Kréta – Északról délre és vissza

Negyedik napunk telt a leghosszabb utazással, kb. 300 km-t tekeregtünk az északi részről dél felé Krétán. A sziget alsó felére amúgy is mindenképp el akartam menni, mert eredetileg Dél-Krétára gondoltunk úticélként, csak eltántorított bennünket az, hogy a Google maps-en szinte csak üvegházakat láttunk tömött sorokban a tervezett szállásunk környékén. Hiába, nagy áldás az Internet és ezek a térképek, mondjuk 20 évvel ezelőtt mindezekkel csak a helyszínen konfrontálódtunk volna.

Azt irányoztam elő, hogy a kajákról fogok írni. Természetesen mindenféle görögös étel megtalálható itt (gyros, tzatziki, bárányhús, mindenféle lepények stb.), emellett Krétának vannak sajátosságai is; ilyen a csiga és a nyúl; illetve sok étel elkészítésének módja is kicsit különbözik a kontinensen megszokottaktól.

Elöljáróban az egyik első jó tapasztalatunk, és ami rettenetesen tetszett, hogy nem az (ásvány)vizen akarnak keresni; másfél liter víz egy jobb étteremben is csak fél euró volt (!!!). Ezt is érdemes összevetni a magyar helyzettel, ahol pl. csak Evian ásványvizet tudnak hozni, 3 deci ezeré már meg is van. (Közben pedig jó, ha nem csapvizet palackoznak az Evianos üvegekbe az udvarban lévő svájci kupakológép segítségével.)

Ételek, amiket mindenkinek ajánlok:
Gyorskaják:

  • Gyros pitában 🙂 Naívan hangzik, de ki kell próbálni, miben más az ottani. Annyi biztos, hogy tőlünk nem kérdeztek olyanokat, hogy csípőset kérünk-e, meg mehet-e hagyma: egyféle volt, azt kaptuk. Friss zöldség, friss hús, grillen kicsit átsütött pita, és tesznek bele sült krumplit is. Semmi nagy kaland, de minden friss és finom, talán ez a (nagy!) különbség.
  • Souvlaki
  • Mindenféle piték: tyropita (sajtos), spanakopita (spenótos), és a zseniális sfakiai pita; ami fetszerű, de annál kevésbé karakteres sajttal, majdnem túróval és kakukkfűmézzel készül. Nyamm!

Előételek, saláták:

  • Malidzanosalata (padlizsán)
  • Myzithra (ricotta-szerű sajt)
  • Anthoi (töltött cukkinivirág)
  • Kalitsounia (sütike mindenféle töltelékkel)
  • Szőlőlevélbe csavart rizs, ennek nem tudom a görög nevét, a szállodában adták, ha kell ha nem, nekünk kellett 🙂

kr29_chania_etelek.jpg
Főételek:

  • Boureki, mousakas (ezeket mindenki kitalálja, remélem)
  • Stifano (párolt hús + hagyma), soutzoukakia (paradicsomos húsgolyó)
  • Kardhal: Állítólag ez is nemzeti étel, klasszul is néz ki. 🙂 Megkóstoltuk egy tengerparti étteremben (Chora Sfakion-ban, Hóra Szfakion) grillezve; nincs semmilyen erős halíze és nagyon finom.
  • Tsigariasto: Ez igazából nem étel, hanem elkészítési mód. Sfakia tartományban ez lassú tűzön, olajban, gyógynövényekkel együtt történő párolást jelentett, aminek hatására a bárányhús szétomlik a szádban, vajpuha, és nagyon finom.

kr47_kardhal.jpg
Desszertek
Csak a szállodában ettünk mindenféle random sütit, a baklavát nem próbáltuk mert nem vagyunk oda a tömény cukorbonbonért. Én a vaníliafagylaltos jeges kávét, azaz a frappét nyomtam orrba-szájba, és persze ott volt a remek sfákiai pite!

Amit kihagytunk: Polip (ohtapodi, egyes nyelvjárásokban: polájp :-)), csiga (hohlii), kagyló. Egyszerűen nem jutott rá idő, hogy egy kikötőben rendeljünk “mindenből egy kicsit” jellegű herkentyű-tálat, annyira pedig nem bízott magában egyikünk sem, hogy étteremben kirendeljünk egy teljes adagot.
Italok
Amit semmiképpen nem ajánlunk, az a vörösbor. Ha csak eszembe jut, elkezd rángani a bal szemem, annyira “fínom” volt. A rozé és a fehér még úgy-ahogy iható volt, de összességében nem tettek rám nagy benyomást. Nyilván vannak ott is jó borok, pl. a Kritikost ajánlották is csak nem találtuk sehol az étlapon. Nem is erőltettük, helyette ott van a Mythos vagy Alfa sör. 🙂

Az éttermek közül Chora Sfakionban emelném ki a Three Bothers éttermet, ami gyönyörű környezetben, hangulatos kockás terítővel és authentikusnak tűnő berendezéssel, finom ételekkel lát el bennünket. A kikötő vége felé van egy tábla, ami a “Beach” feliratot pontosan a tengerrel ellenkező irányba, hegynek fel mutatja – az a jó irány! Kicsit menni kell felfelé, de hamar ott van az étterem, és mint kiderült, a beach is hozzájuk tartozik.
kr46_chora_sfakion_3brothers.jpg
Ezen felül nem volt rossz a Kournas-tó melletti egyik étterem sem (nem akarok előre rohanni, de ez egy egész nagy édes vizű tó Krétán, tehát friss édesvizi halakból van bőven arrafelé).

Nade elég a bevezetőből! Negyedik napunkon, mivel tudtuk, hogy szűkre szabott az időkeret, nem indultunk korán reggel, hanem megnéztük a piacot Rethymnoban is (mondtam már, hogy piac mániások vagyunk?). Meg is érte, mert tök olcsón be tudtunk szerezni mindenféle terményeket. De ezután már tényleg elkezdtük falni a kilométereket Guszti segítségével.
kr36_rethymno_piac.jpg
kr37_uton.jpg
A sok kolostorból egész nyaralásunk alatt szerintem a legszebb az Arkadi-kolostor volt, amely első állomásunk volt. Ez a kolostor egyben a krétaiak függetlenségének szimbóluma: a török hódítás során a kolostor elfoglalásakor a bent ragadt krétaiak inkább felrobbantották magukat és rengeteg törököt, minthogy megadják magukat. Az egyik (nyilván a robbanást követő tűzvészben) kiégett, elszáradt fában még egy eredeti benne ragadt török golyó is megtekinthető. Mindenképpen érdemes megnézni!
kr38_arkadi.jpg
(a képen a kolostortól jobbra látszik az elszáradt fa.)
kr41_amari_harangtorony.jpg Mitfahrerem (és az útikönyv) tanácsára beugrottunk Amari falucskába is, ahol egy szépséges, régi, jó állapotban fennmaradt velencei óratornyot láthattunk, nem különben szép kilátásunk nyílt Kréta legmagasabb hegycsúcsára, az Ida-hegyre (utánanéztem, 2456 méter magas). Maga a falu is nagyon bájos volt a szokásos szűk utcácskákkal és a fehérre meszelt falakkal.
kr42_amari_utca.jpg
Mentünk, mendegéltünk kelet felé, na itt tévedtünk el Spili irányába és itt segített ki minket angolul az öreg bácsika (amiért ezúton is efariszto); aztán bekeveredtünk egy fantasztikusan kinéző szorosba (aki ismeri, olyasmit képzeljen el, mint a Békás-szoros Erdélyben). Kevergésünk és az Amariban eltöltött idő megbosszulta magát, a Pireli-kolostorba éppen a szieszta-idei záróra után negyedórával sikerült becsattannunk. Nem volt se időnk, se kedvünk két órát aszalódni, gondoltam, körbejárjuk a kerítést kívülről, készítek 1-2 fotót aztán irány a strand – na itt elég gorombán elzavartak bennünket, hogy ez magánterület. Így aztán nem készült fotó. Leautóztunk-ballagtunk hát a strandra.

Na ez érdekes volt. Ki volt táblázva a strand, majd az út egy parkolóban végződött. Itt fizetni kellett, és a parkoló végében is volt egy tábla, hogy Pireli beach. Mivel van eszünk, nem strandpapucsban, egy szál törülközővel indultunk neki, és igen jól tettük, mert az út a sziklafalon lefelé nem egyszerű. Nem veszélyes vagy ilyesmi, csak sokkal hosszabb, mint ahogy az ember gondolná. Kb. negyedóra lefelé, a duplája felfelé. Állítólag van egy másik út, amelyen kocsival sokkal jobban meg lehet közelíteni a partot; mi lent nézegettük, de igazából az az út a strand teljesen másik végére visz. Ugyanis – és most le is lövöm a poént – a Pireli beach a legkülönösebb strand, amit láttam valaha: tiszta, édesvizi patak ömlik a tengerbe. Értelemszerűen tehát a patak kettéválasztja a strandot; autóval a másik (szerintem kevésbé érdekes) felét lehet valszeg megközelíteni. Megéri az a kis mászás, legalább az ember értékeli azt, ami elé tárul!

Hát ez a Pireli-beach egyszerűen beszarás, hogy Knézy-t idézzem. Édes vizű patak, pálmaligettel mindkét felén, amelyik kanyarogva beleömlik a tengerbe. A kettő találkozásánál furcsán hideg és opálos a víz. A patak vize hideg, a tenger meleg, és amikor bemegyünk a tengerbe úszni, az tele van hideg részekkel, és ott is érdekesen opálos, lehet látni, hogy a kétféle víz hogyan próbál keveredni egymással. Látni kell.
kr43_pirelli_beach.jpg
kr44_pirelli_beach2.jpg
Azt még nem is meséltem, de talán látszik, hogy a strandon van homokos rész is, és füves is (!). Mivel van édesvíz a locsoláshoz, tiszta Balaton-fíling a gyeppel borított terep, azzal a kivétellel, hogy a Balaton mellett igen kevés pálmaliget található. És persze ott a tenger, hajók meg minden… óriási élmény.

Néhány fotó, ami útközben készült (a második kép az Ida-hegy):
kr39_uton2.jpg
kr40_uton3.jpg
Duzzogva, de tovább indultunk, hogy megnézzük Frangokastellót, ami az útikönyv szerint egy romantikus, régi erőd, és amelyet az arab kalózok támadásai miatt építettek. Végül persze a törökök ellen is szolgált, de a benne lévő maroknyi krétait gyorsan legyőzték. A monda szerint szellemeik azóta is ott keringenek… nos, én csak az átb_szás szellemét éreztem keringeni, amikor kifizettük a belépőt – nem érdemes bemenni, tényleg! Legalábbis 2011-ben így volt. De kívülről valóban nagyon szép.
kr45_frangokastello.jpg
Ezután mentünk tovább az aznapra tervezett utolsó előtti, de valójában utolsó állomásunkra: Chora Sfakion (Horá Szfákion)-ba.
Tuti, nagyon nyugodt kis nyaralóhelynek tűnt, szép a tengerpart, de semmi különös. Amit tudni kell róla, az az, hogy özön mennyiségű turista szokott ott napközben lézengeni, ugyanis a közelben van a méltán népszerű Samaria-szurdok, a híres kirándulóhely. Ott úgy megy a kirándulás, hogy a buszok elviszik a turistákat Omalos-ba, a szurdok északi végéhez, ezek után azt a huszonx kilométert megteszik gyalog lefelé, de a déli végén nincsen semmilyen aszfaltozott út; így a turistákat hajóra pakolják és rövid úton Chora Sfakion-ba viszik; mivel ott van kikötő és út is. A buszosok arra nyilván ügyelnek, hogy a turistáknak legyen ideje bezabálni meg szuvenírt venni – ráadásul a kaja tényleg nagyon jó, a sfakiai pitét ajánlom még egyszer! 🙂 Mi szerencsére megúsztuk a tömeget, lévén utószezon és estefelé 6-7 óra.

Innen már hazafelé vettük utunkat, egy furcsa kis momentummal. Azt szerintem nem mondtam még, hogy Krétán az emberek imádnak lövöldözni. Méghozzá leginkább közlekedési táblákra. Ennek tipikus példája a Chora Sfakion áthúzva tábla, amin minimum 25 golyó ütötte lyuk volt. Ezt le kellett fotózni, és amíg ezzel foglalatoskodtunk, egy középkorú görög nő szólított le bennünket. Kevesett tudott angolul, de el tudta magyarázni, hogy lekéste az utolsó buszt, hogy Chania-ban lakik (azaz potom 80 km-re), el tudnánk vinni a Nésönel Hájvéjig? Naná, hogy elvittük, keresztül az egész Ori Lefkán. Ott már fel tudott pattanni valami helyi járatra…

Kréta – Akrotiri-félsziget

Megpróbálok minden poszthoz egy kis tanulságot vagy hasznos dolgot írni. Mivel ez az első autós túránk, ráadásul sok tapasztalatot szereztünk, hát írok erről. 🙂

Közlekedés Krétán

Először is, van északon a Nemzeti Autópályának nevezett kétszer egy sávos út, ahol a leállósávba le kell húzódnia annak, akit előzni akarnak. Elég fura először, de meg lehet szokni: ezen az autópályán sokszor lehet balra is kanyarodni, nincsenek felvezető és levezető sávok, meg is szoktak állni az út szélén, kerékpárosok is nyomulnak, szóval minden okom megvan rá, hogy innentől ne autópályának, hanem országútnak nevezzem ezt az utat. Nem rossz különben, csak egyszer néztem elég nagyot, amikor előztünk egy autót (amelyik a leállósávban ment), minket is előzött egy autó a túloldali sávot foglalva, és még azt is előzte egy motoros, mindezt egyszerre. Lazák ezek a görögök, de nem mennek idiótán, nem anyáznak, nem fékeznek rá egymásra és nem (fény)kürtölnek fél centire ráhúzódva az előttük menőre, tehát a balkáni magyar állapotoknál kulturáltabb a viselkedés.

Természetesen nem csak autózni lehet, rendszeres buszjáratok vannak, de azokon a szakaszokon, amelyek nem a Nemzeti Autópályán, hanem pl. észak-dél irányba haladnak, nem túl sűrűek a járatok, kb. reggel és este van 2-2 járat oszt jóidő. Nekünk adódott az autóbérlés, hiszen nem vagyunk semmihez és senkihez kötve, ha látok valami szépet, megállok fotózni stb.

Az autózás biztonságáról annyit, hogy láttunk több autót üresen, járó motorral, mondjuk nem annyit, mint Máltán, de itt is megvan az a kellemes tulajdonsága a szigetnek, hogy innen nagyon autót ellopni nem lehet, hiszen legrosszabb esetben a kompnál lekapcsolják a csúnya tolvajt. Ha pedig értéket nem hagyunk az autóban, akkor mást nem tudnak elvinni (esetleg a benzint, ami még a magyar áraknál is magasabb kb. 10%-kal!).

kr21_gusztav.jpg Már a múltkor írtam, hogy társunk a Guszti névre hallgató Kia volt. Mivel Krétát szép nagy hegylánc szeli ketté, szinte folyamatosan hegyi utakon, szerpentineken mentünk. Kicsit be voltam tojva, mert a blogok, amiket előzőleg olvastam, mind arról szóltak, hogy borzalmasan vékony utakon, szakadékoktól 3 cm-re, kőgörgetekeken keresztül lélegzetelállítóan meredek utakon kellett előreküzdeniük magukat. Talán nekünk magasabb az ingerküszöbünk, de tudtuk tartani az 50-60-as átlag tempót hányinger nélkül a szerpentineken is, és sosem kellett félnünk. Jó, az utak nem autópályák, de két nagyobbacska autó is elfér egymás mellett, szóval nem értettem, mi a gond.

A tájékozódással már voltak apróbb gondok. Nem tudom, hogy Görögországban mindenütt az van-e, hogy ha tájékozódni szeretnénk, akkor az alábbi tulajdonságokra mind szükség van:

  1. GPS vagy iránytű, ami mutatja az irányokat
  2. Helyi térkép, ami helyesen mutatja az utakat, ugyanis GPS-hez nincs jó térkép
  3. Gyors helyzetfelismerés, ugyanis nem jó ha a nagy nézelődésben elcsapjuk az út szélén a birkákat
  4. Fel kell ismerni a települések neveit görög abc-s folyóírással, nyomtatott betűkkel és latinra átírva is
  5. Arra fel kell készülni, hogy a magyar nyelvű leírások fonetikus átírásait sehol nem fogjuk megtalálni (szerencsére mi a Lonely Planet könyvvel mentünk, ami angolul volt)
  6. Ha görögül nem is tudunk, az angol must-have, hogy stílszerű legyek

Döbbenetes élmény volt, amikor keserves kevergés után teljes tanácstalanságban megálltunk egy hegyi falucskában, 30 km-re mindenféle “civilizáltabb” környezettől, néztük a térképet, GPS-t, mindent, ekkor kopogtattak az autó ablakán. Lehúztam az ablakot és egy kövér Kaliszpérával köszöntöttem a kb. 70-75 éves bácsikát, aki két nagy műanyagvödörnyi birsalmát cipelt haza éppen a kiskertből. A bácsika kérdezte, hogy segíthet-e, és hogy nem véletlenül x települést keressük. Hát, éppenhogy azt. Ekkor elmagyarázta, ha nem is szabatosan, de angol tőszavakkal, hogy pontosan mi merre van. Nem győztünk hálálkodni. Nekem utóbb esett le, hogy hmm, 70 éves bácsika? Egy 30 fős faluban a hegy tetején? Angolul útbaigazít? Mikor is lesz Magyarországon ilyen?

Akrotiri-félsziget

Az Észak-nyugati részen a szigetből észak felé kiálló, egyeseket ökölre, engem egy agyra emlékeztető alakú félsziget, tövében Chania-val (Hánnyá). Van rajta egy mini (katonainak kinéző) repülőtér is, nagyon jó kirándulóhelyek, itt forgatták a “Zorba, a Görög” tengerparti jeleneteit, és szép kolostort is találunk itt. Haladok sorrendben.

Chania

Tehát átvettük Gusztit probléma nélkül, ezáltal igencsak megnőtt a hatótávunk. Kb. egyórás út után landoltunk Chania-ban, Nyugat-Kréta központjában, amely főváros is volt egykor.

Először is a piacot néztük meg. Különben mi szerintem piac-fétisesek vagyunk, mindenütt meglátogatjuk a jelentősebbnek mondott helyeket, nem mellesleg a legolcsóbb beszerzési forrás tud lenni, akárcsak nálunk Magyarországon. Kréta főbb kiviteli cikkei a sajt, a méz, természetesen az olívaolaj, ouzo (ánizspálinka) és raki (törkölypálinka), csiga illetve különféle mediterrán fűszerek. Emellett a zöldség-gyümölcs-hal és egyéb húsok mellett a szokásos bőr- és bóvliárusok is megtalálhatók. Szomorúan állapítottam meg, hogy a nyúl nemzeti ételnek számít (a “nemzeti” itt most úgy értendő, hogy Krétán), márpedig szerintem a nyuszik elég aranyosak ahhoz, hogy ne együk meg őket. 🙂 Körülbelül ennyit a Kánnyai-piacról (tudom, rossz a kiejtés, próbáltam szójátszani a Chania és Kína közötti hasonlósággal, sajnos gyenge a poén).
kr22_chania_piac.jpg
kr23_chania_piac.jpg
kr24_chania_piac.jpg
Van egy híres bőrárus-utca is, amin végigsétáltunk – bizonyára olcsón árulnak minőségi termékeket, nekünk azonban nem volt szükségünk semmire, így folytattuk utunkat az üzleti negyedben a kikötő felé.
kr25_chania_kikoto.jpg
A kikötő lenyűgözően szép, velencei stílusú házakkal, egy érdekes mecsettel, amin kőgömbökből áll a díszítés, világítótoronnyal, mini-erőddel, és a Tengerészeti Múzeummal, ami komolyan igen jó: bemutatja Görögország igen jelentős tengeri közlekedését a kis kereskedőbárkáktól (amelyek alig voltak csónaknál komolyabbak) a mai katonai naszádokig. Mindenféle felszerelésről olvashatunk angolul is, illetve makettek segíségével bemutatják Görögország történelmének legnagyobb vízi csatáit az ókortól napjainkig. Nem mellesleg az épület egy XVI. századi velencei Szent Ferenc templom.
kr26_chania_mecset.jpg
kr27_chania_erod_vtorony.jpg
A kikötőben indulnak üvegfenekű hajók, amit kihagytunk, de jó szórakozás lehet, mert a víz minősége a kikötőben is nagyon jó (figyeljétek meg, mennyire kék és áttetsző a víz). Van egy katedrális is a közelben, elég szép görögkatolikus épület, csak bent nem igazán sikerült jó fotót készítenem.
kr28_chania_ovaros.jpg
Ezután a kikötőtől nem messze, a kedves óvárosi részben beültünk egy kis étterembe, és rendeltünk egy kétszemélyes tálat, ami étkezés szempontjából mindenképp a nap fénypontja volt. 🙂 Még indulás előtt felírtam egy jópár görög ételt, amit mindenképp ki kell próbálnunk, és ezekből sikerült egy nagy halommal kipipálni itt. 🙂 Az ételekről és árakról később írok, mert egyrészt nem szeretnék egy posztot nagyon hosszúra nyújtani, másrészt mindenütt szeretnék közölni érdekes gyakorlati dolgokat is – mivel a közlekedéssel ezt ellőttem, marad a következőkre az étkezés.

Az óvárosi rész a legszebb, amit láttam a szigeten. Sok kis barátságos utcácska, a látnivalók mellett jó éttermek, árusok stb.

Agia Triada

Ájja Triáda, azaz a Szentháromság-kolostor felé vezetett az utunk. Fél órásra tervezett utunk a már korábban emlegetett logisztikai problémák (pl. nem volt egy értelmes térkép, ami a valóságot követte volna) miatt egy órásra hízott.

A kolostor a XVII. században, bizánci stílusban készült; gondozott kerttel és növényekkel, szép környezetben fent a hegyekben. Szerzeteseket ugyan nem láttunk, de olajfákat annál inkább. A sok beszéd helyett itt van pár kép.
kr31_agia_triada.jpg
kr32_agia_triada.jpg
kr33_agia_triada.jpg

Stavrou / Stavros

Stavrou és Stavros (Sztavrosz) ugyanaz a hely, csak sokszor többféle írásmódja is van a helységneveknek, ezzel is megkönnyítve szerencsétlen külföldi turisták sorsát. 🙂 Ha ilyen van és eszembe jut, akkor mindig oda fogom írni mindkét írásmódot.
kr34_akrotiri-felsziget.jpg
Igazából a város(ka) nem is érdekes, annál inkább a bícs, ugyanis itt forgatták a Zorba, a Görög tengerparti jeleneteit. Én nem láttam a filmet és nincs is nagy affinitásom a megtekintéséhez, de a hely szép. Van egy védett öböl, nyugodt vízzel, az egyik felén a strand, a másik felén egy óriási kopár sziklás hegy. Az öblöt akár szépen át is lehet úszni (meg is tettem), de a túloldalon a partra kecmergés elég keserves – mivel sziklás, csomó tengeri sün van, ráadásul éppen ott már nincs védve az öböl, nagyobbak a hullámok is, kicsit paráztam hogy odacsap a sziklához, így le sem raktam a lábam, inkább visszaúsztam a strandra.

Ja, ezt nem is kell mondanom szerintem: sziklás part = sün, tehát csak szandálban fürödjön, aki akar; homokos part = nincs sün (mi ezt preferáltuk).

kr35_stavros.jpg
Ezután már csak a hazaút volt hátra, kb. másfél óra múlva landoltunk a szálloda előtt Gusztival, azután pedig a szokásos vacsora, séta Rethymnoban.

Folyt. köv.