Budapest felett az ég

Érdekesség, hogy az utolsó Sky Europe járattal jöttem haza Brüsszelből. Ugyanis a Sky kivonul Budapestről, mivel egyrészt itt nem nagyon éri meg szolgáltatni (=Ferihegy drága), másrészt a Wizz ithon nagyon erős (nem szakítottak akkora piacot, mint gondolták).

Kár érte.

A Sky-on helyre szóltak a jegyek, és nem az Isten háta mögötti reptereken szállt le, hanem a fő helyeken, mint egy nem fapados légitársaság. Bezzeg a kurvajó Wizzen megy a versenyfutás a helyekért, meg ugye 60 km-re száll le a városoktól. Oké, értem én, hogy fizessek többet, de akkor inkább a Malévvel megyek, bár az még kevésbé magyar, mint a Wizz, de legalább kényelmesebb… 🙂

Erről csak annyit még, hogy kollégám Londonból utazott már haza Sky-jal 7000 Ft-ért is. Ez a rekordja. :-))

Olcsó hús

Rodrigez Róbert új filmjét is sikerült megtekintenem, “Terror Boglyó” (Planet Terror) címmel. Zombis. Nagyon nem jó. Megmondom, miért:

Kezdjük először is egy kis átismétléssel: Szóval Quentin Tarantino és Róbert régi barátok, régóta dolgoznak együtt (kezdődött a Négy szobával, az Alkonyattól Pirkadatiggal (ami nekem nagyon tetszett)), és mindketten a Grindhouse nevű, a 70-es és 80-as évek Amerikájának mozis jelenségének rajongói. Ez volt az, ugye, amikor a mozik egymás után vetítették a B-kategóriás filmeket, bármikor be lehetett ülni, illetve 2 filmet adtak egy áráért stb. Tulajdonképpen ez utóbbi jött le a múltkoriban bloggolt Halálbiztos és a most mesélt Terrorbolygó esetében; ezeket ugyanis Amerikában egyszerre, egy jegy áráért vetítették. Ezt Európába már két filmként hozták, cserébe ezek hosszabb, “rendezői” változatban jöttek hozzánk.

Ezek a B-kategóriás filmek itthon “kardozós-baszós” néven terjedtek el :), ugyanis a lényeg a sok vér, erőszak és szex. Ezek mindegyike megtalálható Rodriguez filmjében, aki mindent megtett, hogy parodizálja az akkori filmeket – még ál-előzetes is került a film elé, a filmanyagra digitális karcokat vittek fel, a vágások is ezt idézik stb. tehát maga a “design” szerintem nagyon jól sikerült.
De.
Nekem anno nagy kedvencem volt a Reanimator, meg egy olyan amikor a levágott fejű zombie egy bőröndben cipelte a saját fejét, és az általa frissen megölt emberek letépett fejét tette a saját nyakára, nemtom mi volt a címe ennek, de mindkettő tök primitív, mégis jó volt. A Hullajó természetesen szintén sokak kedvence, nem véletlenül. Ezek komolyan vették a műfajt, nem voltak műkarcok a kópián, sem olyan hihetetlen dolgok, mint a géppuskalábú (haha!) leányzó, aki a lábcsonkjából kilógó fegyverrel intézte az élőhalottakat.

Természetesen ebben a filmben is szerepel Tarantino, ezúttal egy katonát alakít (borzalmasan). Hogy a történetről is legyen valami szó (kell egyáltalán ilyen egy zombie-történetben?): Egy kisváros melletti katonai bázisról kiszivárgó gáz átváltoztatja a lakosokat, és a maroknyi túlélő a seriff és egy sötét múltú rosszfiú vezetésével próbálnak kitörni. A férfi hősök “természetesen” itt is elhullanak, a kemény csajok viszont nem tudnak leamortizálódni. Oké, a sztori szándékoltan építkezik olyan elemekből, amiket a 80-as évek tucatfilmjei koptattak el, és értem én a szándékot; ez egy afféle ‘emlékeztek még, miket néztünk tizenévesen?’ visszaemlékezés, de sajnos én túl komolyan vettem. Valószínűleg. Mert bár a megvalósítás közel tökéletes, valahogy az egészből hiányzik a lényeg; a lélek, ami Tarantino Halálbiztos-át teszi jóvá.

Adok rá egy kemény 4,5/10-et. IMDB: 7,9. Néha különbözhet a véleményem a legyekétől, nem? 🙂

v1.0

Tegnap sikerült megtekintenem a “one point zero” c. filmet is (nagyáruházban 790 Ft); amire már elég régóta hajtottam, lévén sok embertől hallottam hogy hű meg há. A borítón otthon sikerült felfedezni, hogy amerikai-román-izlandi film; ettől egy pár hétig el is ment a kedvem a megtekintéstől. 🙂 Emlékszem, még áltiskben ökörködtünk ilyenekkel, hogy “véres lábnyomok a levegőben, amerikai-burmai-ausztrál-mexikói misztikus filmvígjáték”; egyből ez ugrott be. Plusz a rendező izlandi…

Végülis van benne ismert színész, pl. Lance Hendriksen, alias Bishop, aki nekem nagy kedvencem, mert képes sorozatgyilkost is alakítani szomorkás, apás mosollyal. 🙂 A másik, aki ismerős, Deborah Kara Unger, aki a Silent Hillben, Fehérzajban is játszott de igazából én a Visszavágó c. Mel Gibson-filmből ismerem. Most egy szomszédot (Trish) alakít.

Az alapsztori: egy igen szürreális, jövőbeli világban járunk, ahol főhősünk (Simon) programozóként tengeti az életét. Az emberek magányosak, a piacot mammutcégek uralják (tipikus cyberpunk felállás). A programozó egyik nap egy csomagot talál a szobájában. Kinyitja, tök üres. Másnap ismét talál egyet – az is üres. Simon a kezdeti gyanakvás után elkezd súlyos paranoiába átváltani. Ezt elősegíti az is, hogy a környezetében egyre furcsább dolgokat tapasztal, időnként hallucinációk gyötrik, az ismerősei és ő is önkéntelenül, tömegesen veszik egy bizonyos cég termékeit a boltban. Valaki befolyásolja a tudatukat? Az egész mögött az egyik mammut élelmiszergyártó áll, vagy ez is része a hallucinációknak? Mivel a házban sorban halnak meg az emberek, Simonnak egyre kevesebb ideje marad, hogy kíberítse az igazságot; de vajon lesz-e még elég önfegyelme és uralma saját maga felett?

Mit mondott nekem ez a film? Talán ezt: hogyan képzelheted, hogy bármit is kontrollálsz? Hiszen elhiszed, amit az agyaddal, érzékszerveiddel elhitetnek. A látványvilágot pedig egy az egyben a Mátrixból nyúlták, de éppen ezért jó; igazi mocskos, sötét cyberpunk lett.

Szerintem 7,5/10 (imdb: 6,0; rotten tomatoes: 67%), mert bár sokat nem kell agyalni utólag a filmen, de jók az alapok, jó a sztori, jó a befejezés, mi kell még? Ajánlott.

Kemény csajok

Ismét a szokásos visszatekintő jellegű elmélkedés; ezúttal a Tarantino által jegyzett (írt, rendezett) Halálbiztos c. filmet néztem meg. Az az igazság, hogy képtelen vagyok dönteni kétféle igazság között, ezért mindkét felét leírom annak, amit a filmről tartok.

Ez egy tök jó film
Jó volt. Nem tökéletes, de jó, szórakoztató. Van cselekménye, még ha szögegyenes is, és miért kellene folyton egyre nagyobb csavarokat vinni a sztroiba? Ha egyszer nem a kertész lenne a gyilkos, hanem a férj? Mivel ilyen ügyesen beeveztem a krimi-vonalra, el sem megyek innen, mivel ez a film (akármennyire is Grindhouse cím alatt jelent meg, ami ugye a ‘70-’80-as években divatos ún. B-moviekra utal, azaz elvileg horrornak “kéne lennie”, ez mégsem az). Tehát, egy krimi: Mike (Kurt Russel) egy eszelős (egykori) kaszkadőr, aki azt szereti, ha másokat a szanaszét erősített, nagy motorú “halálbiztos” autójával (ami természetesen 80-as évekbeli nagyvas) péppé lapít, miközben megmutatja, hogy milyen jól ért az eredeti szakmájához. A gyilkosságokat megússza, hiszen az egész közlekedési balesetnek tűnik.
Ezt a felállást két sztorira osztja a film: először legyőz egy négy fős leánycsapatot, majd két évvel később igen mellényúl, és olyanokkal akasztja össze a bajszát, akikkel nem kellett volna. És még az is fontos, hogy nagyságának bizonyításához mindig dögös, szexis nőket keres.

Itt el kell mondanom röviden a véleményem a “B-movie” kifejezéssel kapcsolatban. Sokan ezt minőséggel kapcsolatos jelzőként, általában negatívan használják. Tehát: A B-movie kifejezés a költségvetés nagyságát takarja; és – bár nem gyakori – alacsony költségvetésből is ki lehet hozni kult filmeket. Tarantino ebbe a stílusba van beleszerelmesedve, és bár valami miatt sokan várják filmről-filmre, hogy majd egy irgalmatlan csavaros sztorival ismét felteszi a koronát saját fejére, de szerintem ezt Ő kurvára leszarja. Csinálja, amit úgy érez és ez így van jól. Visszatérve; egy B-movie üthet sokkal nagyobbat mint egy hollywoodi szuperprodukció. Lásd: Péntek 13 vs. Van Helsing.

A lényeg, hogy nem igazán ismert színészek jönnek itt össze (kivéve Kurt RUsselt, akinek a szerepeltetése már önmagában is egyfajta hódolatadás a Grindhouse stílusnak), ettől függetlenül minden a helyén van, a párbeszédek jók, a sztoriban nincsenek bukdácsolások, de valahogy mégsem az igazi. Ez afféle légy a levesben érzés, vagy ilyesmi; a lényeg hogy kissé szürreálisnak érzem az egészet. Több alkalommal meglepő, hogy a szereplők mennyire mást lépnek, mint amit én tennék az adott helyen. De ettől függetlenül a sztori kerek egész, lezáródik a film közepén majd újra kezdődik, hogy egy igen őrült módon fejeződjön be újra. Szerintem tuti volt, és remélem hogy Russelnek nem ez volt az utolsó visszatérése, mert egyszerűen nagyon tudja játszani a hátborzongató rossz fiút. Még akkor is, amikor épp kedveskedik, az ember nem szívesen nézne a szemébe… 🙂
Zeo Bell döbbenetesen hasonlít Uma Thurmanre, a többieket nem ismertem (már persze Tarantinót kivéve, aki most is felbukkan egy mellékszerepben; szerintem ennél többet nem is kéne vállalnia.

Szumma: 6,6 / 10. Miután agyondicsértem, miért adok csak ennyit (imdb: 7,6)? Az autós üldözés a film végén nem tetszett; nagyon művi volt; egy kemény gyilkos nem ilyen nyámnyilán viselkedik (alig ér hozzá a másik autóhoz stb.) persze az is benne lehet, hogy egyszerűen már öreg volt a feladathoz. A film végülis a kemény csajokról szól, akik végül legyőzik a férfiakat, de ez Tarantinótól megszokott (bár én nem láttam a Kill Bill-t, akármennyire is felhördültök most); de ettől függetlenül nem hiszem, hogy a csajok körében egyöntetű sikert aratna.

“Ez meg mán megin’ micsoda?”
Tarantinó sosem fog akkora magasságokba érni már, mint anno a Ponyvaregénnyel. Talán nem is akar. Aki nem szeret gondolkodni a sztorin, vagy egy kis agymosásra vágyik, az nézz meg, de azért ettől az embertől sokkal jobbat vártam. Brühühü. 🙂

Azt hiszem, most így leírva talán az első vélemény lesz meggyőzőbb… 😉

Hová megy a profi sport?

Én ezt már megint tökre nem értem. Bármilyen profi sportágat nézek, a természetesen fantasztikus teljesítmények mellett nem tudom nem észrevenni, hogy milyen árnyék és felelősség vetül magukra a sportolókra: elég egyetlen hiba és vagy a karrierjének, vagy saját magának van vége.

Ez borzalmas, szomorú dolog. Ha egy műlesikló csak egyszer mellé lép, azzal a sebességgel kettényíródik. Ha valaki felborul a bobbal, ugyanez. Túladagolja a vitaminkoktélt, összeesik szívrohamban a futballpályán. Ha kifordul a könyöke, a fejére ejti a súlyt. Két szaltó között rosszul lép, az ínszalagnak annyi. Durva sérülések, törések után is vissza lehet kerülni ismét az élsportba, irgalmatlan küzdésekkel és fogcsikorgatós szenvedéssel. A szponzorok, akik a reklámbevételt adják, vajon azt várják, hogy minden évben megdöntse valaki a 100 m-es síkfutás világrekordját, vagy hogy minél több emberhez jusson el a reklám? Szerintem az utóbbi.

A sokat bírált Forma-1 az, ami nekem valamilyen szinten mégis imponál: “Feltűnően sok ember hal meg? Hát vegyük már le azt a rohadt turbót a motorról!” Sajnos éppen ez a sport esett a túlszabályozás hibájába: megszabták, hogy mennyire lehet könnyű az autó, mennyit tankolhat, mikor cserélhet kereket stb. A rallynál jobban sikerült az egyensúly, de azt nem nézik annyian. Persze a technikai sport nem ilyen egyértelmű, hiszen mióta a motorerő korlátozva van, kísérleteznek új szárnyakkal, műanyag kasztnival, azaz jobb eredményeket érnek el továbbra is, mivel a győzelem nem egy tényezőtől függ.

Namost van még egy egyértelmű faktor: Az ember, ha van egy feladata, amire feltette az életét, vagy legalábbis annak egy részét (pl. minél magasabbat ugrani), akkor egy idő után szereti saját maga nehezíteni az életét.

Ötlet: mi lenne, ha a felülről jövő szabályozást és az ember természetes (egyébként nagyon hülye) vágyát egyesítenénk (miközben visszafogjuk azt a kényszert arra nézve, hogy mindig jobbat kell teljesíteni)?

Azokt a hülye ötleteket hagyjuk, hogy térdig vízben vívás, mert az a mostani fogcsikorgatós-komoly, csakazértis erőlködést erősítené. Valahogy ehelyett “poénra kellene venni” a dolgot, ahol áthelyeznénk a hangsúlyt.

Példa: vívásban leszaródik a végső pontszám, helyette a mozdulatokat értékelné egy balettművészekből álló zsűri.

Példa: 90 méteres helyett kisebb focipálya, de egy támadás alatt nem lehet a földön a labda x másodpercnél többet. A csapatok pontot kapnak virtuóz megoldásokért.

Példa: az úszóknak tárgyakat kell összegyűjteni vagy valamilyen más módon tájékozódási versenyt kellene rendezni víz alatt.

Példa: Futás közben egy kutyát kell vezetni pórázon.

Ja, ezek elég nagy marhaságok. De eredetileg nem erről szólt a sportolás? Marhuljunk újra, jusson eszünkbe hogy nem egészséges az, ha egy gyereket már 2-3 éves korában korcsolyázónak nevelünk. Hagyni kéne ezeket a dolgokat kifutni és a következő sportnemzedéket szerény javaslatom szerint kinevelni. 🙂

A megveszteget17seitekről

Sok szó esett mostanában a különféle megvesztegetésekről, mindenütt felbukkan (naná, hogy a médiában) a csúszópénzek osztogatásának lényegében elkerülhetetlen volta. Nekem erről ugye az jut elsőre eszembe, hogy ez az a speciális ajándék, ahol az adományozó mondja, azt: “köszönöm”, és a megajándékozott, hogy “ugyan, nem tesz semmit”. A második gondolat, hogy az emberek természetesen azt gondolják, hogy

1) Majd akkor lesz itt rend, ha előbb a minésztérijumokba teszünk rendet, a gazdagék között
2) Az igaz, hogy én is fenntartom a megvesztegetési rendszert, nade ha nem tolnám a zsét, akkor én se jutnék előre, nemigaz?

Beszéljünk csak a hivatalnokrendszerről! Az sajnos tény, hogy nem arról van már szó, hogy pl. egy vállalkozó odamegy egy vastag borítékkal, hogy “legyen kedves ezt elintézni”, hanem maga a hivatalnok szabja meg az összeget, és/vagy megmondja kereken, hogy a legtöbbet fizető fogja majd nyerni a tendert (és persze nem kapják vissza a pénzt a kevesebbet fizetők se). Szóval így kerül pl. XXX rendszer YYYY hivatalba 400 misiért, hogy 2x misi meg lepottyan a döntéshozóknak. És miért ne tennék meg ezt a lépést? Hiszen ha valaki nem buktatja le őket az átadás pillanatában, akkor már csak arra kell vigyázni, nehogy valaki egy vagyonosodási vizsgálatot kérjen ellene, és lényegében nyert ügye van.

Megoldás? Franc se tudja, nekem ezek az ötleteim:

1. A hivatalnokrendszer drasztikus visszanyírása. Legalábbis elsőre elég jó ötletnek tűnik. Ha kevesebb rétegen kell átverekednie magát egy vállalkozónak, mire “bedolgozza” magát, az kevesebb vesztegetési pénzt, következésképpen a tisztességesebben elvégzett munka halvány reményét jelenti (értsd: több pénz marad, hogy “reprezentáció” helyett tisztességes anyagokkal, emberekkel dolgoztasson).

2. Nyílt fejvadászat meghirdetése: Ha valaki leleplez egy sikeres megvesztegetési kísérletet, akkor pénzjutalom, az elhajlót kirúgják és feketelistát vezetnek róla, hogy hivatalba még egyszer ne tudjon elmenni dolgozni (azt hiszem, ez a kirúgásnál sokkal nagyobb bünti). A vesztegetésen rajtakapott vállalkozás fizessen pénzbüntetést, és rákerül egy szürke listára. Visszaesők szintén feketelistára.

A versenyszférában semmi ötletem; talán azért is, mert azt gondolom, annak önszabályzónak kéne lennie. Persze ez is a Mátrix által a szememre húzott álca, valószínűleg. 🙁

u.i.: nincs időm írni mostanában, pedig ötletem van sok. Addig igyekszem észben tartani őket… 🙂