Room 13.

Hehe, most kivételesen egy olyan film, amit a magyarországi bemutató előtt kb. 2,5 hónappal megnéztem, de idáig vártam a bemutatóval. Most mi van, igen, egyik haverom (akivel soha nem találkoztam, nem is tudom a valódi nevét, címét, így hát nem is tudok számára terhelő vallomást tenni 🙂 kölcsönadta ezt a filmet, hogy “nézd meg, Stephen King, k. jó”. Megnéztem és rögtön le is töröltem, pedig a film valóban tök jó. Rátérhetünk végre a lényegre?

Sajnos King beleesett abba a betegségbe, hogy lényegében majdnem minden főszereplője író. Következhetne egy kis pszichológiai elemzés arról, hogy King azért tud annyira jól írni a hétköznapi hősökről, mert Ő is egy középszerűen kinéző, hétköznapi, de nagyon jó fantáziájú ember? Bűn az, ha valaki nemcsak szeretne a maga által létrehozott hősökre hasonlítani, hanem szeretné, ha a hősei rá hasonlítanának? Francokat. De tény, hogy a Tortúra, Rémkoppantók és megannyi novella után a főszereplő ismét egy író. Név szerint Mike Enslin (John Cusack). Második húzónévnek ott van Samuel L. Jackson, aki, bár második helyen említett, valójában csak mini epizódszerepet játszik ebben a majdnem egyszemélyes darabban.

Tehát: Ensliln befutott, sikeres bestseller-író, akinek a könyvei különféle népszerű paranormális, kísértetjárta helyek leleplezéséről szólnak. Járt a Loch Ness-i tónál és furcsa mocsarakban, híres skót várkastélyokban, most következő könyvében pedig a kísértetjárta szállodákat veszi sorra, teszi pellengérre. Eltölt egy-egy éjszakát mindegyikben; és próbálja tudományos mérésekkel, esetleg a “csaló” tulajdonos trükkjeit leleplezve hasznosítani magát. A legjobb eset eddig is az volt, hoyg semmi sem történt. Diadalmasan vonul be hát A New York-i Hotel Dolphin-ba; ahol az igazgató (Jackson) minden eszközzel próbálja lebeszélni arról, hogy kivegye az 1408-as szobát. Amelynek szép kis bűnlajstroma van, gyilkosságok, öngyilkosságok, fura balesetek, eltűnések – mindegyik dokumentálva a sajtóban. Főhősünket mindez hidegen hagyja, hiszen elbizakodott: eddig többezer helyen bizonyított, most sem fog meghátrálni. Ezúttal az 1408-as szoba “személyében” emberére talál.

Mielőtt kifelejtek egy fontos részletet: Enslin életét egy családi tragédia, kislánya halála árnyékolja be. Ezt a veszteséget képtelen feldolgozni, ezért a megszállottsága az írás és a szellemek irányába; a valódi életétől menekül.

Naszóval. Hát én nagyon szeretem King stílusát, és bár nem érzem magam rajongónak, a legtöbb könyve megvan. De olyan horrort, amit King ír, nem sokan tudnak. Először is: Veled is megtörténhet. Nem X-Menekkel küzd az Ezüst Utazó, hanem hétköznapi emberek hétköznapi problémákkal; és akkor hirtelen beüt a bumm. Life has a funny way, ugye.

Ez a hangulat a filmben abszolút átjön. Nagyon jól megcsinálták, konkrétan lefostam a bokámat, és nem azért, mert olyan véres a film. Ehhez tényleg bele kell éreznie magát a sztoriba mindenkinek, és akkor a pszichében ütnek azok a hatások, amelyekre egy felületes szemlélő csak annyit mond: “klisé”. Aha, és ki tud már újat mondani a horror műfajban? Egyszerűen a tálalás a lényeg, és abban ez a film nagyon jó.

Mondok egy példát: az ajtó belső oldalára, mint minden szállodában, ki van függesztve a menekülési útvonal tűz esetére, egy jól ismert “Ön itt áll” felirattal és nyíllal. A film további részében a főhős ismét ránéz a rajzra, és _nincs_rajta_semmi_más_, csak az az egyetlen szoba, rajta a felirattal: “Ön itt áll”. Borzongató.

Jó film, ajánlom. 7,8/10 (imdb: 7,2).

És miért tizenhárom? A szobaszám (1408) számjegyeinek összege. Mivel a hotelben (jó szokás szerint) nincs 13. emelet és ez a szoba a 14-en van; technikailag az is 13. A szobát nyitó kód “6214”, na vajon miért? Ugyanazért, amiért a szobában az első ember 1912-ben halt meg.

A végére egy kis trivia: Az 1408 sztoriját King eredetileg “Az Írásról” c. könyvéhez kezdte el; mintegy illusztrációként, hogy hogyan is kell jó horrorsztorit írni. Aztán annyira megtetszett neki, hogy sikerített belőle egy forgatókönyvet. És ebből lett a harmadik legjobb King filmadaptáció (nyilván a Remény rabjai és a Ragyogás mögött, de az utóbbiban nem vagyok biztos, olyan régen láttam).

One thought on “Room 13.”

  1. A remény rabjai nekem is az egyik kedvenc filmem. A Ragyogás is jó, de abból csak az újabbat láttam, a régi Nicolsonost nem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *