távozásával (és azzal, hogy a faterja végre elviszi egy bordélyba). Mégis, a fiú számára Maléna a nőiség örök szimbóluma marad.

Verdikt: Tetszett, hogy a városon a nemzetiszocializmus lényegében nem változtat semmit; az emberek utóbb ledobják az eszméket, mintha mi sem történt volna – meghajolnak és nem törnek a történelem szelében. Jó ötlet volt, hogy a srác lelkes leskelődéséből ismerjük meg az igaz történetet, amit a városiak szájából eltorzítva hallunk vissza. Node mi ebben az, ami Szicíliára, vagy az olaszokra jellemző? Ugyanez játszódhatna bárhol, Európában. Gondoltam egy 6,0/10-re – az imdb-n Monica Belucci csodálatos pofija 7,3-at ér.

Szilveszteri zenék

Mivel most még eszemben van a KMZ-Gigafest Förgeteg Parti után (amelyhez helyszínt a Huszár Étterem biztosított), gyorsan fel is rakom, hogy milyen zenék voltak Szilveszterkor. Tanulságos is, meg ismerjük meg önmagunkat stb. Tehát ezekre a számokra szavaztunk legtöbbet.

Csak hogy kis statisztika is legyen benne, a zenék megoszlása:

Stilusok

Tüntessünk ellent

Tegnap olvastam egy felettébb különös hírt; de mint megtudtam csak megint én voltam a tájékozatlan, mivel ez már megy egy ideje. Az Operabál ellen tüntetőkről van szó. A lényeg ugye hogy van az Operabál, amely eredeti rendeltetésétől régóta megfosztódva kénytelen elviselni, hogy Operabál címen a celebnek titulált magyar és külföldről hazánkba szakadt hírességek egymás sarkát taposva, túllicitálva ki-ha-én-nem partit tartsanak. Aztán van egy olyan kezdeményezés, amely a helyzet kissé abszurd voltára próbál rávílágítani, és utcabált rendez az Operabállal szemközt, amire elsősorban hajléktalanokat várnak, de lényegében bárki mehet.

Az alapjában elhibázott gondolat az ellenbállal (imho) az, hogy nem arra épít, hogy felkeltse a rokonszenvet a szegény emberekkel szemben, hanem hogy szítsa a gazdagokkal szembeni ellenszenvet. Ennek totál semmi értelme. Palotaforradalom már biztosan nem lesz Magyarországon, feleslegesen rosszkedvet okozni pedig kifejezetten káros. Az én szememben ez egy tipikusan álszent mutatvány.

Én örülnék, ha végre felfogná mindenki, hogy már egy ideje nem az egyenlőség, testvériság korát éljük. Igenis vannak gazdagok, akiknek nem hülyén vigyorogva, feltűnési viszketegséggel és egymást túllicitálva kellene a gazdagságát fitogtatnia, hanem úgy, ahogy a régóta gazdag családok: elfogadják, hogy ők az Emberiség szerencsésebbik fele, maradnak a saját köreikben, tartják a távolságot a kevésbé szerencsésektől, de nem azért mert lenézik őket, hanem mert nem akarják, hogy mindenki folyamatosan hozzájuk akarjon hasonlítani, irigykedjen stb. Ehelyett tényleg ez az elkeseredett, vicsorgós kivagyiság a divat, és szerintem tudom is, miért: ezek az emberek szégyellik, hogy gazdagok. Miért szégyen gazdagnak lenni? Lehet, hogy nem tisztességesen gazdagodott meg, nade tudja mindenki, hogy tisztességesen szinte nem is lehet. Szégyenlik a gazdagságot, mert Magyarországon az ilyenek ellen rögtön vizsgálat indul, “honnan szerezte, és nekem miért nincs?” – le kéne szarni, de baromi sok az irigy ember. A zavarban lévő gazdagoknak nem marad más, mint elzárkózni a tizenöt hektáros vidéki birtokra, vagy a rongyot rázni az Operában.

A szegény emberek meg elképesztően el vannak tévedve, amikor azt hiszik, hogy nekik is jár, ami a gazdagoknak; mert nem jár ám. El kell fogadni, bele kell nyugodni, haza (hontalanok esetében a megszokott helyre) lehet menni. Persze, hallassa mindenki a hangját, de ez így felesleges. Ha éhes vagyok, akkor bazmeg nem a Hilton elé vonulok és nézem, hogy Gazdagék eszik a tékozló homárt, hanem hazacaplatok a hónom alatt fél kiló kenyérrel. És bár nem szeretem, hogy így van, de elfogadom.

Újabb vidám történet…

…a magyar közigazgatás, Önkormányzat, Polgármesteri Jenő Hivatal háza tájáról. Mivel már kezd kialakulni nálam is a teljes rezignáltság a közhivatalok felé, ezért ezt már meg sem írtam volna, ha nem olvasok ma egy érdekes kis hírt.

A lényeg, hogy mivel megszűnt a régi címem, szerettem volna átjelenteni az állandó lakcímemet az 1-3-4 éve vásárolt lakásomba (mivel nem tudom, hogy a vásárlást a szerződés aláírásával, a kulcs átvételével, az utolsó részlet kifizetésével, a lakás saját kezű befejezésével, a lakhatási engedély megszerzésével vagy a tulajdonjog bejegyzés beadásával kell mérni, ezért nem tudom, hány éve van lakásom. Mellesleg még nem is jegyezték be a tulajdonjogomat, tehát nincs is lakásom, csak a terheit fizetem. Na ezt a sztorit hagyjuk is most). Nade ez kiderült, hogy nem is megy olyan könnyen:

– január 9-én kértem időpontot az Okmányiroda weboldalán, és mivel merészeltem egy reggel 8:00-10:00-s időpontot kérni, rögtön sikerült is 31-én reggel 9:00-ra foglalni. Mondom szuper, ha a régi lakásunk új tulajának nem fontos, hogy gyorsan kijelentkezzek, akkor nekem se lesz fontos.
– Mivel írták, hogy mindenféle papírok kellhetnek az átíráshoz, ezért felhívtuk őket, hogy mégis, sorolják el, mi kéne. Vigyem a személyimet és az adás-vételit. OK.
– 31-én felszerelkezve, 8:40-kor ott ácsorogtam a kapunál. Az őr flegmán közölte, hogy jöjjek vissza 10 perc múlva, mert nem tud addig velem foglalkozni (”a gép nem engedi” – bazmeg hányszor hallottam már ezt az indokot, másra nem jó ezeken a helyeken a számítástechnika, minthogy még egy indokra rákenhessék a balfaszságaikat).
– 10 perc múlva vissza, erre kapok egy sorszámot (!!!!). Úgy bizony. Mintha most estem volna be. Annyi a plusz, hogy elvileg ez “különleges” sorszám, amiből félóránként egyet adnak ki (!!!!). Ezért vártam 1 hónapot?
– Leülök az ügyintéző elé (_nyilván_ nem _azonnal_, márcsak megszokásból is váratnak negyedórát), beadom a kérvényt, személyimet, adás-vételit. Kérdés: “van elidegenítési tilalom a lakáson?” “Igen”, mondom gyanútlanul, “mivel kedvezményes lakáshitel van rajta”.
“Ja, akkor nem tudok segíteni, mert kellene még egy lemondónyilatkozat a tulajdonjogról a Bank részéről”.
Nade mondom, “nem ez a lakás a fedezet, és egyébként mi közük van ahhoz, hogy én miből finanszíroztam a lakásom? Különben meg megkérdeztük direkt, hogy mit kell hozni és erről szó sem volt.”
“Sajnos nem tudok segíteni.”
“Jó, rendben, akkor kérek egy új időpontot.”
“Azt sajnos nem tudok adni.”
“Miért nem?”
“Mert csak telefonon és interneten lehet kérni.”
“Nade az ide fut be, nem?”
“De.”
“És a telefonokat Önök veszik fel, nem?”
“De.”
“Akkor most itt vagyok személyesen, Ön is itt van, foglalnák egy új időpontot.”
“Azt nem lehet, nincs rá felhatalmazásom. Csak telefonon és interneten lehet.”
“Kinek van felhatalmazása?”
“Itt a hivatalban senkinek. Csak telefonon és interneten stb.”
“Nade nem érti. Itt vagyok személyesen ugye stb.”
“Értem. Próbálja meg a kapunál.”

– Odamegyek a kapuhoz, ahol ugyanez a beszélgetés lezajlott, csak azzal a különbséggel, hogy egészséges vörös fejjel üvöltöttem, hogy nem megyek el időpont nélkül. Erre odajön egy informatikus csóka, áthajol a faszi feje fölött, és megkérdi, hogy “holnap 10:00-kor megfelel?” “Meg.” “Neve?” … “Rendben, akkor holnap 10:00-kor várjuk.”

A vicces hír pedig az, hogy “Sztrájkhangulat van a közszférában” – A közalkalmazottak és köztisztségviselők kétórás sztrájkot fognak tartani. Észre fogja valaki venni a különbséget?

Elsorozatoskodásaitokért

Ez a téma már felvetődött néhány éve, beszélgettem akkor róla pár emberrel, de most egyre aktuálisabb, így én is előveszem újra. Szóval:

Utálom. Sőt, útálom. Mármint az elsorozatosodást. Kezdődött talán a Wachovski-fivérekkel és Tarantinóval, hogy eszükbe jutott a remek ötlet; ez aztán rendesen követőkre is talált. A szuper ötlet pedig az, hogy az emberek már annyira hozzászoktak, hogy egy filmben nincs semmilyen sztori vagy csak sablonokra építkezik, hogy ha egy filmben netalán mégiscsak van pár ötlet vagy valamilyen sztori-csökevény, akkor hálásan bemennek akár 2×150 percre is – lásd a Karib-tenger kalózai. (Én is elmentem megnézni a másodikat, ami nem ér véget, miért lennék kivétel?)

Szóval jó kis terv, hogy ha már együtt van a stáb, a felszerelés kikölcsönözve, és van elég filmanyag is, akkor forgassunk le 300 percet és adjuk el kétszer – ehhez mindössze az kell, hogy egy ne teljesen fakezű forgatókönyvírót szerződtessünk le. (Most azt hagyjuk, hogy a Mátrix – Forradalmak még így is mennyire fos volt. Nevezzük első fecskének. Jóvan basszátok meg, tudom hogy George Lucas ezt már a 70-es években előre látta. Nade a SW minden része akkoriban teljes egész volt!)

Lassan el fogunk érni oda, hogy a mozifilmek is sorozatban fognak menni. A sorozatok amúgy is igen fellendülőben vannak mostanában, a tévében már szinte mozifilmet nem is reklámoznak, egyre-másra indulnak be a neten is a hullámzó színvonalú sorozattal foglalkozó blogok (és van ugye minden sorozatblog origója, az észosztó, nyilván vágjátok melyik az) és a sorozat-fan oldalak. Nade ez miért is baj? Természetesen a sorozatok atyjainak nem okoz lelkiismeret-furdalást, ha “egy-egy nézőt heti egy alkalommal a tévé elé szögeznek”, és semmiféle fizikai addikcióról nincs szó. Annál inkább pszichikai függőségről! És egy függő nem egy sorozatot néz, hanem – és erről már vicc is született – tizenöt-tizenhatot egyszerre…

Ismerek én is jópár embert, akik az életüket már kedvenc sorozatuk mentén vezetik (az ismétléseket sem hagyják ki persze!), és már beszerezték az összes DVD-t és ajándéktárgyat az ebay-ről, ami csak beszerezhető volt. Természetesen maguk sem tudják, hogy miért, de ugyanazt a mosóport, zenelejátszót, kenyeret veszik a boltban, mint amit a kis kedvenceik a filmben, a bújtatott reklámoknak megfelelően.

Ennél majdnem durvábbak a frissen rákattanók, akik 2-3 évadokat darálnak le egyben egy-egy újonnan felfedezett sorozatból, közben jó esetben rendesen esznek-isznak, de akkor is napi 20 órán át nézik a tévét.

És a szakértők a számítógép-függőségtől és -függőkért aggódnak! Haha!

Ha már a PC-ket említettem: Azt hallottam, hogy a csőd szélén tántorgó PC játék-ipar is igyekszik meglovagolni a dolgot és a játékoknak folytatásos sztorikat ad – így nem kell új karaktereket, világot, háttereket stb. kitalálni, vagy legalábbis elég néhány apró módosítás – még a játékmotorhoz sem kell nyúlni.

Kívülről nézve kifejezetten rémisztő a sorozataddikt emberek viselkedése, de ők maguk ezt nem veszik észre – akkor ez most nem drog? Ráadásul a vicc az, hogy ezek a sorozatok általában véve jók, sokkal jobbak, mint egy mozifilm – visszakanyarodva a téma elejére: ehhez a nagyfilmek készítőinek is lesz szavuk, hiszen nem állapot, hogy az emberek otthon zombiznak a nyolcadik évad huszonötödik részén, a mozik meg üresek. Lehet, hogy megéri most nyitni egy mozit, ahol netről letöltött sorozatokat vetítenék XVID-ről, felirattal, darálva?