A jegyünk túl gyorsan lejárt

Tegnap megvolt a “Vén Mo’ Torok” koncert is. Már jó ideje terveztük, hogy el kéne menni Demjént megnézni amíg még bírja magát és nem a táncdalfesztivál-sátorban kell égetnie magát a Sziget fesztiválon évente egyszer (csak hülyülök, ilyen mélypontja nem lesz az öregnek… :-)). És szerettük volna elmondani hogy voltunk Demjén-koncerten mert nagyon nagy zenésznek tartjuk, amiből kis hazánkban egy kezemen meg tudom számolni az összeset, aki a 80-as évek óta folyamatosan letesz valamit az asztalra. Most itt volt a duplapluszjó lehetőség, a 20 éves kihagyást koncerttel megünneplő V Moto’Rock bandára tudtunk elmenni – k. jó volt. Rövid megjegyzéseim (már azon kívül, hogy aki nem volt ott az elb.szta):

Végre egy koncert, ahol nem volt panaszom a hangosításra! 🙂 Az első számnál még nem bírták belőni az énekhangokat, de aztán már minden patent volt. Mivel kissé közel ültünk a színpadhoz, a dobhártyám 15 centiméter mélyen fúródott az agyamba és a szemgolyóim felcserélődtek a brutális hangerőtől…

…az előzőhöz kapcsolódik, hogy elégtétellel, vigyorogva figyeltem hogy az első negyedórában lemorzsolódott kb. 5% az ülőhelyesek közül. Sokan gondolom a Sláger rádió alapján tájékozódtak és azt hitteék, hogy majd Szokol hangerőn előcsicsergik a Jégszívet meg az Angyallányt, ehelyett szembesülniük kellett azzal hogy itt egy igen hangos rockbanda nyomja, akik még mindig tudják zúzni a gyors számaikat is.

A ‘Torock most is ugyanaz, mint 20 éve volt (lehetett, hiszen akkor nem voltam koncertjükön értelemszerűen): egy rohadtul hangos rockzenekar. Valahogy úgy volt érezhető, mintha a zenekar tagjai nem öregedtek volna, csak az arcuk cserződött – a közönség viszont nagyon megöregedett körülöttük. Az átlagéletkor tuti 50 felé tartott; ezt a publikumot éneklésre, ugrálásra, tapsolásra buzdítani igen embert próbáló feladat. Amennyire lehetett, ez sikerült is.

Igazából két szólót hallottunk (nem számítva Menyhért János szólóit persze majdnem minden számban, aki szintén baromi jól nyomta): Lerch István nyomott egy szinti-szólót, ami nekem eléggé a “könnyűzene, nehéz percek” kategória volt – előadott valami jazzes vonulatot, de nem valami elviselhető változatot hanem eléggé elborultat (ezután jött a Gyertyák c. szám, gondolom hogy olsja kicsit a feszültséget :-), a másik Herpai Sándor fantasztikus dobszólója. Hallva Herpait, azt kívántam bárcsak tizedannyira tudnék dobolni mert akkor már helyem lehetne mondjuk egy normálisabb rockzenekarban is. A zenei képzettség nagyon átütött, főleg amikor az elektronikus dobra szintetizátorhangot rakott és bal kézzel dallamot dobolt, közben jobbal kísérte magát a normál dobokon. Nekem baromira bejött…

Ami még páratlanul tökös dolog volt, az az hogy Demjén a végére hagyta az olyan slágereket, mint Jégszív, Várj míg felkel majd a nap stb. ugyanis ezek nem azok a könnyen kiénekelhető dalok, és még a két és fél órás koncert végén is volt a hangjában annyi tartalék, hogy ezeket kiénekelte. Fantasztikusan edzett az öreg; nem csak jó a hangja, de erőteljes és kitartó is. A színpadi mozgást nyilván nem erőltették, de az ő idejükben amúgy sem nagyon ment kis hazánkban a stage diving meg a hátonpörgés… 🙂

Volt egy-két elbaszás is, csak azért hogy nehogymá csupa jót írjak: Jamie Winchester, aki kiszolgáló személyzetként volt jelen, kétszer is olyan hamisan vokálozott hogy majdnem elállítódott a tökéletes hallásom :-))). Egyszer a “Nincs középút” alatt, a másikra nem emlékszem már. A harmadik az volt, hogy pont a Jégszív alatt Lechr elszabadított valami abszolút oda nem illő, halálhörgéshez hasonlatos sample-t, kapott is egy oldalpillantást Demjéntől, hogy “na ez most mi a fasz volt?!” 🙂

Ami még megmaradt, azok a vicceskedések voltak, Demjén nyomatta a félreéneklős poénokat, pl. a Gépnek születtem szám alatt felerészt “Szépnek születtem”-et énekelt, közben vigyorgott mint a vadalma… 🙂 Volt még jópár ilyen, hogy az eredeti szöveg helyett más hangzott el, de ez egyszer sem volt bántó, inkább poénos.

Hát, lefutott a szallag. Ennyit akartam elmondani. Jó volt, “egybevetve a hangulatot, a szolgáltatás minőségét, és az ételeket” …….. ……… …….. kilenc egész nemtommennyit adok a tízből.

Zak McKraken…

…and the Alien Mindbenders

Végignyomtam egy játékot, amivel anno még C-64-en játszottam rengeteget de képtelen voltam végigvinni. Kalandjáték, naná, mi mással szoktam én még játszani? 🙂 Levont következtetéseim:

1. Az Internetes segítség igen jól jött, enélkül semmi esélyem nem lett volna
2. Ez a játék agybeteg
3. Sokkal-sokkal nehezebb mint egy mai kaland. Elképesztő, egyszerűen. Semmi segítség nincs, mindent meg lehet fogdosni, és néha 2-3 pixel nagyságú területre kell kattintani a továbbjutáshoz.

Aki képes elviselni a ma már nem is primitívnek, hanem barlangrajznak megfelelő grafikát, rendelkezik kb. Stephen Hawkingot megszégyenítő kombinációs képességekkel, és jól szórakozik a Lucasfilm Games poénjain, szedje elő. 🙂 Scummvm rulez.

zak_mckracken_03.gif