Grönholm-módszer (a színdarab)

(Mikor is voltunk a Grönholm-módszeren? Január 2-án? Azt hiszem, eléggé el vagyok maradva a frissítésekkel. A címben azért írtam, hogy a színdarab, mert egy film is készült ugyanerről, “The method” címmel, azt nem láttam de nem is akarom idekeverni.)

A lényeg, hogy az Új Színházban nyomják a Grönholm-módszert, amit nem csak HR-eseknek ajánlok megtekintésre. A keretsztori sokkal izgalmasabbnak hangzik, mint amilyenre végül a darab sikeredett, de a színészek miatt mindenképpen érdemes. Most, hogy így előre lelőttem mindent, jöhet az hogy mi is ez a darab:

Jordi Galcerán műve állítólag megtörtént eseményen alapul (naná, persze. És a csatornában is élnek húszméteres mutáns krokodilok), amelynek lényege hogy egy áruházlánc munkafelvétellel foglalkozó kollégája kisistennek képzelte magát, és az embereket szubjektíven és önkényesen, a kinézetük, beszédük alapján ítélte meg ahelyett, hogy a valódi képességeiket nézte volna. A színdarab is egy munkafelvételi beszélgetésről szól, egy nemzetközi bútoripari cég (A Dekia, szépen eljátszott az IKEA betűivel) új kereskedelmi igazgatót keres. Az utolsó kiválasztási körben a négy jelöltet egyszerre hívják be, hogy egymás ellen küzdve derüljön ki, melyikük a legalkalmasabb az adott posztra. A kérdés az, melyikük meddig hajlandó elmenni emberileg, erkölcsileg, hogy megkapja a pozíciót?

Mivel manapság is egyre durvábbak ezek a munkafelvételi körök, szerintem ez a darab nem is lehetne aktuálisabb. Egyébként a leírt módszerek nem ilyen kegyetlen formában, de valóban léteznek, Galcerán csak kihegyezte a dolgokat, hogy drámát kreáljon. (Reméljük, sosem lesz ennyire kemény egy felvételi.) A “versenyzőket” egymással szembesítő módszer méri a stressztűrést, konfliktusmegoldást, emberekkel való bánásmódot és vezetői képességeket. A pályázók különféle szituációkban csillogtathatják meg tudásukat, mialatt a cég HR-esei kamerán keresztül figyelik őket, és SMS-ben, illetve számítógépen keresztül üzennek.

Mit is írhatnék? Nem voltak meglepő csavarok, az elejétől világos, hogy nyilvánvalóan a négy ember között van a felvételiztető cég beépített embere is, hiszen hogy máshogy tudná kontrollálni, befolyásolni az eseményeket és a többieket? (Egyébként ez az egyik feladat is a darabban a szereplők számára: ki kell találni, melyik ember beépített, tehát ezzel sokat nem árultam el.) Izgalmas dolog hát találgatni a szereplők viselkedését fürkészve, hogy a szerző miféle nyomokat rejt el, és meddig engedi eljutni a megoldásban a nézőket. Nos, annyit elmondhatok, hogy csak részben tudtam megoldani a kérdést, a végén mégsem lepődtem meg annyira a csattanónak szánt fordulaton.

Az agresszív-érzéketlen Ferran (Huszár Zsolt – jól nyomja a mindent izomból megoldó vezetőjelöltet), a feminista Mercé (Botos Éva – imádtam! Elképesztően jól játszik, magasan a többiek színvonala felett!) a transzvesztita (hűha, most lespoilereztem egy poént, bocsika!) Carlos (Vass György – nem rossz, hozza a másoktól függő, szorongó figurát, aki maga sem tudja, mit akar), vagy a jófej-társasági Enric (Ficzere Béla – hát nemtom, nem volt rossz, de jó sem annyira) lesz a befutó? Melyikük a tégla? Felvesznek-e egyáltalán valakit?

Többet nem szeretnék mondani, mert tényleg rámenne az összes többi csavar a történetből. Ahogy mondtam, kicsit talán többet vártam magától a forgatókönyvtől, de én alapból szeretem a kevés szereplős, egy helyen játszódó darabokat, így tényleg élveztem a bezárt szoba effektust. Márcsak Botos Éva játéka, jelenléte megérte az egészet. Én azt mondom, hajrá Neptun-brigád, lesz még jobb darab is, ahol lehet domborítani!

Ezek a fránya midikloriánok…

sidious Eltűnődtem vagy egy hónapja, hogy hogy is van ez a midikloriánokkal. Van két jedi, akik harcolni készülnek egymással, tegyük fel. A vérükben van az erő, mint azt tudjuk, és azt is hogy röviddel előbb meglátják/megérzik az eseményeket, mint akikkel nincs az erő. Tehát ez azt jelenti, hogy egy picit a jövőbe látnak.

Namost, tegyük fel hogy jedi vagyok, velem szemben egy másik. Meg akarom támadni, mondjuk teszek egy balkanyart a fénykarddal, de ezt a másik előre látja, ezért készül lendíteni a kardját jobb felé és közben egy testcsellel ellentámadni akar. Ám ezt én látom, tehát nem is balra megyek hanem inkább a kirúgó bal lábát fogom megakasztani, de Ő ezt látja… stb. Egy mozdulatot nem tettünk és lényegében az elménkkel harcolunk.

Nem úgy kellett volna tehát kinéznie a Csillagok Háborújában a harcoknak, hogy két jedi fél órán keresztül áll szemben egymással, meg sem mozdulnak csak egymás szemébe bámulnak, aztán az egyik hirtelen levágja a másik fejét? Értem, nem olyan látványos, de nem így kellett volna lennie?

Aztán egy oldalon rátaláltam, hogy nem ugyanakkora a midikloriánok száma a jediknél (illetve a sith-eknél), és ha van sorrend, akkor nyilván a jövőbelátásban is van. Viszont ha így van, akkor egy magasabb szintű jedit az életben nem nyír le egy alacsonyabbrendű, hiszen bárhogyan segíti a düh vagy a kétségbeesés, az erősebb ba^H^Hgyőz. A sok agymenésnek az lett a vége, hogy halvány fogalmam sincs, majd valaki kisegíthetne…

Anakin Skywalker / Darth Vader = 27 700 midiklorián

Luke Skywalker = 14 500

Obi-Wan Kenobi = 13 400
R2D2 = 0, hehe