Az év felfedezése: Marina & the Diamonds – Family Jewels

Így év vége felé elszaporodnak az évértékelő, TOPx listát közzétevő blogpostok. Nyilván nem tiszta véletlenség, hogy én sem várok tovább az év felfedezésének közlésével, mivel nem létezik, hogy ennél jobb jöhet még idén. Csak azért nem mondom egyébként, hogy az év albumáról beszélek, mert nem szeretném, ha az a szóbeszéd járná, hogy popzene-rajongó lettem és mostantól Lédí Gágog és Rih Anna lesznek az idoljaim.

Ez a kétségkívül ultra-tehetséges nőszemély még valamikor a nyár vége felé bukkant fel az MR2 Petőfi Rádióban (Oh no!), ezúton is bevések egy zöld pontot a szép felfedezésért. Aztán jött a többi: Hollywood, Shampain, bár ahhoz nem voltak elég progresszívek, hogy magasan a kedvencemet, a Mowgli’s Road-ot is nyomják (talán jövőre? Légyszí?).

Tehát, a Wikipedia szerint született 1985 október 10-én (Jézusom, de öreg vagyok!), Marina Lambrini Diamandis néven, édesapja görög, édesanyja walesi (Arany János szerint: velszi). Az élete igazi sikertörténet: szülei inkább a diplomát és a hétköznapi életet erőltették, ő erre 18 évesen otthagyta őket és zenei karrierbe fogott. A “Marina and the Diamonds” nevet két évvel később találta ki, amikor egy szál számítógéppel írt zenéit saját maga által készített cd-ken árulta a Májszpészen. Aztán felfedezték.

Különben igen érdekesnek tartottam a DailyMail cikkét, amelyben azt boncolgatják, hogy ellepték a brit slágerlistákat a jómódban nevelt, neves és drága iskolát végzett fiatal lányok – lásd La Roux, Pixie Lott, Florence Welsh és Marina is, aki szívesen nevezi magát “csináld-magad” zenésznek, és valóban romantikusan hangzik, hogy az elején saját kézzel készítette a CD-it, de azért a kőkemény anyagi háttér ott volt mögötte.

marina_diamandis.jpg A Petőfi Rádió is azután figyelt fel rá, hogy a BBC “Év hangja” tehetségkutató listáján 2. helyezést ért el 2010-ben. (Az első helyezett Ellie Goulding lett, akiről én valahogy nem érzem hogy sütne a tehetség – leporolta a Your Song-ot Elton John-tól, oszt ennyit hallottam róla).

Pár embernek úgy meséltem Marina-ról, hogy “ha szeretted Kate Bush-t, őt is fogod jó eséllyel”. Nekem bejönnek azok az énekesek, akik szeretnek játszani a hangjukkal, nem egyszerűen “csak” jól elénekelnek egy dalt, de képesek kis furfangot is belevinni. Hogy ebből kinek mi jön be (pl. az érdekes lüktetés Al Jarreau Your song-jában (micsoda összefüggések, egy post-ban Elton John és Jarreau ugyanazzal a számcímmel!), vagy a modorosság, mint amit Kate Bushtól hallhattunk, egyéni ízlés kérdése.

Diamandis-nak fantasztikus, egyéni stílusa és hangja van. Amellett, hogy a magas hangokat gyönyörű tisztán énekli, van hangterjedelme is, ráadásul gyorsan tud váltogatni közöttük, ez is jó értelemben izgalmasabbá teszi a számait. Nem félek használni azt a két kifejezést, hogy “cuki” és “öntudatos”, mivel láthatóan ezt a képet akarja kialakítani magáról. Láthatóan az öltözködésére, megjelenésére rendkívül sokat ad, (nyilván ez is valamennyire Britney és Gágogó Lédi hatása), nem vagyok egy divatszakértő, de úgy látom, kombinálja az 50-60-as évek ruhadivatját a kicsit hóbortos, bohókás dolgokkal, ezzel frissítve egy kicsit a stílust.

Ajánlom az Oh No!, Hollywood, Shampain, Mawgli’s Road (az akusztikus változaton én lenyeltem a nyálam) és I’m not a robot c. számait főként (ezek mind single-ként is megjelentek), de csak kedvcsinálóként, akinek tetszik, szerezze be az albumot, mert összességében tök jó. Nekem a Mauglis szám tetszik legjobban.

Gonosz helybéli: Túlvilág

elisz.jpg Láttam a Resident Evil: Afterlife, azaz a Milla Jovovich nevével fémjelzett horrorsorozat legújabb darabját. Gyorsan túlesnék a szereplőkön: Mindenki hozza a szokott formát, ismét van egy igen gonosz több-mint-ember (Shawn Roberts), aki egyszerűen nem akar meghalni; Alice a jókislány (Jovovich), illetve utóbbi barátai és üzletfelei. Mindenki hozza az elvárható formát, a zombok egyre zorallabbak, a főhősök viszont egyre keményebbek.

Az előző rész végén Alice elhagyta barátait és sorban felszámolta a világ különböző pontjain lévő Umbrella-hadiszállásokat (Tesco-szatyorban élőknek: Ez a Gonosz Cég, Amely Ráeresztett a Világra Egy Vírust Oszt Mindenkiből Zomb Lett), hogy bosszút álljon. A film elején épp a japán ofisszal végez, persze nem egyedül, hanem saját klónjai segítségével. Itt máris hajba kap a főgonosszal, aki szuperlányból ismét sima emberré injekciózza vissza – ettől függetlenül Alice még mindig keményebb, mint a mínusz negyven fokban keményre szikkadt bakaszar. Elkezdi keresni a barátait ott, ahová legutóbb mentek: Az Árkádia nevű városkába, ahol nincs fertőzés.

Alice rövid úton rábukkan Claire-re (Ali Larter), aki majdnem tudja, mi történt, de végül mégsem emlékszik. Együtt rábukkannak egy kis csapat emberre, akik L.A. közepén szó szerint raboskodnak, mert egy jól megerősített börtömben húzták meg magukat; körülöttük néhány tízezer (százezer?) zomb. Alice landol a tetőn, viszont mivel a kisgép csak kétszemélyes, nem tudnak elszállni, mint a fecske ősszel, valami mást kell kieszelni.

Kiderül, hogy Arcadia egy hajó neve igazából, ami a part közelében kószál és felveszi akedves utasokat, hogy védelmet nyújtson. Ugyan alapból bűzlik a sztori, de elég gyorsan fogyatkozó hőseink elhatározzák, hogy eljutnak oda. Van itt többméteres majdnem sebezhetetlen zomb, áruló, négyfelé nyíló fejű zomb és még sok csuda, de a lényeg hogy eljutnak végül szerencsésen a hajóra, ahol kiderül (nem megmondtam?), hogy a csúnya Esernyő kompánia fondorlatoskodik má megint, begyűjti az embereket és elteszi őket télire egy fagyasztóban. (Mikor már késő, akkor persze Claire-nek is beugranak az emlékek, hogy kár ide jönni…) A főgonosz bácsi is itt van, aki némi csatározást követően most már elméletben tényleg meg kellett semmisüljön. (Sose lehet tudni, ugyanis röviddel azután is összeállt, hogy a fejében akkora lyuk volt amibe két öklöm is befért volna. Ilyenkor lehet, hogy az agyát a hónaalja alatt tárolja? A megsemmisült szövetek helyére növő új honnan veszi az előző agyban tárolt emlékeket, boltból dollárért? Ebbe nem is megyek bele, alapból nem éri meg.)

Persze kiszabadítják a fagyott embereket, amikoris kiderül, hogy Esernyőcég még rendelkezik egy nagy csomó helikopterrel meg emberrel, ami feléjük tart. Idáig szól a mese, remélhetőleg lesz folytatás!

Az egyenes szálú, végletekig egyszerű sztori mellett végülis látványosak az effektek, a verekedések, rengeteg bullet time-ot használnak ami nem feltétlenül annyira jó, de még ez is elmegy. A most már gyakorlatilag tüdőig kinyíló zombkutyák viszont nevetségesek, szét kéne esniük, de persze ehelyett még futni is tudnak… szintén sok kis baki van a fentebb említett összeálló emberek, fizikát meghazudtoló mozdulatok miatt, de kit érdekel? Aki erre beül, az nem akar gondolkodni 97 percig, és ezt maradéktalanul meg is kapja. Milla Jovovich még mindig jól néz ki, és most pár új hajviseletét is meg tudjuk tekinteni, szóval nincs itt probléma.

Adok neki 6,5-öt a 10-ből: Nesze!