Séta

Ismét újratanulok egy jelenleg kicsit szokatlan mozgásformát: újra gyalog járok. 🙂 Más szóval, túl hideg van a kerékpárhoz, így szépen elrakom télire és földönfutó leszek egy ideig. Üzenem a tetves biciklitolvajoknak, hogy egyébként őrzött helyre kerül a gép, és kívánok nektek minden rosszat.

A földönfutás megkezdését egy kis kirándulással “ünnepeltük” a Pilisben Melcsivel. Sikerült lefotóznom egy rókát, ezt figyeljétek:
roka.jpg

A tizedes meg a többiek (a színdarab)

Nem is igazán tudom, hogy a filmről mit és miért írhatnék. Ahogyan a címben is jeleztem, a színdarabot láttuk a József Attila Színházban, a Győri Nemzet Színház színészeinek előadásában.

Hihetetlen különben, hogy a József Attila Színház nem változott semmit az utóbbi 15 évben. Elég régen, még szakközép harmadik-negyedik körül lehettem itt utoljára, az osztállyal néztünk meg közösen valamit. Nem emlékszem a darabra, csak arra hogy volt egy kedves osztálytársam, akinek épp aznap volt a névnapja, és ennek alkalmából már seggrészegen jött az előadásra. Szerencsére mellettem ült, és egy másik sráccal két oldalról le kellett fognunk, mert hókon-nyomon tapsolni akart, és nem bántuk volna, ha nem dobnak ki bennünket és nem hozunk szégyent szegény osztályfőnökünk fejére. 🙂
Hát azóta a színház ugyanaz a szocreál, mint akkoriban volt. Engem nem zavart, mondjuk.

És akkor végre a darabról: jó – tetszett. Mivel (valószínűleg a színház kvalitásából adódóan is) mellőzni kellett a forgószínpadot, illetve az átrendezéseket, az egész történet egyetlen helyszínen zajlik; tehát meg kellett oldani valahogy azokat a részeket, amelyek pl. szabad téren játszódnak Dobozi Imre eredeti forgatókönyvében. Ez elég jól sikerült; szerintem csak felesleges részek maradtak ki, és a nevezetes gránátdobálós befejezést is jól oldották meg a nyilasokkal.

tizedes_meg_a_tobbiek.jpg A sztori ismeretes mindenki előtt; a háború a végéhez közeledik. Molnár Ferenc tizedes (Ungvári István) nagyon szívesen elkerülné a további sorkatonai szolgálatot és a munkaszolgálatot is (legyen bár az orosz, német vagy magyar részen), más szóval dezertált és bujkál. Hozzátenném, hogy az ezrede (?) teljes zsoldját is magához vette. Bujkálás közben beveszi magát egy kastélyba, ahol megismerkedik Alberttel, az inassal (Rupnik Károly), másik három dezertőrrel: Gálfy Eduárd (Maszlay István), Gáspár és Fekete honvédek (Fejszés Attila, Pingiczer Csaba) sem szeretnék az életüket adni egyik oldalért sem. A hihetetlen és humoros történetben felbukkan még egy orosz katona (Szása), akit meglepő módon nő (Mihályi Orsolya) alakít; SS-alakulat és nyilas különítmény is. A két utóbbi, valamint az orosz front váltakozó szerencsével foglalja el a kastélyt, valamint lép le onnan, a főhőseink feladata, hogy kihúzzák már ezt a kis időt a háború végéig.

Bár egy igen aprócska epizódszerep jutott Szilágyi Istvánnak, mégis, ez a két perc, amíg a színpadon volt, nekem utólag többször eszembe jutott. Ő az erdészt alakítja, aki a közeli tanyáról élelemmel látja el a kastély lakóit. Úgy gondolom, csak egy igazán nagy formátumú öreg színész tudja ezt a pár mondatot úgy elmondani, hogy ez emlékezetes legyen és szomorúsággal töltsön el utólag is. Bravó!

A rendezésről (Forgács Péter) már írtam, jó volt, komolyan mondom, nem tudok belekötni. Az elején a beguruló valódi oldalkocsi igazi meglepetés volt. 🙂 A díszletek, jelmezek hozták a film ismerős jeleneteit; az illusztris figurák igazán jól ki voltak dolgozva (Dunyhás testvéren én atomra röhögtem magam).

A színészgárdát sajnos nem ismerem annyira, de igen jó volt a szereposztás, sok humort vittek bele de nem hülyéskedték el az egészet. Ungváry játékában talán kicsit nekem túlságosan sok volt Karády őrmester (tudjátok, Angyalbőrben) szerepéből, de Rupnik egy zseni volt, halálra röhögtem magam az inas pikírt megjegyzésein. Maszlay nemkülönben jól hozta a kékvérű zászlós figuráját, tán még jobb is volt, mint Darvas Iván. Kicsit fura volt a szerelmi szál a Tizedes és Szása között, ráadásul Szása is eléggé halovány kis alakítás; de ebben értelemszerűen a filmhez alkalmazkodtak, hülyén is jött volna ki Szása túlerőltetése. Posonyi Takács László viszont szintén igen jól alakította a nyilasok munkaszolgálatából megszabadult Szíjártót.

Más nem jut eszembe, amit leírhatnék. Aki teheti, nézze meg, meleg szívvel ajánlom! 🙂