Ez a téma már felvetődött néhány éve, beszélgettem akkor róla pár emberrel, de most egyre aktuálisabb, így én is előveszem újra. Szóval:
Utálom. Sőt, útálom. Mármint az elsorozatosodást. Kezdődött talán a Wachovski-fivérekkel és Tarantinóval, hogy eszükbe jutott a remek ötlet; ez aztán rendesen követőkre is talált. A szuper ötlet pedig az, hogy az emberek már annyira hozzászoktak, hogy egy filmben nincs semmilyen sztori vagy csak sablonokra építkezik, hogy ha egy filmben netalán mégiscsak van pár ötlet vagy valamilyen sztori-csökevény, akkor hálásan bemennek akár 2×150 percre is – lásd a Karib-tenger kalózai. (Én is elmentem megnézni a másodikat, ami nem ér véget, miért lennék kivétel?)
Szóval jó kis terv, hogy ha már együtt van a stáb, a felszerelés kikölcsönözve, és van elég filmanyag is, akkor forgassunk le 300 percet és adjuk el kétszer – ehhez mindössze az kell, hogy egy ne teljesen fakezű forgatókönyvírót szerződtessünk le. (Most azt hagyjuk, hogy a Mátrix – Forradalmak még így is mennyire fos volt. Nevezzük első fecskének. Jóvan basszátok meg, tudom hogy George Lucas ezt már a 70-es években előre látta. Nade a SW minden része akkoriban teljes egész volt!)
Lassan el fogunk érni oda, hogy a mozifilmek is sorozatban fognak menni. A sorozatok amúgy is igen fellendülőben vannak mostanában, a tévében már szinte mozifilmet nem is reklámoznak, egyre-másra indulnak be a neten is a hullámzó színvonalú sorozattal foglalkozó blogok (és van ugye minden sorozatblog origója, az észosztó, nyilván vágjátok melyik az) és a sorozat-fan oldalak. Nade ez miért is baj? Természetesen a sorozatok atyjainak nem okoz lelkiismeret-furdalást, ha “egy-egy nézőt heti egy alkalommal a tévé elé szögeznek”, és semmiféle fizikai addikcióról nincs szó. Annál inkább pszichikai függőségről! És egy függő nem egy sorozatot néz, hanem – és erről már vicc is született – tizenöt-tizenhatot egyszerre…
Ismerek én is jópár embert, akik az életüket már kedvenc sorozatuk mentén vezetik (az ismétléseket sem hagyják ki persze!), és már beszerezték az összes DVD-t és ajándéktárgyat az ebay-ről, ami csak beszerezhető volt. Természetesen maguk sem tudják, hogy miért, de ugyanazt a mosóport, zenelejátszót, kenyeret veszik a boltban, mint amit a kis kedvenceik a filmben, a bújtatott reklámoknak megfelelően.
Ennél majdnem durvábbak a frissen rákattanók, akik 2-3 évadokat darálnak le egyben egy-egy újonnan felfedezett sorozatból, közben jó esetben rendesen esznek-isznak, de akkor is napi 20 órán át nézik a tévét.
És a szakértők a számítógép-függőségtől és -függőkért aggódnak! Haha!
Ha már a PC-ket említettem: Azt hallottam, hogy a csőd szélén tántorgó PC játék-ipar is igyekszik meglovagolni a dolgot és a játékoknak folytatásos sztorikat ad – így nem kell új karaktereket, világot, háttereket stb. kitalálni, vagy legalábbis elég néhány apró módosítás – még a játékmotorhoz sem kell nyúlni.
Kívülről nézve kifejezetten rémisztő a sorozataddikt emberek viselkedése, de ők maguk ezt nem veszik észre – akkor ez most nem drog? Ráadásul a vicc az, hogy ezek a sorozatok általában véve jók, sokkal jobbak, mint egy mozifilm – visszakanyarodva a téma elejére: ehhez a nagyfilmek készítőinek is lesz szavuk, hiszen nem állapot, hogy az emberek otthon zombiznak a nyolcadik évad huszonötödik részén, a mozik meg üresek. Lehet, hogy megéri most nyitni egy mozit, ahol netről letöltött sorozatokat vetítenék XVID-ről, felirattal, darálva?