Kréta – Gramvoussa-félsziget

Elöljáróban egy kis figyelmeztetés: Aki általában nem all-exclusive-ra fizet be és nem az a terve, hogy egész nap a szálloda medencéje mellett tesped, az jó eséllyel tudja, de nem árt az ismétlés:

Az idegenvezetőtől nem veszünk semmit, mert vérdrága cégekkel dolgoztatnak.

Két számot mondok: A most tárgyalt Gramvoussa-félsziget utat fejenként 67 euróért lehetett volna megvenni, amit picit drágálltunk. Leballagtunk a városba, és egy turisztikai irodában befizettünk ugyanarra az útra 28+12 euróért (olyannyira ugyanaz volt az út, hogy ugyanazzal a hajóval vittek bennünket!), tehát máris két fő esetén spóroltunk min. 50 eurót (azért mondok csak ennyit, mert a 67 eurós árba belefért egy sült csirkecomb+görög saláta kombó is ebéd gyanánt. A mi ebédünket így hozzáadtam a mi költségünkhöz. Nade akkor is, 15000 forintot spóroltunk, vagy még inkább, mire kérték azt el?)

A másik, ugyanilyen: autó bérlés. Beajánlott az idegenvezető 60-70 euró per napos konstrukciókat, és közben óva intett bennünket a “csaló” egyéb irodáktól, ahol nem teljes körű a biztosítás, és “mint az köztudott”, Krétán a gumikra és az alvázra nem vonatkozik, és a saját érdekünkben csak és kizárólag nála rendeljük az autót. Aha, persze. Megkérdeztük a városban, teljes körű biztosítással négy napra 112 júrócskáért sikerült is megegyezni. Ez persze a robogó kategória utáni első, a Kia Picanto, de kettőnknek az éppen frankó volt.

kr21_gusztav.jpg Különben vicces, de a kis vacak bódét (azaz a Kiát) nagyon megszerettem a négy nap alatt. Tényleg egy kis dülöngélő bódé varrógép-motorral, de aranyos és olyan lelkesen megy, hogy nem lehet nem kedvelni. Előztünk BMW-t is vele. 🙂 El is neveztem az első nap Bódé Gusztinak, aztán már csak Gusztiként hivatkoztunk rá.

Gramvoussa-félsziget

Igyekszem rátérni a lényegre: A kirándulás egész napos. Elbuszoztatnak a sziget észak-nyugati csücskére, behajóznak, végigmegyünk a félsziget mentén egy kis kopár szigetre, ahol egy impresszív méretű erődhöz lehet felmászni, akinek kedve van; majd egy gyönyörű kék lagúnás öbölbe, Balosra visz a hajó. Mindkét helyszínen 3 óra van nézelődni vagy napozni, majd a hajó visszaindul és kiköt Kissamos-ban, ahonnét a busz visszaszállít. Nagyon érdemes elmenni, ezt remélem, igazolják a képek is!

kr13_gramvoussa_boat.jpg Nem tudom, miért, de azt gondoltuk, hogy valami kis halászbárka fog értünk jönni, ehhez képest egy akkora óriással utaztunk, amiben meg sem lehetett érezni a hullámokat, légkondícionált volt, saját étteremmel és bolttal, és vagy tíz busznyi emberrel. Az első megállónknál siettünk is előre, hogy még tudjunk fotókat készíteni, körbenézni mielőtt tele lesz emberrel minden. Ennek megfelelően hegymászókat megszégyenítő tempóban futottunk fel és rendesen kitikkadtunk, de megérte. Az erőd háromszög alakú, minden oldala körülbelül 5-600 méter hosszú, tehát elég nagy a terület. Természetesen romos állapotban van, de klassz hely és gyönyörű a kilátás. Körbejártunk, és mire leértünk, már indultunk is tovább.
kr19_gramvoussa_erod.jpg
kr15_gramvoussa_hangyak.jpg
kr14_gramvoussa_obol.jpg
kr16_gramvoussa.jpg
kr18_gramvoussa.jpg
kr17_gramvoussa.jpgTermészetesen ezt az erődöt is a velenceiek építették a törökök ellen, egyfajta tengeri őrszem funkciót látott el. A törökök szokás szerint nagyjából 0,2 nap alatt vették be… 🙂 Ha akkor már kiadták volna az Egri Csillagokat, tudtak volna tájékozódni a törökök elleni megfelelő harcmodorról, hehe. Az első képen látszik, hogy viszonylag magasra kellett felkúszni, ennek a képnek a jobb oldalán középütt van egy zöld folt; ezek kb. 1-1,5 méter magas agavék voltak. A második kép készítésekor mi már fent voltunk, és vigyorogva fotóztuk a felfelé menetelő többi hangyát. A többi kép magáért beszél…

Balos

Balos, a türkiz öböl egy igazán képeslapra való hely. Képzeljétek el, kiköt a hajó, és mint pionírok az újvilágba, úgy indulunk el az érintetlen, természetes környezet irányába. A langyos vízben térdig gázolunk, szandálunk a kezünkben, és csak rácsodálkozunk, hogy jé, ez milyen kék, és az a hegy mennyire jól néz ki, milyen finom és világos a homok… pillanatra mindenkiből előtör a gyerek, a nagy felfedező. És a társaság egyenletesen szétterül. A víz mindenütt alacsony, hullámok nincsenek, gyerekekkel ideális… egy dolgot kivéve. Nincs egy picike árnyék sem, hacsak a saját árnyékunkat nem vesszük annak. A hajón 4 júró a napernyő erre a két órára, de ez most jó ár, mert a magas faktorú naptejjel is simán lehet leégni, főleg ha az ember a vízben hempereg, pózol és fotózkodik, és kicsit nem figyel. 🙂 Szerencsére mi figyeltünk, nem lett baj, de óvatosan!
kr20_balos.jpg
Ugye, hogy milyen csodás? Napoztunk, hédereztünk, aztán felmentünk a hajóra kicsit hűsölni a légkondis fedélzeten és szunyókálni egy sort. Ezután hazavittek, és a szokásos esti program következett, tehát vacsora, és kis séta a városban (Rethymno-ban), vagy a tengerparton.

Folyt. köv.

Zsír, Kréta!

Nekivágok hosszas halogatás után a nyaralásunk leírásának. Idén Krétát vettük be kétszemélyes hadseregünkkel. Már elindulás előtt kérdezték néhányan, hogy biztosak vagyunk-e az úticélban, hiszen Görögországban tüntetnek, zavarognak, Egyiptomban meg lőnek; de abban teljesen biztosak voltunk, hogy az a sziget, amelyik a turizmusból él, ilyen dolgokat nem enged meg magának. Végig biztonságban voltunk, természetesen.

A TERV: Kis hezitálás után az északi partra, Hérakliontól (a fővárostól) nyugatra, a harmadik legnagyobb városba, Rethymno-ba foglaltunk szállást. Jobbat nem is tehettünk volna! 🙂 A főváros zsúfolt, nem túlságosan szép, kevés látnivalóval szolgáló hely; ugyanis földrengés is pusztította, illetve a II. Világháború alatt porrá bombázták. Azóta pedig nem sok helyen engedhették meg maguknak, hogy szecessziós, neogótikus vagy akár román stílusú városrészeket húzzanak fel; Héraklion maga is inkább kockaházakból áll. A második legnagyobb város Chania (ejtsd: Hánnyá, ehe-ehe), túlságosan is a nyugati csücsökben van, hosszadalmas onnan eljutni a sziget belseje felé. Rethymnon elég nagy volt, hogy ne unatkozzunk, viszont elég nyugis, hogy tudjunk nyugodtan aludni és nem kellett a diszkókat és a részeg üvöltözést hallgatni. Mi sem vagyunk nyugdíjasok, de a nyaralást nem a “minden nap bebaszunk” fogalommal tesszük egyenlővé. Na mindegy, szóval Rethymno-ból csillagtúráztunk.

Először is, pár talán annyira nem is meglepő tény Krétáról:

1) Kréta NAGY. Tényleg. Én azt hittem, ez akkora, mint Korfu, de amikor nekiálltam az útvonalterv csiholásának, akkor láttam be, hogy ezt a helyet nem lehet 7 nap alatt bejárni. Tehát mindenkinek javaslom, hogy vagy nyugatra, vagy keletre koncentráljon, mert ahhoz, hogy mindent bejárjon, legalább két szállás helyszín és két hét kell. Minimum.

2) Máltához hasonlóan Krétán is keresztülmentek a mórok, velenceiek, természetesen a törökök, akiket úgy utálnak és még ki tudja, milyen nemzetek. Viszont ami jobb, mint Máltán, az az, hogy itt még szeptemberben is szép zöld növényzet van, nem egy kopár szikla az egész. Persze van kopár szikla is, ha valaki arra gerjed…

3) Van egy-két olyan szép hely, amit ha nekem megmutatnak, hogy ez a Seyschelle-szigetekről való kép, simán elhiszem. Jártam pár helyen már Görögországban, de valahogy ez volt az első hely, amelyiknél elhittem, hogy nem csak turisták számára épült minden, hanem itt emberek laktak már i.sz. 4000-ben is.

4) Kréta középső részén kelet-nyugati irányban egy hegylánc tagolja, a Fehér Hegyek (Lefka Ori), amelynek 2700 méteres csúcsai is vannak. Bennem valahogy mindig az élt, hogy a szigetek laposak (biztos azért, mert nem néztem a Lost-ot), de a Lefka Ori igen komolyan néz ki és nem utolsósorban feldobja a látképet. Ha valaki kirándulni, sziklát mászni indulna, Krétán a helye.

A látnivalók, ahogyan szinte mindenütt, négy kategóriába sorolhatók:
1) Templomok/minaretek/mecsetek
2) Erődök/palota romok
3) Múzeumok
4) Tengerpartok

Ezek mindegyike zseniális a maga nemében, így mindenki választhat, és bármit választ, jól fog járni. Mi leginkább két rohangáló vizslára emlékeztettünk, fraktálszerű nyomvonalunkat fel sem merném rajzolni Kréta térképére, nagyon igyekeztünk felderíteni a környéket. 🙂

kr01_repter_a_tengerparton.jpg Mielőtt a látnivalókat sorolnám, kicsit a megérkezésről: Hallottuk, hogy a repülőgép úgy száll le, hogy először majdnem leszáll, majd a pilóta felkapja a gépet, köröz egyet és leszáll rendesen. Mi ilyet nem tapasztaltunk, de az tuti, hogy nyúlfarknyi a kifutó és a tengernél kezdődik, ezért amikor a gép 10-15 méter magasban volt és még mindig a tenger volt alattunk, elkezdtünk feszengeni. De nem lett semmi gond. Ja, jut eszembe, azért kis sz_pás van Rethymno-val: Utolsónak rak ki és elsőnek vesz fel a transzfer. Egy tapasztalt utaztatós barátom adott egy tippet, hogy azt kellett volna csinálnunk, hogy a transzfert intézőnek azt mondjuk, elveszett egy csomagunk és intézkednünk kell, menjenek el nélkülünk. Ezután leintünk egy taxit, elmegyünk a szállásunkra (kb. 3 órával hamarabb odaérve, mint a többiek), számlát kérünk és azt kifizeti az utazási iroda. Nem éltünk ezzel a dologgal, nem is tartom fairnek, de érdekességképpen megemlítettem.

Rethymno

Néhány órás zötykölődés után megláttuk Rethymnót: Van szép régi városrész, homokos tengerparti strand, kikötő, rengeteg kajálda és üzlet; diszkókból viszonylag szolidabb felhozatallal. Természetesen erőd az van, látni nagyjából a város minden pontjáról. Elég kulturált minden, nem hajigálják el a szemetet, az árak általában véve nem vészesek.
kr08_rethymno.jpg
A következőkben majd túráinkról írok, mint például Gramvoussa-félsziget, illetve Akrotiri-félsziget, de első körben Rethymno-t mutatom be részletesebben, mivel mi itt laktunk; amennyire lehetséges, megismertük és tényleg érdemes itt megszállni.
kr06_rethymno_regi_kikoto.jpg
Tehát; két kikötői rész van, a régi (ma már csak történelmi jelentőségű) és az új (aktív használatban lévő). A kettő között is van egy kis tengerparti strandos rész homokkal, itt elég kevesen vannak, és valahogy nekünk is csak egyszer, az első nap délelőttjén akaródzott itt letelepedni, amikor még nagyon ki voltunk éhezve a strandolásra. Különben nincs semmi baj vele, csak valahogy nem-tudom-megmagyarázni-miért-nem. 🙂
kr03_rethymno_part.jpg
A hullámok elég nagyok, itt nincs védett öböl, kapjuk orcánkba, amit az Égei-tenger nekünk szán. A helyzet a hullámokkal ugyanez arrébb, azaz pár száz méterre keletre, de az Ikarus(!)-strandon sokkal turistacsalogatóbb a helyzet, van infrastruktúra meg minden, értitek (sör, wc.. ha valaki esetleg mégsem értette volna).
kr12_ikarus.jpg
Van egy tengerparti autóút is (azért a parttól kellemesen messze), ezután következik a belváros, majd a tulajdonképpeni főút. Rethymno-n nem megy keresztül az autópálya, legalábbis nem az üdülőterületen, úgyhogy csak a szokásos mediterrán zsizsergés van: sok kicsi autó és motor minden irányba, de egymást tiszteletben tartva és nem anyázva közlekedik.
kr04_rethymno.jpg
A belvárosi részen nekem az tetszett nagyon, hogy ezeket a trombitavirágokat és egyéb helyi növényzetet felfuttatják az utcán olyan 3-4 méter magasra, és ezáltal olyan hatása van, mint egy szőlőlugasnak, igen hangulatos így sétálni vagy beülni egy étterembe. A “beülni” itt különben azt jelenti, hogy a szűk kis utcácskákból készítenek kiülős részeket, maximum négyszemélyes asztalokkal.
kr02_rethymno_este.jpg
A város “koronája” az erőd, amelyet a velenceiek építettek (kb. mindegyik erődnél, amit meglátogattunk, leírták vagy elmondták, hogy ezt az erődöt a velenceiek építették a törökök ellen, akik aztán 1-2 nap ostrommal mindet bevették. A velenceieknek tehát nem feltétlenül érte meg a sok építkezés, de cserébe az utókornak van mit megcsodálnia).
kr09_erod.jpg
kr10_erod.jpg
Eléggé meglepő ezeknek az erődöknek a mérete Kréta-szerte; remélem, hogy a képek visszaadják a nagyságot. Ami még jópofa volt, hogy egy falon több ezer, ha nem tízezer csiga telepedett meg. Vajon miért éppen ott? A fotón egy ajtó sarka látható.
kr11_erod_csigak.jpg
Van még egy mecset, aminek a tornya mindenhonnan látszik, jó tájékozódási pontot ad a kis utcák labirintusában, ottjártunkkor épp felújították, ahogyan látszik is.
kr07_mexet.jpg

Összefoglalva, végülis Rethymno-ban az erőd, a kikötő, az óváros és a homokos tengerpart mind jó elfoglaltság volt.

Szállás

Utószó gyanánt a szállodáról is beszélek: Mint tudjuk, a balkáni csillagokból egyet le kell vonni, ha az európai színvonalat szeretnénk megítélni. Ettől függetlenül a mi kis hotelünk tiszta volt, a recepciósok nagyon kedvesek, és a kaja az általános krétai híresztelésekkel ellentétben nem volt sem egyhangú, sem rossz minőségű. Természetesen a minőség kérdése viszonylagos, aki luxuskörülményekre vágyik, annak luxus árakat kell fizetnie (kedvencem az, aki fikáz fennhangon egy háromcsillagos szállodát, hogy kaviárral töltött homárt nem szolgálnak fel).

Ha már kaja, ízlett a szőlőlevélbe tekert rizses izé, levesekben nem remekelnek (kifejezetten rossz), minden más jó volt. (Összeszedtem még az utazás előtt, hogy mik azok a kaják, amiket mindenképp ki kell próbálni, de ezekről majd később.)

A szobánkkal összesen két probléma volt: az egyik, hogy volt benne egy hűtő, aminek nem lehetett a teljesítményét szabályozni, és ki sem lehetett húzni. Ezzel csak az volt a baj, hogy állandóan ment és felfűtötte a szobát, tehát erősen járatni kellett a légkondit. A másik furcsaság, hogy a fürdőnek nem volt szellőzése, ezért a szoba felé kellett szellőztetnünk, különben bedohosodott volna.

Ezek mellett csak olyan délvidéki apróságok dobták fel az életünket, mint pl. a mosdó nem annyira a lefolyócsőbe, mint inkább a padlóra folyt le, valamint a biztonság erősen bizalmi alapokon működött, ugyanis kb. a számzáras biciklilakat egy Wertheim volt a mi szobánk ajtózárához képest. 🙂

Folyt. köv.

Kiscsillag: Néniket a bácsiknak!

nenikbacsik.jpg Igyekszem trendyy lenni és gyorsan írni a ma piacra dobott Kiscsillag albumról. Nyilván nem is fogok olyan részletes beszámolót írni, mint már fél éve hallgatott albumokról; de megjelent, itt van köztünk, hűdejó.

Összességében a Kiscsillagról azért annyit elmondok, hogy úgy érzem (talán nem vagyok ezzel egyedül), hogy ez egy Kispál és a Borz-pótlék. Lovasi ezt brusztolja most szívesen, hát fogyasztom, jobb híján, de ez cukor helyett szacharin, sör helyett alkoholmentes sör.

Az album, címéből sejthetően, a párkapcsolat különféle aspektusait boncolgatja.

Alapvetően vicces a cím, ehhez méltóan jó a felvezető (címadó) szám, aminek lényege az, hogy az ember párosan tud igazán kiteljesedni. A második (Bánat) jó ritmusú, táncolható, de ez a ritmus nálam nem jön össze a hangszereléssel. Torzítsatok már kicsit, srácok… Az “Igen, Uram” tetszik, jó kis szám.

A “Gyors autóval” címében, hangulatában, ritmusában, dallamában akár a Kispál tetszőleges albumáról is származhatna. Nem csodálkoznék, ha Lovasinál a tarsolyban ott lapult volna már évek óta. Ettől még jó, csak kicsit olyan “minden elkurvul, mindenből szar lesz, tönkremegy, szétesik az egész világ” hangulatom támadt. Node ez nem is meglepő. 🙂

Az Olajoshordó kezdeténél megijedtem, nagyon szalaiévásan hangzik, de aztán kicsit kidolgozódik és a szöveg nekem bejön (azaz: zsír). Ötletes, jópofa, mégis valahogy mély gondolatokat tartalmaz. Ez igazán Lovasi költészete.

A Szirmok dallamra szerintem elég gáz, néha születtek ilyen korcs számok a Kispálos időkben is. Ez egy szakítás története, gondolom ezért vették ilyen disszonánsra a figurát; ettől még szar, nem hiszem hogy konerten sokat nyomják majd (bár ki tudja, nekem a Kiscsillag rajongók ízlése elég fura néha). Ugyanilyen kissé fura, részben rapelős, részben meg polbeat-es a “Kit simogasson?“. Felteszem, a célzás a Balatonra, plusz ez a stílus idézi a 70-es vagy 80-as éveket, ezt alátámasztja a szöveg is (felkelő nap házának tábortűznél játszása stb).

A “Nagy, nehéz“-re mást nem tudok mondani, mint hogy “nem fájdalmas”. A “Holding” leginkább semmilyen. A “Tudtam, hogy jönni fogsz” lamentálás egy elképzelt nőről, aki sosem jön nyilván; ez a szám azért már egy kicsit fájdalmas.

Szerelem, jó“: Azt hiszem, ennek a számnak a kezdő sorait fogjuk még idézni. 🙂 Ez a szám kirántja az albumot a mélypontról, ismét visszaszereztem a lelkesedésem, amit az előző három számot hallgatva elvesztettem valahol. “Elég a maradék“: Meglepően kellemes, szimfonikus hangokkal feltupírozott szám. Ez biztosan fog menni a rádióban. És végül

Sirály“: Az egyik legcsodálatosabb, legharmonikusabb, legmeghatóbb szám, amit ebben a kategóriában írtak. Magasan az album legjobb száma, nem véletlenül koptatták hónapokig a Petőfin. Egyben szép összefoglalást ad a szerelem-témának. Nem szeretnék telhetetlen lenni, csak azt szeretném, ha 2-3 évente születne Magyarországon egy ilyen szám, akkor már nincs baj a “poppélettel*”.

Nos, összességében ez nem egy szar album, de hallottam már jobbat is. Nem pontoztam a számokat, hiszen ez csak egy első benyomás, de azt mondanám, olyan 60%-ot adnék rá.

* Josephustól kölcsönöztem a szót, ő szokta használni a “megyünk a poppéletbe” kifejezést.