Ketten Svédben – Göteborg

virslivel.jpg Megmondom az éleset: Jöteborj (vagy nevezhetjük angolul Gothenburg-nak) számomra csalódás volt. Azt gondoltam, olyan lesz mint Stockholm csak valamivel kisebb – hát abszolút nem. Nem szeretnék sértegetni senkit, de szépségében leginkább talán Tatabányával vetekszik; ráadásul eléggé pech-szériánk volt és csak egy napunk a megtekintésre. Az alábbiakat azért írom le, hogy ha valaki netán oda vetődne el, profibban tudjon jönni-menni.

Kezdjük onnan, hogy az autót letettük előző este a kempingben. Ez a kemping a többiekhez képest rendhagyó volt, először is sokkal nagyobb, és ha nem is modernebb, de technokratább. Valószínűleg voltak rossz tapasztalataik, ezért kellett mindent sorompóval és mágneskártyával védeni, még a wc is mágneskártyával működött. (Szerencsére nem kellett a motalai Z-Parkens kempinghez hasonlóan külön 3 koronát fizetni pluszban a meleg vízért, mert különben csak hideg víz jött – nyilván a fókák élvezték volna.) Persze ez a kemping volt a legdrágább is, viszont tényleg kulturált volt, le lehetett ülni nyugodtan, fedett helyen, jó volt a zuhanyzó, volt konnektor ahol például a fotógép akksikat fel lehet tölteni (a laptoposok sorban álltak). Megérkezésünkkor, és egész éjszaka is a változatosság kedvéért szakadt az eső.

Reggel felcuccoltunk és rögtön a kemping közelében, a külvárosban megálltunk az autóval, ugyanis Göteborgban még Svédország-szerte is legendásan magasak a parkolási díjak (legalábbis ezt hallottuk, nekem nem volt kedvem leellenőrizni). Igazából szerintem ott a város szélén is kellett volna fizetni, nade mindegy is, megúsztuk. 🙂 Kérdezősködtünk a kempingben a recepción, hogy hogy lehet bejutni a városba tömegközlekedéssel, meg is mutatták szépen és kérdezték, hogy jegy nem kell-e, 100 koronába kerül 10 kupong. Mivel fingunk nem volt, hogy mi fán terem a kupong, ráadásul a százas kicsit húzósnak tűnt, azt gondoltuk hogy ez lehúzás és nem vettünk jegyet. Súlyos tévedés volt…

Beálltunk a villamosmegállóba, rövidesen jött is az ötös (ez csak azért fontos, mert emellett a villamosvonal mellett volt minden, amit meg akartunk nézni, nekünk viszont sikerült frankót elkallódni…). A sofőrtől kértünk jegyet, ahogyan eddig megszoktuk, de Ő közölte, hogy ott az automata. Hátranyomakodtunk a bszott nagy tömegben, majd rövid vizsgálódás után kiderült, hogy arra nincs aprónk, hogy egy darab jegyet megvegyünk. Emiatt gyorsan le is szálltunk a következőnél, Melcsi pedig szerzett némi aprót egy kis boltból, de nem tudtak túl sokat adni. A következő villamosnál már megtaláltuk az angol nyelvű menüt az automatában, amiből rövid úton kiderült, hogy még mindig nincs elég aprónk, ugyanis felnőtt utasoknak két kupong egy jegy, ami annyi mint… fejenként 25 korona (650 Ft)!

Ismét leszálltunk és a járókelőktől próbáltuk összekéregetni az aprót, de egyszerűen senkinél nem volt. Egy nagyon kedves nő próbált segíteni nekünk, először ajánlotta az sms-es fizetést, mint általánosan elterjed módszert, de természetesen magyar Dinamó csomaggal nem működött. Aztán amikor már semmi megoldás nem látszott, akkor mondta, hogy szálljunk csak fel és megdumálta a villamosvezetővel, hogy mi szeretnénk fizetni de nem tudunk, és ha Ő sem tud váltani akkor ugyan hadd menjünk már be az első megállóig, ahol tudunk egy jegyet venni.

Tiszta véletlenségből az első ilyen megálló kb. 15 megállóval arrébb, a város szívében volt. A nőnek megköszöntük a segítséget, és azúttal is nagyon hálás vagyok, hogy így kihúzott minket a szarból. Ugyanis az egy dolog, hogy 25 korona egy jegy, de a büntetés is hasonlóan példás. Vettünk is gyorsan egy Göteborg napijegyet, hogy a kallerekkel a továbbiakban ne legyen gondunk.

Ja persze, ha nem mondtam volna, végig esett. 🙁

volvo_museum.jpg Aztán kitaláltam, hogy hogyan is menjünk a Volvo-múzeumba, mint első úticélunkhoz. A második hiba volt nem visszaszállni az 5-ös villamosra, de a rosseb gondolta hogy az is oda megy (nagyon szerteágazó a tömegközlekedés, burjánzó busz- és villamosjáratokkal és a vonalas térkép köszönőviszonyban sem volt a kempingben csórt utcatérképpel). Kinéztem, hogy hipp-hopp, két átszállás és ott vagyunk. Azt nem tudthattam, hogy 1) ebből az egyik busz csak óránként jár, 2) valahogy nem a kiírás szerinti irányba megy. De a buszsofőr kedvesen közölte, hogy “small problem”, amikor kétségbeesetten nézegettük a város másik szélén az autópálya mellett, hogy hol is vagyunk. Nekem ott ment el a kedvem az egésztől, hogy onnan még egy óra volt, mire nagy nehezen elértük a Volvo-múzeumot. Nekem aztán félmeztelen szilikonozott babák is feszíthettek volna az autókon…

Aztán kicsit lenyugodtam, mert a Volvo-múzeum tényleg nagyon jó. Megvan mindenféle régi és új típus, repülőgépek, teherautók, autók nagy számban. Kísérleti modellek, gyártásba nem került darabok. Sok-sok dolog a biztonságról, és persze kis önfényezés.
amazonok.jpg volvo_p1800.jpg volvo_ycc.jpg volvo_childssafety.jpg

eastindian.jpg Ezután elmentünk a kikötőbe, megnézni a Kelet-Indiai Társaság eredeti állapotban tartott háromárbócos hajóját, tényleg szép volt de nem engedtek 100 méternél közelebb, mert éppen ki tudja, mi volt. Egy tábla sem volt a bezárt kapun. 🙁

Még elmentünk a Piacot megnézni, ami a könyv szerint valami kozseniálisan fantasztikus. Szerintem inkább nevetséges, volt kb. két hentes, két gyümölcsárus meg pár ilyen méz- lekvár- és szörp vonalon mozgó bódé. Vettünk is szörpöt, valamit láttunk egy vicces dolgot, ugyanis az egyik hentesnél sokféle kolbász volt, mindegyik az eredeti nevével kiírva, úgyhogy a “Teufel Wurst” és a Kabanossi között ott volt a “Gyulai kolbász” – így, helyesen magyarul leírva. Mielőtt kérdeznétek, nem vásároltunk… csóró magyarok vagyunk.
kolbasz.jpg

Elmentünk, megnéztük a kikötő másik oldalát is, ahol az Operaház és a Kikötőigazgatóság épülete van. A könyv ismét szét volt csúszva az Operaháztól; én megmondom őszintén valami rém ronda lakóházra asszociáltam, amikor megláttuk. Nagyon ocsmány. Az igazgatóság épülete mondjuk jópofa, és van egy kilátó is benne, ahonnan fentről is láthattuk volna a várost – sajnos a könyv hülye leírása miatt (úgy tűnt a leírásból mindkettőnknek, hogy a kilátó az egy teljesen külön épület) addig kavarogtunk, míg négykor bezárt (nyitvatartás: 11-16 óráig, és ahogy mondtam is, Svédországban nagyon fontos az időzítés!). Hasonló okból csúsztunk le egy igazán izgalmas dologról: a kikötőben négány vízijárművet összekötöttek pallókkal, és meg lehet nézni őket. Van közöttük halászbárka, óriási katonai monitor és tengeralattjáró is! Mindenképp érdemes megnézni szerintem. A zárás előtt negyedórával értünk oda végül (17 óráig van nyitva), és a 70 koronás belépő negyedórára kicsit már sok lett volna. 🙁
kikoto.jpg

irany_uppsala.jpg Göteborgi kalandjaink itt véget is értek, visszamentünk a Sárga Szörnyeteghez, ami a parkolóőröket is sikeresen elriasztotta, és indultunk tovább, mert a leghosszabb autózás állt előttünk: Göteborgtól Halmstadig délnek (a tengerparton megálltunk kicsit nézelődni, elvégre a nyugati oldalon láthattuk lemenni a napot), aztán keletnek, Ljungby-n keresztül Växjö felé. Sajnos mire jó későn odaértünk, a kemping bezárt, sorompóval volt lezárva és nem tudtunk bemenni (aki fizetett, mágneskártyával járhatott ki-be). A belógást nem erőltettük, hiszen wc-re meg mosdóba nem tudtunk volna elmenni úgy se, a környékbeli szállások pedig már mind bezártak, sehol nem nyitottak ajtót. Végül azt határoztuk el, hogy elmegyünk addig, amíg bírunk és közben nézzük a kempingeket. Így keveredtünk el Lesseboig, ahová már igencsak robotpilóta vitt, ezért meg is álltunk. A kemping itt sem volt nyitva, ezért a kocsiban aludtunk – ajánlom jó szívvel mindenkinek a Seat Ibizát, mert teljesen hátra lehet dönteni az első üléseket és ez volt az egyetlen reggel, amikor nem úgy keltem fel, hogy “híjjbazmeg, de fáj a nyakam…” 🙂

Ketten svédben – Linköping & Motala

Még mindig a negyedik napunkat töltöttük Svédországban, és már oly sok mindent láttunk… és még sok minden előttünk volt.

Miután jól kicsodálkoztuk magunkat Norrköpingben, tovább mentünk nyugatra az autópályán Linköpingbe, majd onnan északra Motalába.

Linköping
gamlalinkoping.jpg Ez már nagyobb városka, mint ahonnan jöttünk (na honnan? :-)), volt egy tiszteletet parancsoló méretű temploma (apropó, ha nem mondtam volna, kb. 95% evangélikus), a belváros a szokásos képet idézi, de volt egy igazi látványosság. Anno, amikor a belvárosban lévő kis faházak már kezdtek az irodaépületek és boltok terhére lenni, akkor belépett a tipikus svéd gondolkodás: “ami szép, azt nem lerombolni, hanem megőrizni”.
gamlalinkoping2.jpgA dózerolás helyett fogták a belvárosi házakat, szépen szétszedték, teherautóra rakták és kiköltöztették a város szélére. Tehát az Óváros, azaz Gamla Linköping a város szélén van, felkapott, menő és drága hely lett; pedig az ott élőknek sokkal több szabálynak kell megfeleljenek: például nem rakhatnak ki az ablakba mai használati tárgyakat, mert az az egész macskaköves-régifaházas-igazisvéd környezetet elrontaná. Ennek ellenére imádják az ott lakók. Sok épületet egyébként múzeumnak rendeztek be, például az iskolamúzeum tök jó (és ingyenes). Sajnos közben keményen elkezdett szakadni az eső, ahogyan látható is a mellékelt képen.
Linköping másik nevezetessége a Flygvapen, azaz Légierő múzeum lett volna, ahol megtekinthetők a régi Volvo, Saab és Gripen (vadász)gépek. Sajnos ez éppen felújítás alatt volt, ezért esélyünk nem volt bemenni; a repülőgépek helyett munkagépeket tekinthettünk meg a bejáratnál…

Motala
A Vättern-tó partján fekvő kis városka, lélegzetelállítóan szép helyen van. A kemping (Z Parken nevű, amit nagyon nehezen sikerült megtalálni, a városban kirakott kemping-táblát NEM ÉRDEMES követni, ugyanis ott már nincs camping, csak a vitorlásklub magánterülete, ahol kivételesen vadkempingezni is tilos! Mi a városközpontból, a kikötőtől indulva térkép alapján könnyedén megtaláltuk (a térkép meg ott volt kirakva a Tyristbyro (vagy hogy írják) előtt), az 50-es út irányába kell haladni és ott már meglesz a tábla.)

motala1.jpg A kemping szintén észbontóan gyönyörű helyen van, de maga az intézmény a legalja, amit Svédben tapasztaltunk. Nincs egy fedett hely, ahol le lehet ülni megkajálni, a konyha összesen két rozsdamentes mosogatóból (ami még pultba sincs szerelve, csak fa lábakon áll) meg egy kétlapos villanyrezsóból áll, egy mikró az már meghaladta volna a költségkeretüket, úgy tűnik. Állandóan járnak körbe sasolni, hogy melyik sátron nincs kint a kis tábla, a tévészobából (ahová a hideg elől húzódtunk be) 10-kor kizavartak a picsába és bezárták. Namost itt volt a leghidegebb, ocsmányul fáztunk, és nem lehetett semmit csinálni a sétán kívül (illetve, hmm hmm… :-)), valamint este 10-kor még simán egy óráig világos volt. Próbáltunk bealudni, a lent látható módon… 🙂
motala3.jpg

Motala – motormúzeum (ez már az 5. nap!)

További ki-ne-hagyd látnivaló Motalában a Motormúzeum. Nevével ellentétben nem csak motorokat (amelyekből sokfélét és igen különlegeseket láttunk, kedvencem volt a motor első kerekébe épített csillagmotorral (!!!) hajtott) találunk itt, hanem a Közlekedési Múzeumot megszégyenítő öregautó-kiállítást (pl. külön szakasz az amerikai autóknak, látni Koenigsegg-től régi Austin 10-esig mindent), de volt mobiltelefon-múzeum, régi rádiók és “hifitornyok” (amikor régen egy politúrozott asztalba volt beépítve a lemezjátszó + rádió kombó). Fene sem gondolta volna, hogy ennyire óriási területen terül el és ennyire jó – nem volt két fillér a beugró de simán megérte.

Motalából az ötödik napunkon még elmentünk Vadstena-ba, ami simán kihagyható bár nagyon szép és nyugis hely, aztán az autópályán végigzúztunk egészen Jöteborjig, akarom mondani itthon Göteborgnak ejtik. Mivel ez megér egy külön postot, nem dumálok tovább.

motala_motormuseum.jpgAz autópályáról azért annyit elmondanék, hogy ha néha 110-re emelik a sebességhatárt, már ünnepszámba megy. Kétszer mentünk gyönyörű 120-szal is. 🙂 A tempomat kötelező tartozék, mert anélkül betartani a sebességhatárokat lehetetlen, és brutálisan mérnek és büntetnek, nem érdemes próbálkozni. A helyi vagányok is maximum 10-20km/h-val lépték túl a megengedettet.
Az autóutakon nem ritka a tíz kilométereken át tartó 70-es tábla, automata traffipaxokkal. Előzni lehetetlen, ugyanis a záróvonalat megoldották egy kb. 70-80 centi magas kerítéssel ami elválasztja egymástól a sávokat. Hogy mégis lehessen időnként előzni az útra tévedt Volvo munkagépeket a Volvo családibatárral, úgy építették meg az utakat, hogy folyamatosan 3 sáv van, és a kerítés felváltva enged az egyik és a másik oldalon 2 sávot, a másik oldalt ugyanekkor egy sávra szűkítve. Tehát időnként lehet előzni, időnként pedig egy sáv van, oszd be.
Ami érdekes még, hogy időnként van egy sáv az út jobb oldalán (padkának széles, rendes sávnak keskeny). Ha Romániában járnánk, szekérútnak gondolhatnánk, mivel ott tényleg így működik a dolog – Svédországban ez az ún. “előzősáv”. Ez azt jelenti hogy ha mögéd ért valaki és szemlátomást menni akar, neked le kell húzódnod erre a keskeny sávra és elengedni. Persze nem kötelező, de minek bunkózni? Jófejek, megköszönik a gesztust.
Amúgy nem nagyon előzgetnek – mész 70-et, utolér egy Saab 85-tel, mögéd lassít és jön mögötted nyugodtan. Bezzeg Magyarországon…

Ketten Svédben – Norrköping

A harmadik napunk végén Stockholmban (illetve Arlandán) átvettük az autót, és meg sem álltunk Norrköpingig. Mivel nekem nagyon tetszett ez a hely, elhatároztam hogy külön is írok róla. 🙂 Ugyanis nem csak hogy aranyos kisváros, de valahogy csupa kellemes élmény kapcsolódik hozzá, például rögtön kezdjük a kempinggel.

Az autópályától végig ki van táblázva az út a Sportcsarnok mögött lévő kempingig, ezért nem volt túl nehéz megtalálni. A kemping maga egy kis folyó partján, nagyon kellemes, nyugodt környezetben fekszik. Erről jut eszembe, hogy a viszonylag rossz idő ellenére a kempingekben többen voltak, mint számítottam, igaz hogy szinte kizárólag csak lakókocsival/lakóautóval, illetve a lakókocsihoz kapcsolt nagy sátorral. Főleg németeket láttunk, de dán és svéd turisták is felbukkantak.

norrlako.jpg Ezek a lakóautók kissé érthetetlenek. Képzeljétek el, hogy megérkezik egy új lakóautó, felvernek egy legalább akkora sátrat a kocsi bejárata elé (összekapcsolva a kocsival), mint maga az autó. Ezek után kijön Stefan bácsi, és elkezd gumilapokat lefektetni az egész köré. Erre jönnek fadeszkák, majd arra fa járólapokat ácsolni. Eközben kijön Erna néni, kiakasztja az ablakokba a muskátlit, kirakja a kőoroszlánokat (!), keritörpéket (!!), virágtartókat, kutyaházat a kutyusnak. Ezek után lehorgonyoznak kb. 2,5 hónapra és kurvára nem mozdulnak onnan, élvezik a vízpartot (mindenütt van, minden falura jut egy tó legalább), a nyugalmat. Azt hiszem, ez nem a mi stílusunk.

A kempingekhez szokás szerint tartozik klubhelyiség, ahol be lehet ülni olvasni, tévézni, van konyha és vizesblokk. Ezek minősége, illetve a fegyelem eléggé változó – Norrköpingben élveztem a legjobban, ugyanis amikor odaérkeztünk olyan este 9-f10 körül (ne felejtsük el, júniusban 11-ig világos van!), akkor egy angol nyelvű tábla várt bennünket, miszerint “Recepció 9-12 óráig, ha ettől eltérő időben jössz, keress magadnak egy szabad helyet, és holnap reggel jelentkezz be.” Szinte már láttam lelki szemeim előtt, mi lenne ebből Magyarországon: mindenki este érkezne, leharcolna mindent, amit tud, összeszedné ami nincs lecsavarozva, és reggel 8-kor pánikszerűen fizetés nélkül távozna.
Ennek ellenére a kempingben bőrfotelek voltak a klubhelyiségben, tévé meg minden, ami kell. A zuhanyzó a szokásos félperces (van rajta egy gomb, nyomás után fél percig jön a víz, utána újra kell nyomni – döbbenetesen sokat számít vízspórolásban, mert az ember egy idő után elunja a nyomkodást), de van melegvíz és kultúrált, tiszta az egész. Mint ahogyan a konyha és mosóhelyiség is, utóbbiban mosógépek. Az éjszaka meg teljes nyugalomban telt, negyedik nap reggel pedig bementünk a recepcióra, kérdezték hogy mikor jöttünk és mivel, ja igen, 120 korona, viszlát. Nem nagyon vitték túlzásba a bürokráciát…

norrkoping1.jpg Ezek után elmentünk városnézni Norrköpingbe, amiről azt írja az útikönyv, hogy egykor iparváros volt, de ma már – kis hazánkhoz hasonlóan – nincs szükség a valaha ott termelt javakra. Az okos svédek ennek ellenére nem hagyták leromlani az épületeket, hanem szépen kifestették és rendbehozták őket, és lett belőle múzeum, hangversenyterem, a városkából meg egy kulturális központ. Képzeljük el ugyanezt Ózd esetében… 🙂

norrkoping2.jpg Külön zseniálisnak tartottam, hogy az egyik ipari épületet templommá alakították, a tetején lévő négy nagy kéményből pedig megcsinálták a világ legnagyobb adventi gyertyáját – az ünnep alkalmával egyesével begyújtják őket. Ehhez tényleg csak egy ötlet, kis lelkesedés és kis pénz kellett… azt hiszem, kreatív dolgokban mi még kicsit le vagyunk maradva, de nem lenne szégyen a svédektől tanulni.

Ha már itt elkezdtem sztorizgatni erről, írok a svéd emberekről is: mindenütt azt olvasom, hogy udvariasak de távolságtartóak, hidegek. Ez baromság. Nagyon barátságosak, szeretik az idegeneket és szívesen segítenek nekik. Nyilvánvalóan nem került sor olyan beszélgetésre, hogy ki mennyit keres, lehet hogy ennél a pontnál már távolságtartóbbak lettek volna, de alapvetően ha mosolyogsz, visszamosolyognak, eligazítanak, szívesen beszélgetnek. És rohadtul nem udvariasak! Az egyenjogúság teljes.

norrkoping_stonecarvings.jpg Visszakanyarodva Norrköpingre: a kemping végében indul egy út és átvezet egy híd a folyócska túlpartjára. Itt van egy sziklarajz-múzeum, nemes egyszerűséggel a szabad ég alatt. Illetve itt láttam először a vízigolf nevű sportot, ami marha érdekes, a folyó partján állnak és ugyanúgy golfütőkkel próbálnak betalálni a folyó közepén lévő kis mesterséges szigeten lévő lyukba. Ezek után csónakkal járnak körbe, de hogy a labdát hogyan szedik össze a folyó aljáról, arról fingom nincs. Eléggé esélytelennek tűnt nekem ez a játék…

Van még egy nagy zöld placc, ahol egy másik sportot is űztek, ami nagyon népszerűnek látszott Svédben: a métát. De olyan szinten, hogy egymás mellett volt vagy 6-7 pálya és körmérkőztek éppen a csapatok.

Még egy harmadik, népszerűnek tűnő sportot láttunk a közeli Népligetben: frizbígolf. 🙂 Elsőre viccesnek hangzik, pedig szerintem baromi jó. Vannak ugyanúgy “lukak” (amik valójában kosarak, ahová be kell találnunk) és kezdőpontok – ezen felül a golf szabályai érvényesek. Egy-egy lyuk távolsága olyan 65-120 méter, és a nehezebb “lyukak” például fákkal vannak körülvéve. Én nagyon szívesen meghonosítanám itthon is ezt a sportot, például a Városligetben – semmi nem kell hozzá, csak kb. egy rakás betonlap, táblák hogy lehessen követni hányadik lyuknál járunk, meg néhány drótkosár láncokkal, amik megfékezik a repülő korongokat. Majd beszélek a XIV. kerületi Polgárjenővel… :))

Szintén egy jó példa a norrcsőpingiek kreativitására: volt egy régi, 3m átmérőjú víznyomócsövük. Valszeg izzott az agyuk, hogy mit is csináljanak vele… hát odaraktak egy vízesést a városon amúgy is átmenő folyóból, meg kivágták a csövet egy csomó helyen és kiállítás lett belőle. A vizet esténként színes fényekkel megvilágítják oszt csók – egyszerű és jól néz ki. Nekem ez a rész is nagyon tetszett úgyhogy idecsűrok két képet is.
norrcso_1.jpg norrcso_2.jpg

norrkoping3.jpg Még egy érdekes dolog, amit ebben a kis iparvárosban láttunk: minden évben 25000 kaktuszt ültetnek ki egy kis parkba. Amikor ott voltunk, még nem végeztek a munkával, de már így is nagyon jól nézett ki a kirakott kb. 5-6000 kaktusz. Nagyon jó lehet teljes pompájában!

Stockholm 3. nap – Drottningholm

hajokazas Harmadik napunkon Stockholmtól északra elmentünk megnézni a Királyi Család nyári rezidenciáját – itt az uralkodók ilyen jófejek, hogy be lehet menni a házaikba, még akkor is ha ők éppen ott tartózkodnak (persze utóbbi esetben nem mindenhová, nehogy pl. a budin Károly Gusztávnak várnia kelljen ránk).

Az oda- és visszautat hajóval abszolváltuk, amit a már agyondicsért Stockhol a’la Cart segítségével ingyen oldottunk meg; mint ahogyan a Drottningholm belépőket is. A palota kertje, valamint a Kínai Pavilon (majd mindjárt szót ejtünk róla) a Világörökség része – remélem, a képeken keresztül mindenki rövid úton meggyőződik majd róla, hogy miért.

A legérdekesebb dolog érdekes módon a Színház volt – ehhez természetesen kellett egy ultraprofesszinális idegenvezető(nő) is. Ha valaki Drottningholmot akarja megnézni, semmiképpen ne hagyja ki a Színházat, mert tele van érdekességgel – például még soha nem volt felújítva, tehát olyan jó 300 éve. Beleértve ebbe a Donato Stopani olasz mérnök által megtervezett díszletmozgató- és effektgépeket (pl. a mennydörgés illetve szél effektet is az 1600-as évek végén tervezett berendezések adják). A legjobb az egészben, hogy még ma is tartanak néhány tíz előadást évente, tehát teljesen aktívan használják.

slottsteaterA színházat egy Németországból ide házasodott királyné követelésére építették meg, aki kibírhatatlannak tartotta az akkori primitív körülményeket (akkoriban Svédország szegény ország volt, gazdasága a béka segge alatt), a társasági és kulturális élet hiányát. Akkoriban a színházban az előadás és a színészek mintegy “mellékszereplők” voltak, a nézőtéren villanyfényben beszélgettek a nézők, és néha, érdekesebb jeleneteknél pillantottak oda a színészekre. A színház feladata tehát a társadalmi érintkezés megfelelő színterének biztosítása, a flörtök lehetősége volt. A darabok rendezését, a színészek fizetését, díszleteket és az épület karbantartását a színház igazgatója saját pénzéből fedezte – tönkre is ment bele. 🙁 De a lényeg, hogy a társasági élet fellendült Svédországban. Mellesleg elképesztő ötletként a színház nézőterének bizonyos részére nem nemeseket is beengedtek – ez akkoriban nagyon nem volt divat. Hiába, már akkor is felvilágosult nemzet voltak…

Kicsit továbbhaladva az óriási kertben, olyan 15 perces séta után lehet elérni a Kínai Pavilont. Ennek érdekessége, hogy a valamelyik királyné születésnapjára készült, és teljes meglepetésként épült meg – ebből a kert méreteire levonható néhány következtetés. Belülről a pavilon nem valami nagy szám egyébként, egy rakás kínai váza és köcsög meg selyemtapéta meg papír – engem speciel hidegen hagy akkor is, ha Ming-korabeli és 500 millió koronát ér. Szép kis ház kívül-belül, ez a lényeg.
chinesepavilonezittakert drottningholm_kert
A Stockholmi metró
További élmény volt a stockholmi metró. Minden megállóban egy-egy művészeti kiállítást láthatunk, egyedi dekorációval. A legtöbb megállót ugyanis nem vakolták le (nagyon bölcsen tették), ugyanis a gránit, amibe belefúrták az alagutat, természetes formájában igen esztétikus és tartós. Sok helyen a gránitra közvetlenül festettek. Egyébként érdemes csak úgy végigpunnyadni a három vonalat (ebből kettő elágazik), mert nagyon szép megállók vannak, sőt van amikor kibukkanunk a földből is. Nekünk erre nem volt időnk, sietni kellett átvenni a Sárga Szörnyet. 🙂
metro1yellowmonster
Következő híradásunk Norrköpingből, azaz Északivásárhelyről fog következni:
norrkoping

Folytatása következik…